Válás és újjászületés Kisgyermekkel egyedül maradva

Sajnos túlságosan is gyakran megtörténik, hogy az egyik szülő − többnyire az anya − magára marad, akár a kisbaba érkezése után röviddel, vagy cseperedő gyermekkel, gyermekekkel. Van úgy, hogy közösen megegyezik a pár, hogy nem folytatják együtt, de bizony megesik az is, amikor a szakítást csak az egyik fél kezdeményezi, ezért a másik elhagyottnak érzi magát.

Egy válási gyász feldolgozása kegyetlenül nehéz folyamat, kisgyermekekkel pedig fokozottabban megterhelő. A szülő birkózik a veszteség fájdalmával, többnyire tele van haraggal a másik fél iránt, vagy bűntudata van, ha ő az elhagyó fél, de akár akkor is, ha ő az, akit elhagytak, vagy közösen jutottak el a válás melletti döntésig. Hiszen, ha türelmesebb lett volna, ha nem tette volna ezt, vagy azt, vagy többet tett volna…

A gyermekeknek azonban vidám és játékos kedvű szülőkre van szükségük, és olyanra, aki tisztelettel beszél szülőtársáról a gyerekeknek. Ez bizony gigantikus feladat egy krízisállapotban lévő ember számára, ugyanakkor a nehézségek mellett erő -és örömforrást is nyújtanak a gyerekek.

Egy válás feldolgozása hosszadalmas folyamat, ami meglepi az elszakadó párokat. Senki nincs arra felkészülve, hogy milyen mély fájdalommal jár a leválás, és nem is álmodják, hogy ez akár évekig is eltarthat. Annál is inkább nem gondolják, mivel a környezet elvárása valóban az, hogy néhány hónap elteltével lépjenek túl a történteken, nézzenek előre, és térjenek napirendre a történtek felett.

Súlyos tévedés azonban azt feltételezni, hogy ez ilyen egyszerű. Még abban az esetben is, ha a pár élete valóságos pokol volt a napirenden lévő veszekedések, vagy a teljes elhidegülés miatt, a szétköltözés után mégis szembe kell nézniük a legkülönbözőbb érzelmi megterheléssel. Ennek a kötődés a magyarázata, amely minden kapcsolatban létrejön, méghozzá igen hamar, ugyanakkor nehezen történik meg az oldódása.

Gyakori, hogy ennek következtében a párok sokáig játsszák a szét-össze, szét-összeköltözés játékát, mivel akkor, amikor szétmennek, súlyos hiányt szenvednek, és rádöbbennek, hogy „nem tudnak egymás nélkül élni”. Amint visszarendeződik a kapcsolat, ismét előjönnek a korábbi problémák, tehát a pár csalódottan ismét szétmegy. Vannak, akik ezt többször is megismétlik, mire elhiszik, hogy a kapcsolat valóban zátonyra futott.

Mire érdemes figyelni egy válás folyamán? Elsősorban a gyerekekre természetesen, hogy minél kisebb sérüléssel ússzák meg a történteket. Igyekezzünk tisztelettel, sőt, szeretettel beszélni a gyermek másik szülőjéről, támogassuk a láthatásokat, és minél hamarabb alakítsuk ki az új rendet, amelyben biztonságban érzi magát. Biztosítsuk továbbá arról, hogy nem ő, nem ők a felelősek szüleik szétválásáért.

Fontos továbbá elgyászolni a kapcsolatot annak minden szépségével és nehézségeivel együtt. Igyekezzünk átélni az érzéseinket, és nem elfutni előlük – pótcselekvésekkel, elhamarkodott új kapcsolattal elfedni azokat. Nézzünk szembe saját felelősségünkkel is, hiszen így több esélyünk lesz a későbbiekben egy jobban működő kapcsolatot kialakítani.

Vegyük igénybe a minket körülvevő szociális hálót − barátok, hozzátartozók támogatását. Hasznos professzionális segítőt is igénybe venni, vagy a csoportos feldolgozást választani.

Az első kétségbeesett időszak elteltével − bár a fájdalom még továbbra is jelen van − kialakul az új élettér, felismerjük, hogy képesek vagyunk az önálló életre. Megérezzük saját erőnket, sőt, eddig ismeretlen erőforrásokat fedezünk fel magunkban. A krízisek további hozadéka, hogy érettebb személyiségekké válunk, olyan erő birtokába jutunk, amely életünk végéig birtokunkban marad.

Singer Magdolna

www.singer.hu

Válás és újjászületés szeminárium:www.juliavagyokesvalok.hu

A szeminárium vezetői trénereket is kiképeznek, akik önállóan vezethetnek VÚ szemináriumokat az ország különböző területein.

Singer Magdolna, 2011. május 05.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(11 hozzászólás) 

2011 05 09. 17:06
Szerintem nincs értelme azt firtatni ki, mit, hol, mennyit csinált rosszul, ki a hibás. Egy a lényeg, hogy a gyerekeknek legyen a lehető legjobb. És ez egy ilyen helyzetben, amikor egyik szülő rengeteget szenved,egyáltalán nem egyszerű feladat.
Úgy gonolom, hogy a külvilágnak, a családnak, és a barátoknak is rengeteg szerep jut abban, hogy egy-egy ilyen esetet, könyebb legyen "átvészelni" a különváls előtt álló, vagy éppen azon átesett szeménynek!
Szóval ha ilyet látunk, néhány jó szóval is már rengeteget segíthet az ember!
→ válasz erre
2011 05 10. 21:18
Mi már éltünk apától külön, és nagyon rossz volt, főleg, hogy ez nálunk egy másik városba költözést is jelentett, így minden változott körülöttünk, a lányom körül. 4 éves volt, nagyon nehéz volt neki is és nekem is. Nem találtuk a helyünket, és bár szereztünk új barátokat mindketten, mármint a lányom és én is, rengeteg dolog volt, ami miatt mégis visszahúzott a szívem a férjemhez. Így fél év után visszaköltöztünk. Akkor jó ötletnek tűnt. Más, jobb körülmények között folytathattuk közös életünket, de a rózsaszín köd ismét csak feloszlott...:(

→ válasz erre
2011 05 18. 18:42
Én is egyedül csináltam, majd' 5 évig, onnantól, hogy megszületett a fiam. Az anya tök rapszódikusan, hol jött, hol nem, de állandóan azt hajtogatta, hogy, hogy szereti az ő manócskáját. Mondtam, hogy az engem nem érdekel, hogy átvágott, és cserbenhagyott, de ha még egyszer hazudik a gyereknek kitaposom a belét. Utána nem jött egy fél évig. Most hírét vette, hogy van egy élettársam, és 2 hét alatt többet jött látogatóba, mint elötte 14 hónap alatt. A gyereknek sosem mondok semmit az anyjáról, de egy fényképet tartok a tárcámban róla, hogy legalább úgy lássa. A barátok pont ezért jönnek jól, mert ilyenkor elhordhatja az ember a másikat mindennek, hogy utána mosolyogva nézhessen a gyerek szemébe, mikor a hiányzó szülőről kérdez. Most el akarja perelni, és az ég segítse, hogy ne sikerüljön neki!! A fiam hozzám tartozik, de ebbe képtelen belenyugodni, azt figyelembe sem véve, hogy a változás mit okozna Dani életében.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (11) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?