Papinapló 37. – Megtanulunk jelnyelvül

Nem tűnik célravezetőnek, hogy állandóan rászólunk Mimóra. Inkább más megoldást keresünk arra, hogy megértessük, mit szabad és mit nem.

Arra még sokat kell várnunk, hogy értelmes szavakat mondjon Baba úr, de azért van ötletünk, hogyan lehetne vele beszélgetni. Nyilvánvalóan sokkal többet ért, mint mi azt gondoljuk, csak még nem tud válaszolni. Éppen ezért, minden jel szerint (haha) a hétvégétől Viru babajelnyelvet kezd majd tanulni, aztán nekem is tovább adja a tudást. Ha ez bejön, az nagyon menő lesz. Régi vágyam a jelelés megtanulása. Évekkel ezelőtt kitaláltuk az egyik barátommal, hogy elmegyünk egy tanfolyamra, de aztán valahogy elsikkadt. Talán most újra löketet kap az ügy.

Különösen azért lesz érdekes, mert Mimó egyre öntudatosabb. Felkelés után például egyre többször szétveti magát az ágyon, és lazázik. Pont, mint egy kamasz. Ha pedig olyanja van, akkor célirányosan odabújik hozzám is, nem csak a mamájához. A legérdekesebb, hogy nem csak oda-, de el is bújik. Vagy legalábbis ezt hiszi. Régebben ezt csak akkor csinálta, amikor elfáradt, mostanában azonban kifejezetten huncutkodik. Meglát minket, és eldobja magát széttárt karokkal. Éppen úgy, mint az állatvilágban azok a kis lények, akik halottnak tettetik magukat, hogy ne egyék meg őket. Csak Mimzi nevet kuksolás közben, és rövid időn belül megy tovább.

Mindemellett feltűnően barátkozó típus a kisfiam. Ha jön hozzánk valaki, rövid méregetés után mindenkivel pajtizik. Ez nagyon fontos, mert talán nem kopik el ez a tulajdonsága, mire felnő. Egyelőre Pizsi a legkomolyabb haverja, aki láthatóan egyre közelebb engedi magához. Sőt, már nem csak nem menekül el, de hagyja, hogy Mimzi gyömöszkélje, rángassa, markolássza, és ami a legfontosabb: simogassa.

Figyelem a gyerekeket a közösségi járműveken, meg az utcán, és próbálok rájönni az aktuális trendekre. Meg kell mondjam, ez nem könnyű. És mire Mimó oda jut majd, ennyire sem leszek képben. Közben meg ugyanazokat az attitűdöket látom a bandázásban, mint amik nálunk, meg gondolom az előttünk lévő generációknál is megvoltak. Az egyik barátommal beszélgettem erről, akivel nem csak együtt nőttünk föl, de ráadásul gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozó pszichológus. Emiatt közvetlen közelről rálát ezekre a generációkra. Azt mondta, és egyetértek vele, hogy a mai gyerekeknek sokkal jobb, mint nekünk volt. Egyszerűen több a lehetőségük. Nemrég éppen erről elmélkedtünk egy öreg tanárral, aki pont az ellenkezőjét gondolja.Szerinte a kütyük miatt magányosak a fiatalok. Eszembe sincs megbántani, de szerintem óriásit téved. Azért, mert valaki nyomkodja a telefonját, egyáltalán nem jelenti, hogy egyedül van. Vélhetően éppen másokkal beszélget, akár olyanokkal is, akikkel nehezen, vagy sehogy sem tudna kapcsolatba kerülni.

Nem szabad, és nem is fogom tiltani Mimzitől a technikai újdonságokat. Nekem nagy mázlim volt, hogy Papának és a nagybátyámnak hála mindig a legújabb cuccok közelében lehettem, és velük együtt ismertem meg az internettől kezdve az összes okosmütyürt. Úgy tervezem, hogy a kisfiammal ugyanígy együtt fedezzük majd föl a babrálnivaló eszközöket. Ez nem csak jó papi-fiú program, de izgalmas is. Mindemellett borzasztóan fontos megtanítani minél előbb a trollok kezelésére is, mert ahol jó dolgok történnek, ott ilyen szánalmas, név nélkül szemétkedő alakok is feltűnnek. Ha idejében megtanulja helyén kezelni őket, akkor nem okoz majd komoly lelki sérülést, ha valaki a testi és szellemi méreten aluliságát otrombaságokkal igyekszik kompenzálni.

gumikrumpli , 2015. november 02.
 
 
 
Címkék:  

apaság

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?