Olykor a férfiaknak - főként az apáknak - is szükségük lehet szakember segítségére!

A Fatherly.com-on egy nagyon érdekes riportra bukkantunk, mely Lori Gottlieb terapeutával készült, aki úgy véli, hogy a legtöbb férfinek élete során szüksége lehet szakember segítségére mentális téren, főleg, ha gyermekei is vannak.

Napjainkban egyre elfogadottabb külső segítséget kérni a problémáink megoldására, sokan azonban még mindig ódzkodnak a pszichológusoktól. Ez érthető is, hiszen, ha leegyszerűsítve nézzük: kifizetünk egy rakat pénzt egy idegennek, akinek a fejébe sosem fogunk tudni belelátni (nem tudjuk leellenőrizni előre a módszerei sikerességét és olykor megesik az is, hogy a terápia nem tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket, esetleg szakembert kell váltanunk), mégis baromira érdekel, mit gondol rólunk.

Dr. Gottlieb a szakmájában igen elismert névnek számít, évtizedes tapasztalattal, több könyv megírásával a háta mögött, és ami még fontosabb, egy olyan hiteles szaki, aki sikerei ellenére képes volt bebizonyítani, hogy bizony Ő is ember (mily meglepő). Lori szerint pedig (szinte) minden férfinek el kellene beszélgetnie egy pszicho terapeutával, kiváltképp akkor, ha apa az illető! Íme, egy kis ízelítő a vele való beszélgetésből. 

Fatherly: Habár egyre több férfi él ma már ezzel a mentális segítséggel, még mindig ott van bennük mélyen egy óriási blokk ezzel kapcsolatban. Észrevette a praxisában, hogy a férfiak és a nők máshogy kezelik a terapeutát/a terápiát?

Lori: Azok a férfiak, akik ellátogatnak hozzám, gyakran szabadkoznak akképp, hogy „ezt még soha senkinek nem mondtam el ezelőtt”, vagy, hogy én vagyok az első ember, aki meghallgatja őket. Sok dolog van, amit képtelenek elmondani a nejüknek vagy a közeli barátaiknak, míg a nők inkább így fogalmaznak: „épp a minap meséltem ezt az édesanyámnak” vagy „ezt eddig csak a legjobb barátnőmmel osztottam meg”. A hölgyek sokkal inkább feljogosítva érzik magukat, hogy beszéljenek a környezetükkel a problémáikról, mint az urak, akik nagyon tartanak tőle, hogy mi lesz a következménye, ha megnyílnak, mit fognak majd gondolni róluk – így inkább magukban tartják, mi bántja őket.

F: Értem, de egy szakembernek megnyílni azért egészen más, mint egy havernek, ugye?

Lori: Egy hozzájuk hasonló laikus sokszor nem képes a történéseket máshogy láttatni, felnyitni a szemüket, míg a terapeutának pont ez a dolga. A barátoknak az a funkciója, hogy támogassák, megerősítsék az embert, míg a szakember segít egy makro perspektívából ránézni az ügyre (felülről, kissé eltávolodva szemlélni, kevésbé bevonódva lenni érzelmileg). Mit tettél/teszel ebben a helyzetben éppen? Hogyan reagál rá a másik személy? Mi zajlik benned, hogyan viszonyulsz a kapcsolatotokhoz, milyen érzéseket vált ez ki belőled? A férfiak nagy része azt gondolja, a problémájuk egyedi, csak ők küzdenek efféle gondokkal. Nem is sejtik, hogy a nehézségeikkel más pasik százezrei szintén megbirkóznak nap mint nap – bár nyilván a körülmények valóban mindenhol egyediek. Ez a gondolat pedig rengeteg gátlást, bűntudatot kelt bennük és erősíti az elszigeteltség érzését.

F: Mikor apukává váltam, életmentő volt az a mentális segítség, amit a terápiától kaptam, főleg így visszatekintve; most, hogy már nagyobbak a gyermekeim és néhány tőlem örökölt minta visszaköszön felőlük. Terapeutaként, hogy látod, hogyan változtatja meg a pácienseid az apaság élménye?

Lori: Gyermekeink olyan éles tükröt tartanak elénk, mint amilyet senki más nem képes. Terapeutaként és egy 13 éves fiú édesanyjaként, tökéletesen át tudom érezni, mikor a pácienseim a problémáikról beszélnek, arról, hogy szeretnék jól csinálni a gyermeknevelést. Tapasztalatom szerint annyi meg annyi bűntudat kering a világban amiatt, hogy az emberek mindent tökéletesen akarnak csinálni, megfelelni a külvilág elvárásainak. Annyiféle vélemény, gyakorlat létezik, de szülőként muszáj megtanulnunk, hogyan bízzunk meg a saját ítélőképességünkben és az ösztöneinkben. A legtöbb betegem majd’ meghal a kíváncsiságtól, hogy megtudhassa, mi jár a fejemben, milyen monológok zajlanak belül. Erre nem, de arra, hogy milyen gondolatok szálltak meg, mikor magam is terápiára jártam; választ adok a könyvemben is, ami nagy segítség lehet másoknak, hiszen kiderül belőle, hogy pontosan ugyanolyan nehézségekkel küzdök én is, mint bárki más. Én is szeretném, hogy a pszichológusom kedveljen, de mivel ismerem a másik fél nézőszögét is, el kell, hogy mondjam, hogy ez egy furcsa egyoldalú kapcsolat: a szakember rengeteget tud rólunk (még a legbensőbb titkainkat is), mi viszont szinte semmit róla. Ugyanakkor mégsem egészen egyoldalú, mondhatni az egyik legkülönlegesebb, legbiztonságosabb kapcsolat típus, ami létezik!

 

A cikk forrása: Farherly.com 

Plézer Panna , 2019. április 13.
 
 
 
Címkék:  

apaság

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?