Babanapló 1. - Megérdemlem én ezeket a kölyköket?

Késő este van, itt ülök a gép előtt és várom az ihletet. Ebben a pillanatban felsír Csongor, nem is sír, csak nyafog egyet-kettőt, érzem én, hogy ez még nem az a türelmetlen, éhes sírás. Bemegyek, vaksin tapogatózom a sötétben, keresem a cumit – és egy apró kéz elkapja az ujjamat. A másik kezemmel megtalálom, amit kerestem, odaadom neki, érintem közben a kis tejillatú nedves száját, a finom, puha arcbőrét, ő meg szorítja, öleli az ujjamat. Meghatódom.

Rögtön bele is mélyedek a meghatottság bugyrain keresztül egy kis önostorozásba is, hogy jaj, milyen anya vagyok. Itt olvadozom, ahogy ez a kis apróság szorongatja az ujjamat, pedig eltelik néhány év, és vele is biztosan ugyanúgy fogok kiabálni, mint a tesóival. Elképzelhetetlen. Pedig veszekedtem, kiabáltam ma is.

Regő ugyanis sikít. Rettenetesen sikítozós gyerek, nevetni se tud normálisan – na jó, de, gyönyörű gyöngyöző kacaja is van, de ha beleéli magát, akkor sikít – tiltakozni, hisztizni meg pláne. Boldog lennék, ha csak határozottan és dacosan kiabálná a nemeket napjában akárhányszor, de valószínűleg ez úgy működik, hogy az érzékeny gyermek kiválasztja az anyján azt a pontot, amelyiken a legerősebb hatást tudja elérni. Nálam ez a pont a fülemben lehet, és biztosan tanulnom kell valamit a gyerekeimről, az anyaságról, és meglehet az oka, hogy miért pont ezzel sújt a sors. De földhözragadt énem két kézzel befogott fülekkel ilyenkor nem gondolkodik ezoterikus tanításokon, csak annyi jut eszébe, hogy jajj, nem bírom!

És akkor kiabálok a szegény kis megszeppent majdnem háromévessel, hogy ne sikíts már! És látom, hogy megijesztem, és nem akarom, az én anyukám is kiabált, utálom magam érte. Bocsánatot is kérek rögtön, szégyellem, ahogy kiröppent belőlem a düh. Én vagyok a felnőtt, nekem kéne önuralmat tanúsítanom, nem?

És akkor jön Marci, és fejhangon nyafogva közli, hogy de ő nem szereti kivinni a szemetet, pedig ennek semmi értelme, mert tudja jól, hogy ez az ő dolga, és minden hétfőn ki fogja vinni, ha tetszik, ha nem, csak feleslegesen idegesít a nyafogással – igen, ez a másik, amivel ki lehet kergetni a világból, pláne egy okos kilencévestől. Ne visítozzon már egy hároméves kislány hangfekvésével. És mivel nincs még messze az előző kitörés, gyenge még az önuralom burka, újra elvesztem a türelmemet. És már sajnálom is érte, és megint utálom magamat. Meg is mondom neki, kérem, hogy segítsen, tudja, hogy nem bírom, ő már tudja, ne kínozza szegény, sikítozással megterhelt fülemet...

Aztán elmosogatok két tányért, közben fő a vacsora meg a holnapi ebéd, ennyi kell a megnyugváshoz, utána megyek és megkérdezem, sütünk sütit? Azt nagyon szeret, főleg, ha tésztát kell gyúrni, de most nem olyan ötletem van, csak egy egyszerű, gyors citromtorta, sebaj, arra is jön. Már nagyon megy neki, tudja, mi hol van, mér, kever, tojást üt fel, én csak a keze alá dolgozom. Még szerencse, hogy mielőtt a formába öntöttük volna a masszát, megkóstoltam... Furcsa volt, hogy Marci nem akarja kikanalazni a tálból a maradékot, mindig szokta, de most azt mondja, rossz ízű. Gyanús...  - Marci, te mennyi sót tettél ebbe...? - Egy csipetnyit – néz rám értetlenül, és én már értem, miért nem sikerült a vajat habosra keverni a cukorral. Mert só volt az a cukor. Húsz deka só a citromtortában. Nevetünk. Nincs katasztrófa, nem dühít, és még Marci se esik kétségbe. Kérdezem, megcsináljuk még egyszer? Persze!

És esti mese után már jutott egy szelet a friss – és édes – citromtortából. Mennyei. Most meg ez a pici szorongatja az ujjamat. És Regő meg azt mondta, így szeressél anya, jó? És ma pelenka nélkül aludt délután. Hát megérdemlem én ezeket a kölyköket?

U.i.: Visszamentem szoptatni. Mégis igazi éhség volt.

Timi

Timi , 2012. május 15.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(8 hozzászólás) 

2012 05 17. 23:20
Timi, nagyon szép, és olyan nehéz... Én is hányszor félek, hogy nem jól csinálom. És utálok kiabálni. És utálok türelmetlenkedni. És utálok utálni magam... Este, néha befekszem Csani mellé az ágybe, és csak szagolgatom. Olyankor mindig tudom a szívem mélyén, hogy nincs is semmi baj.
→ válasz erre
2012 05 27. 21:31
Szia Timi! Szép történet. Nincs még egy hónapja, hogy szültem. Patrik alszik, épp hallom, hogy cumizik. Várom az esti etetést, addig ülök itt a gépnél... Sajnos én nagyon türelmetlen, ideges típus vagyok, férjem szerint "ideggyenge". Pedig én szeretnék még egy kislányt is. Nem tudom, alkalmas vagyok -e rá... Üdv. Adr.
→ válasz erre
2012 05 29. 10:18
Adri, az első gyereknél én is sokkal kevésbé voltam laza, hogy úgy mondjam. A férjednek meg nagy feketepont, milyen támogatás, biztatás már ez...? Drukkolok, hogy élvezzétek az életeteket :)
→ válasz erre
Összes hozzászólás (8) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?