5 ajándéktipp 6-12 hónapos babáknak

Az első életévben a gyerekek hónapról-hónapra hatalmasat változnak mind mozgásban, mind egyéb képességek terén. Így ami egy 3 hónapos babának tökéletes ajándéknak tűnhet, egyáltalán nem biztos, hogy egy 8 hónapos baba igényeinek is megfelel. Amivel egy 4 hónapos pici órákig – na jó, negyedóráig – boldogan elvan, az egy 7-9 hónapos csecsemő figyelmét már nem biztos, hogy leköti.

A 6-12 hónap közötti időszakban például beindul a fogzás, ami fájdalommal járhat – ezt a babák nagy része folyamatos csócsálással igyekszik enyhíteni. 8-9 hónapos kor körül a szülők megtapasztalhatják a szeparációs félelem első hullámát, amikor a gyerek folyamatosan igényli anyja jelenlétét. 10 hónapos kor körül a kicsik már tudják, hogy ha a tárgyak el is tűnnek a szemük elől, attól még nem szűnnek meg létezni, csak meg kell találni őket.

Beindul a mozgásfejlődés is rendesen: ülés, négykézláb állás, kúszás, mászás, majd állás és kapaszkodva járkálás van a terítéken. Kinyílik a világ, nyílik a gyerek is, ajándékozási lehetőségben is több minden közül választhatunk.

Egy ekkora baba már előszeretettel nézelődik függőleges helyzetben, imád rugózni a lábaival – így is készül a későbbi járásra. Ha már stabilan ül, egy ugráló hinta egész biztosan remek meglepetés lehet a számára. Meg a szülei számára is, hiszen a babák általában akár fél órán át is hang nélkül elszórakoztatják magukat egy ilyen játékszerben csücsülve. Ára: 11 989.-

Itt az ideje az első legegyszerűbb építőjátékok beszerzésének. A Fisher Price csészepiramisa egyszerű, de mégis sokoldalú: lehet belőle gömb, de rejthetünk bele csörgő labdácskákat is, vagy akár egymás tetejére is lehet a félgömböket halmozni piramis gyanánt – amit aztán a gyermek rötyögve ledönthet egy mozdulattal. Ára: 2 889.-

A kézügyességet fejleszti a HABA kiscsibés játéka is, aminek esetében a csibefigurát ki lehet emelni a fészkéből. Aztán kis ügyeskedéssel ismét bele lehet ültetni, hogy a színes-mintás fészekben ne hűljenek ki a tojások. Ára: 3 589.-

Ebben a korszakban már érdemes olyan játékokat is beszerezni, amelyek mozgással-hanggal veszik rá a babát arra, hogy próbáljanak meg kúszni, nyújtózkodni. És mivel ugyanakkor ebben a korban a kicsik egyik kedvenc szórakozása, hogy minden körülöttük lévő tárgyat dobálnak – hogy aztán visszaadjuk nekik, hogy aztán ismét elhajíthassák -, tökéletes karácsonyi ajándék lehet nekik néhány plüsslabda. Tuti, hogy nem törik be az ablakot, nem verik fejbe a babát, a tesót és a család kedvenc kutyáját, gurulnak és emellett még csörögnek is. Ára: 2 990.-

Egyszerű lenne egy műanyag vagy hűthető, zselés rágókát betennem még ide, de inkább egy plüssjátékot választottam. Méghozzá egy plüss mobiltelefont, mert jobb, ha minden felnőtt családtag felkészül arra: innentől minden, ami nyomógombos – vagy érintőképernyős – és kütyünek minősül, legyen az telefon vagy távkapcsoló, nem lesz biztonságban. Inkább nyálban fürdik majd és aprócska fognyomokat visel magán minden darab, hacsak nincs kéznél egy mobiltelefonra emlékeztető tárgy, amit nem baj, ha a szájába vesz. Ráadásul ez a darab még zenél is. Ára: 1 290.-

Várjuk ám kommentbe a további ötleteket erre a korosztályra is, segítsünk azoknak, akik esetleg tanácstalanok még!

Szilágyi Diána , 2012. november 29.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(8 hozzászólás) 

2012 11 30. 09:43
dia
@nueva: Nem voltunk mi egy elemekkel teli háztartás.:)
→ válasz erre
2012 11 30. 10:39
Dia, adhatnatok otleteket masodik gyerekre, mert az elsorol mar ez mind van...?!
→ válasz erre
2012 11 30. 12:24
dia
Szofi, gondolkodom, jó?:)
→ válasz erre
Összes hozzászólás (8) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?