Babanapló 1. – Értékes pillanatok

Értékes pillanatokat őrzök kilenc év anyaságából. Gyűjtöm őket, raktározom, ez a legfinomabb, amit valaha eltettem magamnak.

Azt már régóta tudom, a boldogság azt jelenti: kisbabát tartani a karodban. Mindegy, mekkorát. Ráncos, még senki nem érintette újszülött bőr illatát beszívni, vagy egy féléves combocska hurkái közé fúrni az orrodat: mindegy, eltölt a hormonfelhő és az érzelmi áradat, és akármi is történjen, abban a pillanatban boldog vagy. Itt kezdődik minden, és az ember menthetetlenül elveszett. Mert a boldogság olyan tág fogalom, hogy nem csak ezt jelenti.

Puha, meleg kis karok fonódnak a nyakad köré, és egy selypítő kis hangocska lelkendezik: Anya, én annyira szeretlek! De ez még semmi, eljön a pillanat, amikor nem a te nyakad köré fonódnak azok a karok, és egyáltalán nem furcsa, hogy ettől még boldogabb vagy, ugyanis a kísérő szöveg csak egy kicsit változik: Annyira szeretlek, Csongor baba! (mindenki helyettesítse be a megfelelő névvel). Igen, a boldogság azt is jelenti: testvéreket nevelni. És most hadd lebegjek kicsit a rózsaszín felhőmön, és hadd ne írjam meg az árnyoldalakat, jó? Természetesen testvéreket nevelni sem fenékig tejfel, pláne hármat, de ezek a pillanatok ide tartoznak, azokat a másmilyeneket meg úgyis elfelejtjük.

De lépjünk tovább. Számomra boldogságot jelent a mérhetetlen büszkeség, amire mindig újra és újra van okom. Ha nem lenne, akkor is megtalálnám. Természetesen az én gyerekemnek a legszebb a szókincse, gyönyörűen beszél, könnyen tanul és egészen érdekes dolgok foglalkoztatják. Jó, nem tud rajzolni. Na és, nem tudhat mindenki pont rajzolni! De klarinétozni fog tanulni, mert abban viszont ügyes, és levizsgázott a sárga aikido övre, és a bizonyítványa is jó lett.

Olyan nagy már... Negyedikes lesz jövőre, a kicsik között a legnagyobb, pedig még ő is igényli az esti mesét, és idebújik, és azt mondja, te vagy a legjobb! Egy olyan nap végén, amikor pedig én egyáltalán nem vagyok megelégedve magammal, és nem ilyennek képzelem a jó anyát. Ő igen.

Egészen más dimenzió nyílik meg akkor, amikor a szőke fürtök apjuk feketéivel keverednek, és együtt hancúroznak a férfiak. Őt látni bennük és őket benne, vidámnak látni őket együtt. Ilyenkor nem érdekel, hogy nem bírom a visítozást, és hogy milyen idétlen hangokat képesek kiadni. Ellágyulok, és amíg még nem olvadtam szét teljesen, gyorsan a fényképezőgép után nyúlok.

Ezt a dimenziót még jobban lehet tágítani, amikor egy generáció különbséggel látom ugyanezt. A szüleim az unokáikkal. Anyukám, aki háztartást vezet és hatalmas kertet gondoz, apukámmal együtt sok-sok állattal, kecskesajtot és mézeskalácsot készít, sőt most már szappant is, ja és mellesleg van egy állása is, ami mellett most szerzett új szakmát, pedig nem húszéves (de ötunokás nagymamának nagyon fiatal!). Olyan ritkán van alkalma igazán felszabadultan élvezni a pillanatot. Őt látni az ötből a legkisebbel és a legnagyobbal a fűben heverészni, igazán megható, és erre még rádob egy lapáttal néhány órával később apukám hatalmas, naptól és munkától barnára cserzett tenyerében Csongor eltűnő lábacskájának látványa.

Három generáció fonódik egybe, és ott van a nagy és a kicsi, a kemény, erős és a puha, gyenge kis ártatlan ellentéte. Ha még hozzáteszem, hogy ez után a nagy meghatódás után apukám ment a dolgára, mi pedig édesen elszundítottunk Csongorral a fűben egy takarón az árnyékban? Ez volt a múlt hét tökéletes pillanata, szebb nem is kell.

Csongor a héten féléves lesz. Hat hónappal ezelőtt ráncos kis mazsola volt, magatehetetlen kis csomag, egy kis ígéret. Az ígéret még most is megvan. De a ráncok kiteltek, a magatehetetlenség a múlté. Mozgékony, eleven, erős félévesem lett, világító kék szemekkel néz a világba, hatalmasakat mosolyog és a kurjongatásával még az alvó nagytesóját is képes felébreszteni. Meg nem áll egy percre sem, rúgkapál, lelkesedik, játszik, mindenkivel barátságos, és imádja a testvéreit. Az érzés kölcsönös.

Én pedig elnosztalgiázom ezen, hogy máris elrepült fél év, és megint, harmadszor is megtanultam, hogy a boldogság azt jelenti: kisbabát tartani a karodban. De most már azt is tudom, hogy szerencsére úgy vagyunk összerakva, hogy ugyanez a szó azt is jelenti: legózni a háromévessel, vagy mély eszmecseréket folytatni a kilencévessel. És még előttünk a világ, meg az évek, mennyi új kihívás jön!

Timi

Timi , 2012. június 19.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(15 hozzászólás) 

2012 06 22. 07:45
Szia! Nagyon szeretem az írásaidat! Olyan jó olvasni valakiről, akinek hasonló problémái vannak, mint nekem (3 hónapos a kislányom), de a tapasztalata nagyobb. Csodálatos családotok lehet, három gyerkőccel. Nagyon szeretnék én is nagy családot!
Szép napot nektek!!
→ válasz erre
2012 06 22. 10:07
Timi, megríkattál...
→ válasz erre
2012 06 22. 15:33
Köszönöm mindenkinek, Csajok :)
Jamina, bizony, huszadikán volt féléves :)
Dia, na neeee! :) Isten éltesse Borit előre is! :)
Meeva, gratulálok a kislányodhoz :)
→ válasz erre
Összes hozzászólás (15) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?