Hasznos termékek kezdő anyukáknak

Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy minden, első gyermekét váró kismama kezdetben úgy gondolja, hogy valóban nélkülözhetetlen az a millió cucc, amit a babapiac kínálata nyújt. És igen, valóban sok termékre szüksége van egy újszülöttnek (meg a szüleinek), de legalább ugyanannyi egyáltalán nem szükséges. Mondjuk, lehet, hogy hasznos. De nem létfontosságú. 
Persze abban is minden kismama egyetért, hogy gyermekének a legjobbat akarja. Ami persze szubjektív. Ezért érdemes jól szétnézni, tájékozódni, és ha lehetőségünk van, akkor tesztelni és kipróbálni a termékeket, hogy valóban a számunkra legmegfelelőbbet választhassuk.
Emlékszem, mikor a nagyfiammal voltam terhes, órákat ültem a számítógép előtt, kerestem-kutattam a kelengyelistán szereplő tételeket, aztán fórumokat olvasgattam róluk, ki-melyik márkát javasolja és miért. Mindemellé jöttek még innen-onnan a tanácsok, tippek, tapasztalatok, melyek vagy megkönnyítették a döntést vagy épp ellenkezőleg, még inkább megnehezítették.  

Íme, az én néhány kedvencem Best Of listámról:

Pelenkázó táska

Bár már egy ideje nem használom, de két gyerekkel egyszerűen imádtam a pelenkázó táskát! Én egy nagyobb méretűt választottam, előnye, hogy külön táskát nem kellett magammal vinnem, tökéletesen belefért az én cuccom is (telefon, pénztárca, azt hiszem ennyi részemről ). 
Vízhatlan, 4 tárolós, italtartós, kézbe, vállra és a babakocsira is felhelyezhető volt, egyszerűen klassz! 
Mióta Ádám is a saját lábán közlekedik és bojkottálja a babakocsit, azóta átálltam a hátizsákra.

Fürdőkádbetét szivacs

Lehet, hogy másnak nem egy korszakalkotó találmány, én mégis csak a második fiamnál fedeztem fel ezt a szivacsot. Anno Marcinál a műanyag betétet használtuk 1-2 alkalommal, de nem szerette, kemény és kényelmetlen volt neki. Amíg nem tudott egyedül ülni a kádban, addig 4-kezes program volt a fürdetés: papi tartotta a kis testét, én pedig mosdattam. Pontosabban fürdetés címszó alatt pluszban simogattam…  
Ádámnál rátaláltam erre a szivacsra. Nagyon bevált, neki is, nekem is: míg ő pihe-puha felületen ázott a vízben, addig én két szabad kézzel gyurmáztam kis csepp testét. Most pedig, hogy van két izgő-mozgó vízipókom a kádban, áldom annak a nevét, aki feltalálta a csúszásgátlót. Komolyan…

Babaphone 

Vagy bébiőr, babaőr, ki hogy hívja. Vannak extra funkcióval ellátott példányok is (videomonitorok – látjuk is a babát, smart monitorok – okostelefonnal kompatibilis szuperkészülékek), mi a sima verziót vettük meg – audiomonitor -, úgy voltunk vele, hogy ha jelez a készülék, úgyis megnézem a gyereket élőben, nem a készüléken keresztül kukucskálom meg. Mi szeretjük, tökéletesen hozza a tőle elvártat, a nagyszülőkhöz is jön velünk. Persze, ha nem felejtjük itthon…

Hálózsák

Gyerekeknél az egyik legpraktikusabb dolog a hálózsák. Marci két éves koráig abban aludt, volt vastagabb, vékonyabb, az adott évszakhoz megfelelően. Ebből kiindulva, Ádámnál is hálózsákkal indultunk, azonban ő kb. féléves korában - amikor is elkezdett forgolódni - jelezte, hogy ki nem állhatja, így nála áttértünk a takaróra. Tartottam attól, hogy így nonstop takonnyal állunk majd szemben, hiszen biztosan lerúgja magáról éjjel, de az a helyzet, hogy ő viszonylag nyugodtan alszik, nem pörög szélkakas módjára, max jobbra-balra elfordul, így ritkán találtam kitakarózva.

Babakocsi

Voltak ismerőseim, akik óvtak az ún. multifunkciós babakocsitól, aztán mikor elmentem a beszerző körútra, épp egy szuper ajánlat adódott, így kicsit ódzkodva, de mégis emellett döntöttem. És milyen jól tettem! Ami az egyetlen fix kritériumom volt, hogy a járgány nagy kerekű legyen, mivel vidéken élünk, ez hasznos volt, a 20-30 centis hóban is simán, akadálymentesen tologattam az én alvó babámat. Mondjuk a méretes kerekek miatt kicsit nehéz volt és nagyobb helyet foglalt, mint a kisebb méretű társai, de mellette szólt még az is, hogy kormányfékkel rendelkezett, azaz a sportolni vágyó kismamák együtt futhatnak a gyermekükkel (én nem vágytam külön sportra ).
Aztán volt egy esernyőre csukható babakocsink is, amit nem a terepen használtunk. Ezek előnye, hogy könnyűek, gyorsan és egyszerűen összecsukhatók-kinyithatók.

Textilpelenka

Szintén egy szükséges alapkellék a textilpelenka. Eleinte biztosan napi 4-5 mennyiséget elhasznál az ember, főleg a bukós babáknál, meg persze mindenhová (ágyba, vállra, babakocsiba, játszószőnyegre stb.) teszünk egyet-egyet a gyerek feje alá, és hát nem is mossuk ki minden nap azt a pár használtat, szóval szerintem minimum 20 darab a kezdő csomag. Vannak már színesek és mintásak is, mi is kaptunk 1-2 jópofa figurásat, funkció szempontjából teljesen mindegy, hogy a sima fehéret vásároljuk vagy a vidámabbat. Persze ma már nem mindennapos a használatuk nálunk, de megtartottam belőlük néhányat.

Zárható fedeles műanyag pohár
Kezdetben ezekben fagyasztottam a lefejt anyatejet, majd a hozzátáplálás során a különböző püréket is ezekben a poharakban porcióztam ki. A mai napig használatban vannak, kiválóan szolgálnak pl. nasievés (ropi, kölesgolyó) esetén, de volt, hogy sütésnél használtam, ezzel mértem ki az alapanyagokat. Örök darab.

Nedves törlőkendő

Anyukám és anyósom is számtalanszor elmondta, milyen könnyű dolgom van nekem, hiszen ma már van eldobható pelus és nedves törlőkendő. Annak idején, ők a textil pelenkával oldották meg ezeket a sz@r helyzeteket… Bocsánat  
Respekt! De tényleg! Én giga mennyiségű nedves törlőkendőt használok. No, nem csak a popsikra, hanem úgy általában, sima kéz- és arctörlésre is, így minden szobában és minden táskában, sőt az autóban is lapul minimum egy csomag! 

Orrszívó

A nedves törlőkendőhöz hasonlóan, az orrszívót is számtalanszor „irigyelték” a nagyszülők: „Higgyem el, sok fülgyulladástól kímél meg minket ez az eszköz.” Én elhiszem. A fiaimnak meg magyarázhatom… 


Ki mivel fejezné be a Top10 listát?

2016. június 02.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
---
Kedves Kismamák!

Az alábbiakban megpróbáljuk nyolc kategóriában összegezni, mi mindenre lehet szüksége a babának és a mamának a szülés után. Reméljük, hogy így áttekinthető formában kaptok meg minden olyan információt, amire szükségetek lehet.

1. Babaruhák

body kiskabát
rugdalózó sapka
napozó zokni
póló harisnya
pulóver levegőztetőzsák
Érdemes egy-két darabot venni az 56-os méretű ruhákból is, nehogy a kórházból hazatérve derüljön ki, hogy minden ruha kétszer akkora, mint a baba. A többi lehet már 62-es méret is, hiszen ilyenkor még elképesztő sebességgel növekednek csemetéink. A legtöbb gyerek egy-két hónap alatt teljesen kinövi az 56-os méretet.
 
Ha előre tudható, hogy a baba pici lesz, természetesen a kisebb méretekből vásároljunk többet, de azért ilyenkor sem árt bekészíteni egy-két 62-es darabot. A ruhák kiválasztásánál vegyétek figyelembe, hogy a legtöbb újszülött egyáltalán nem tűri békésen az öltöztetés procedúráját, sőt, kifejezetten tiltakozik ellene. Ezért nem érdemes bonyolultan záródó darabokat vásárolni, és kerüljük az olyan ruhácskákat is, amelyek gallérral, csipkével díszítettek, ezek ugyanis zavarhatják a babát.
 
Ha tanácstalan lennél később abban, hogyan öltöztesd, hány réteget adj a babára, hogy biztosan ne legyen baja, fogadd meg ezt az egyszerű tanácsot: mindig egy réteggel többet, mint amiben te jól érzed magad!

2. Felszerelés

Babakocsi: Lehetőleg könnyű, nagykerekű, többfunkciós babakocsit vegyél! Ma már alapnak számít az a babakocsi, amelyhez tartozék az autósülésként használható, rácsatlakoztatható hordozó is, és az sem számít ritkaságnak, amit újszülöttkortól a babakocsis kor végéig, különféle ülőrészekkel végig használhatsz.

Kiságy: az a legjobb, ha nagyobb méretet veszel, több pozícióban állítható a magassága, esetleg a rács majd az egyik oldalon levehető - így sokáig tudjátok használni.

Matrac: ugyan a legjobb, legegészségesebb a kókuszmatrac, de nemzedékek nőttek fel a szivacsmatracokon is

1 db ágyneműgarnitúra: ebből is a nagyobb méretűt ajánlom, azt akár 4 éves koráig is tudjátok használni

Ágyneműhuzat: több garnitúrára lesz szükség

1 db vastag takaró

1-2 db vékony takaró

3 db lepedő: a sztreccs, gumírozott szélű lepedő a legpraktikusabb

2 db gumilepedő: a lepedő alá téve megvédi a matracot attól, hogy a pelusból kifolyó dolgok összeszennyezzék a matracot. Igazán nagy szolgálatot majd akkor fog tenni, mikor a gyerek kezdi elhagyni a pelenkát.

1-2 db hálózsák: de van olyan baba, aki kifejezetten utálja a hálózsákot - ilyen esetre beszerezhetünk egy bélelt rugdalozót is.

2-3 db frottír vagy tetra fürdőlepedő

Anyagpelenka: 15-20 db, párna helyett is ezt használd!

Autósülés

Műanyag vödör: a baba szennyesét ajánlott külön tárolni (kb. féléves korig), mosni (kb. egyéves korig)

Szemetes a pelenkáknak, törlőkendőknek

Kisszekrény vagy komód a baba ruháinak

Gyerekbiztos-dugó konnektorba és egyéb biztonsági felszerelések: amint a baba mászni, kúszni, totyogni tud, bababiztossá kell tenni a lakást!

Napellenző autóba: ezt helyettesíthetitek egy, az autó ablakára rögzített textilpelenkával is

3. Babaápolás

Fürdetők és tusfürdők

Hajápolás:

Testápolás:

  • Babaolaj 
  • Babapúder 
  • Testápoló 
  • Arckrém, ill. kézkrém 
  • Arc- és tisztítókendő

Popsiápolás:

  • Popsikrém 
  • Popsitörlőkendő

Tisztítószerek:

  • Mosópor 
  • Öblítő

Az újszülöttek és csecsemők bőre élettani sajátosságukból adódóan fokozottabban érzékeny, ezért a babaápolási kérdésekben érdemes a gyermekorvos és a védőnő tanácsait is kikérni. Újszülött esetében használjunk gyógyszertári termékeket, csak később próbáljuk ki a márkás kozmetikai termékeket.

Mosóporból és öblítőszerből is kaphatunk már kifejezetten babáknak fejlesztett, antiallergén terméket, de öblítő helyett használhatunk háztartási ecetet, mosópor helyett pedig akár mosódiót vagy mosószappant is.
 

4. Ami jól jöhet

Éjjelilámpa vagy éjjelifény

Szobahőmérő

Párásító készülék: főleg a panellakásokban tehet jó szolgálatot, ha száraz a levegő

Műanyag tálka

Cumi: 1-es méret, de ha szoptatni szeretnél, jobb a cumit elkerülni

Cumisüveg: ha szoptatni szeretnél, nem muszáj megvenni - ha szükség lesz rá, bármikor beszerezhető, de egyéb alternatív eszközökkel is helyettesíthető

Cumisüveg-mosókefe

Cumisüvegmelegítő és cumisüveg sterilizátor: utóbbi házi eszközökkel is helyettesíthető, de tény, hogy a mikróban használható sterilizátor nagyon kényelmes és időkímélő eszköz

Pelenkázótáska: praktikus lehet, ha nagyobb útra indultok, hiszen minden egy helyen, kéznél tartható benne. Ma már számtalan olyan táska is kapható, ami hétköznapi, divatos női táskának néz ki és bátran megjelenhetsz vele bárhol.

Fertőtlenítő folyadék: lehet kapni úgynevezett hidegfertőtlenítőt is, ennek használata nagyon kényelmes

Baldachin

Fejvédő vagy rácsvédő

Egyéb hordozó eszközök: kenguru, hordozókendők, hátihordozó - kinek mi a szimpatikus. A lényeg úgyis az, hogy minél közelebb legyetek egymáshoz a babával!

Előke

5. Tisztálkodó eszközök

Babafürdető kád vagy fürdetődézsa

Pelenkázó és fürdetőszekrény - megteszi helyette egy kiságyra szerelt lap is, egy pelenkázóbetéttel, és egy kádra tehető állvány

Körömvágó olló: (biztonsági, lekerekített végű)

Vízhőmérő

Lázmérő: lehet hagyományos, digitális is. A lázmérőcsík meglehetősen pontatlan, a fülhőmérőt az egész pici babák fülébe nem igazán tudod betenni.

Orrszívó porszívó: lehet kapni kézipumpásat, elektromosat, de a tapasztalatok szerint a porszívóra illeszthető a legjobb, ne ijedjetek meg tőle, teljesen fájdalommentes! Viszont rengeteg szövődménytől megóvja a babát!

Steril vatta: gyógyszertárban kapható

Fültisztító pálcika: lehet kapni biztonsági fülpálcikát is, amely megakadályozza, hogy túl mélyen nyúlj a baba fülébe.

Pelenka (eldobható): legkisebb méretű, ha ezt szeretnéd használni

+20 db textilpelus: ha ezt akarsz használni a pelenkázáshoz is

Mosható nadrágpelenka: 2-3 db

Gumibugyi: textilpelenkához

70%-os alkohol: gyógyszertári, a védőnőtől vagy az orvostól kapsz majd receptet, a köldökcsonk ápolásához lesz rá szükség.

Lázcsillapító kúp: a gyermekorvossal beszéljétek meg, milyet tartsatok otthon, hogy kell adagolni,stb.

Bébihajkefe

Műanyag kiskanál vagy szemcseppentő (műanyag) vagy egy kisebb méretű fecskendő: pl. a vitaminok, gyógyszerek beadásához

6. Távozás a kórházból

56-os body

rugdalózó

zokni

sapka: időjárás függvényében vékony vagy vastag

takaró

kardigán

overáll: ha éppen tél lenne

harisnya: ha hűvös az idő

textilpelus a baba feje alá, párna helyett

autóba köthető hordozó vagy mózeskosár

A felsorolt dolgokat érdemes még a szülés előtt összekészíteni, viszont elég, ha az újdonsült apuka viszi be magával a nagy napon, amikor végre hazahozhatja a családját. Az öltözködésnél egy nagyon egyszerű alapelvet érdemes szem előtt tartani: adj mindig egy réteggel többet a babára, mint amiben te jól érzed magad.

7. Amire otthon lesz szükséged

Mellszívó

Tejtároló zacskó

Melltartó betét

Minél több információ a szoptatásról

Támogató család: és sok-sok segítség - amit fogadj el!

8. Mit vigyél a korházba?

2-3 db hálóing: bár vannak kórházak, ahol szülés után kapsz hálóinget, ha neked kell vinni, vigyél olyat, ami elől gombos - így könnyebb lesz a szoptatás.

2-3 db neccbugyi

Melltartó: szoptatós vagy elölkapcsos, amelyik kényelmesebb

Melltartóbetét

1 csomag nagy nedvszívóképességű betét: szülés utáni vérzésnél a szimpla egészségügyi betét kevés lesz.

Tányér

Bögre

Evőeszköz

Konyharuha

Konzervnyitó

Törülköző: legalább kettő legyen nálad

Tisztálkodási szerek

Köntös

Papucs

Könyv, rejtvényújság, , fényképezőgép

IRATOK!!!: személyi, a kiskönyv, házassági levél vagy apasági nyilatkozat, TAJ kártya

Garmastan kenőcs: a mellbimbó esetleges kirepedésének kezelésére - bár erre tökéletes az is, ha egy kis anyatejet kensz rá, és hagyod a levegőn megszáradni!

Kisméretű úszógumi: ha gátmetszés után kényelmesebben akarsz ülni

Pelenka a babának: ugyanis sok kórházban ezt nem biztosítanak

Homeopátiás szerek, olajok: ha a szülésnél szeretnénk ezeket használni - hogy mire van szükség, azt a szülésznő vagy dúla mondja meg

És ne feledkezzünk meg a papás szülésekre készülő apukákról sem:

Papucs: ruhát általában a kórházak biztosítanak, de sok helyen a szülésre készülőknek kell ezt is beszerezni

Ennivaló, innivaló

Fényképezőgép vagy videokamera: érdemes előre tisztázni a kórházzal, hogy van-e lehetőség használni ezeket a szülés alatt

Óra a fájások méréséhez

+Jó adag türelem és kitartás!

X
EZT MÁR OLVASTAD?