Papinapló 36. – Megvigasztalni a vigasztalhatatlant

Az elmúlt héten papiszabin voltam, ami inkább Virunak jelent egy kis pihenést. Napközben is ott vagyok, tudok mimózni, amíg ő picit pihen. Végre el tudott menni egyedül tornázni, és először szülőségünk történetében leutazott Pestre egyedül egy egész délutánra. 

Nagyon cuki volt, mert úgy készült rá, mint egy kamaszlány az első igazi bulira: végre nem hányásfoltos, játszós ruhában ment emberek közé, hanem igazán csini ruciban. Meg kell hagyni, rendkívül dögös volt a szettje. 

Ezalatt nem sok kedvem volt a lakásban maradni, mert nem csak szép idő volt, hanem kis kalandot is szerettem volna belecsempészni a papi-fiú délutánunkba. Elindultunk hát lesz, ami lesz alapon. Mimó persze az első sarkon megunta a babakocsit. Még szerencse, hogy Viru megtanította a karikás kendő használatát, így egyből átváltottunk arra. Újabb két sarok után be is aludt a kisfiam. Szerencsére ez éppen a parknál történt, így kiültem az egyik padra csilllezni. Ő csámcsogott álmában, én meg a könyvem olvasgattam. Milyen szerencse, hogy teljesen átszoktam az e-bookra, mert így mindig nálam van az aktuális olvasnivaló. 

Miután Mimzi felébredt és meguzsonnázott, jött az ötlet: de hiszen a horányi révnél lakunk, ki kellene próbálni. A mamája soha nem akart eddig kompozni velünk, mert szerinte nem túl izgi elfoglaltság. Persze nincs igaza, így most kihasználva, hogy a két Andrassew-fiú kettesben van, jól áthajóztunk a Szentendrei-szigetre. Annyira jó volt, hogy el is határoztam, hogy tavasszal veszek egy bicajt, meg egy fullos babaülést hozzá, és majd eltekerünk egészen a szigetcsúcsig, ahol csodálatos a strand. 

Történelmi pillanatnak is részese volt Baba úr a héten, hiszen kölyökkorom egyik kultikus filmje, a Vissza a jövőbe most teljesedett be. A történet szerint ugyanis éppen ezen a szerdán, 2015. október 21-én, 16:29-kor érkeznek meg McFly-ék a jövőbeli Hill Valley-be. Ezt a jelenetet Mimó pont akkor látta is, ami így olyan volt, mintha élőben nézte volna a landolást. Most még nem értékeli ezt, de majd kamaszként nagyon fog örülni, hogy a papija dokumentálta ezt a fontos pillanatot. Vagy nem, de én akkor is örülök, hogy sikerült. Volt, aki szerint az időeltolódást nem vettem számításba, hiszen közép-európai idő szerint mindez csak a következő nap hajnalban volt aktuális nálunk. Erre az a válaszom, hogy egy időutazós filmben, egy fiktív város időzónája igazából tökmindegy.

Miután pár hónapja felismertük szükségességét, elmondhatjuk, hogy mostanra igazi hagyománnyá vált a gyerek nélküli randizás a gyönyörű feleségemmel. Amíg Mimzerre Nagyanyó vigyázott, elmentünk egy közeli étterembe, csak kettesben. Kellenek az ilyenek, mert amellett, hogy szülők vagyunk, szükséges fenntartanunk a férfi-nő kapcsolatot is. Bár a randit kétórásra terveztük, 45 perc után rohantunk a kétsaroknyira lévő étteremből, mert jött a hívás, hogy Mimó „vigasztalhatatlanul” zokog. Amikor megérkeztünk, úgy bújt hozzám, mint kismajom a szőranyához. Kevés ennél meghatóbb történik az emberrel. Valószínűleg a hiányunk és az új hely együttesen okozta az ijedtséget.

A sok cukiság mellett, amit Mimó varázsol nekünk, sajnos kénytelenek vagyunk egyre inkább arra nevelni, mi az, ami tilos. Mostanra kezd teljesen önjáró lenni, aprócska, csattogó humántankként felfedezi a lakás számára eddig rejtett, és nem véletlenül tiltotthelyeit. Folyamatosan rá kell szólni, hogy ne bontsa le az infrastruktúrát. Amit lehetett, bevédtünk előle, de ez mindennel lehetetlen. Most tartunk a „NEM!” tanulásánál. Kicsit büszke vagyok, hogy az esetek többségében hallgat erre a tiltásra, bár volt olyan, hogy egymás után 17-szer (számoltam) kellett mondanom, mire kapitulált a szekrény elleni támadásból. Van egy kis lelkifurkám emiatt, mert én is utálom, ha rám szólnak. De sajnos ez ilyen.

A hétvégén már a második óraátállítást éltünk át családként. A tavaszinál még olyan picike volt a kisfiam, hogy nem is érzékeltük a csalást. Most, hogy visszaállt a rendes időszámítás, sok örömünk nem volt a nyert idővel, mert Mimó biológiai óráját pont nem érdekli, mennyit mutat a vekker. Így viszont mi jócskán nagyobb veszteségnek éreztük, hogy reggel hatkor még csak hajnali öt óra volt.

gumikrumpli , 2015. október 26.
 
 
 
Címkék:  

apaság

Babanet hozzászólások  
(8 hozzászólás) 

2015 10 27. 09:09
@gumikrumpli: Akkor most elmagyarázom neked, hogy mennek ezek a netes furfangok. Tudod ez a kommentek helye, ahová az emberek olvasás után beregelt névvel leírhatják a véleményüket, még abban az esetben is, ha ez neked nem tetszik. Hogy egy sértődékeny szövegértelmezési nehézségekkel küzdő egyén vagy, aki egy összetett mondat értelmezésétől fejfájást kap, arról nem itt kellene nyavalyognod. Hja, hogy visszavonulsz gondolkodni, mert nem mutatkoztam be. Miért lehetséges az, hogy ez engem egyáltalán nem érdekel?
→ válasz erre
2015 10 27. 09:13
Ahhoz képest, hogy utálod a naplóm, elég sok energiát feccölsz abba, hogy sértegess. :)
→ válasz erre
2015 10 27. 09:31
Figy, bocsánatot kérek, de nem hittem volna, hogy egy hiperérzékeny nebántsvirág vagy. Mint írtam kutatom a témát, mert érintett vagyok. Ezért olvastam el a bejegyzésedet, ami szerintem egy nagy nulla, mert semmi tehetséged sincs az íráshoz. (De írhatom azt is, hogy van még mit fejleszteni - hátha azon nem sértődsz meg - de ez a lényegen semmit sem változtat.) Ettől te még lehetsz jó arc, csodás apuka, vagy egy remek metróépítő mérnök, de nem kéne írnod. Ezért bátorkodtam azt javasolni, hogy keress magadnak más hobbit, amiben ennél jobb lehetsz. Az energiámért ne aggódj, van belőle bőven, jut rád is... :)
→ válasz erre
Összes hozzászólás (8) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?