Ünnepeljük a házasságot!

Angliából indult az a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén egy hétre a házasság intézményét, annak fontosságát állítja a figyelem középpontjába. 2008 óta hazánkban is megrendezésre kerül a Házasság hete elnevezésű programsorozat, idén február 10. és 17. között. Az angliai indulás óta számos ország csatlakozott a házasság hete kezdeményezéshez, érdemes ellátogatni a honlapjaikra.

Minden évben felkérnek egy ismert házaspárt, akik már hosszú évek óta együtt vannak jóban és rosszban, akiknek lehet olyan titkuk a házasság mibenlétéről, amit érdemesnek tartanak megosztani másokkal is. A korábbi évek arcai voltak pl. Levente Péter és Döbrentey Ildikó, vagy Lackfi János és Bárdi Júlia.

Hogy valaki papírral, vagy anélkül éli-e a hétköznapjait a párjával, ma már nem számít igazán. Ezért amikor a házasság értékeiről esik szó, akkor én önkényesen kibővítem az anyakönyvvezető által meg nem szentelt, templomban meg nem énekelt élettársi kapcsolatokkal is. Szerintem a hangsúly a jól működő, stabil párkapcsolaton van. Ez az, amiben a legtöbben élni szeretnénk, a gyerekeinket nevelni vágyunk. Ezt pedig valóban érdemes ,,népszerűsíteni”, több helyszínen zajló programsorozattal felhívni rá a figyelmet.

Nézd el nekem, kedves Olvasó, hogy ebben a kérdésben konzervatív vagyok, és úgy gondolom, jogos az aggódás az értékválság okán. Az elköteleződéstől való félelem, a ,,nekem minden jár, a másik érdekével nem foglalkozom”, a szülőkről való leválás képtelensége nagyon is aktuális probléma. Talán csak később érnek a mostani ifjak, és majd egy későbbi életszakaszukban válik fontossá az, hogy ki merjék mondani: igen, mi egy pár vagyunk, egymáshoz tartozunk, felelősséget vállalunk egymásért.

Lehet, hogy a párkapcsolatban élő fiatalok nem sok pozitív példát látnak maguk előtt. Lehet, hogy sok a válás, a rossz életközösség körülöttük. Esetleg csak annyi a baj, hogy az évek múlásával a házasság elszürkül, a kommunikáció beszűkül, a feleknek nem nagyon van mit mondaniuk egymásnak - és a fiatalok azt gondolhatják, ők nem szeretnének így élni.

Az ,,igen, akarom” nem csak két embert köt össze egy életre, jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ez a szövetség alapja a legfontosabb társadalmi egységnek, a családnak, amiben a tagok elköteleződtek érzelmi, gazdasági, erkölcsi értelemben egyaránt.

Gyereket nevelni például összehasonlíthatatlanul ideálisabb felállás két szülővel – és most nem esnék bele abba a gender-elméleti csapdába, hogy minden utódnak kell apa- és anyakép egyaránt, ami mintául szolgálhat (pedig de). A biztonságérzet, a dupla beöntőnyílással felszerelt szeretettank, a külön apás és külön anyás programok-mókák mind nagyon fontosak a felnőttkori énünk stabil megalapozásához.

Mindenről természetesen szó esik a rendezvénysorozaton is.

Habár a Házasság hete egyházi szervezésű program, azt hiszem, ez a pár nap jó apropót ad minden párnak arra, hogy elgondolkodjon a saját kapcsolatán. Vajon ezt akartam? Erre vállalkoztam? Mi az, ami zavar, és azon hogyan tudnánk változtatni? Alapvető kérdések, a válaszok pedig bennünk vannak.

Te hogy látod, van a papírnak manapság még bármi jelentősége?

Nágel Zsuzsi , 2013. február 06.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?