Felejtsd el a tejet!

Túl sok tejet és tejterméket fogyasztanak a 12 hónaposnál fiatalabb csecsemők Magyarországon. Az ma már köztudott, hogy a gyermek féléves koráig a legjobb választás az anyatejes táplálás, ami a baba minden igényét kielégíti. Ha pedig nem elég az anyatej, ebben az időszakban az anyák szinte már ösztönösen a tápszert választják. Ám a 6-12 hónapos kor közötti táplálással kapcsolatos ismereteink már bizonytalanok, pedig a helytelen döntéseknek számtalan komoly következménye is lehet.

A Magyar Gyermekorvosok Társaságának kutatásából kiderül, hogy a hozzátáplálási időszakban a kisbabák nagy része túl korán és túl nagy mennyiségben kap tehéntejet vagy tejterméket. A 9 hónaposnál fiatalabb csecsemőknek közel fele már rendszeresen fogyaszt joghurtot, sajtot, túrót, kefírt, de már a 6-7 hónapos babák közül is minden ötödik túl van első joghurt-kóstolóján. Pedig Dr. Szabó László szerint ezzel megnő az asztmatikus légúti tünetek, hasmenés, fehérjeallergia, ekcéma, majd felnőttkorban a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata is. Ráadásul az egy évnél fiatalabb babák hatvan százaléka már kétnaponta fogyaszt olyan, hozzáadott cukrot is tartalmazó tejdesszertet, mint a túró rudi vagy a túrókrém.

Miért várjunk a tejjel?

A hozzátáplálás időszakában a babának naponta minimum 5 dl anyatejre van szüksége. Amíg a baba az anyatej mellett szépen fejlődik és hízik, nincs szükség más tejalapú táplálékra. Ám ha a mamának nincs elég teje, a baba fejlődése megtorpan, lelassul – és ha a tejtermelést sem sikerül felpörgetni -, szükség lehet a baba étrendjének kiegészítésére, hogy elegendő fehérjéhez jusson. Sok mama ilyenkor kezd el tehéntejet vagy tejterméket adni, pedig erre még nem elég érett a kicsi emésztőrendszere.

A bélrendszer érése az első életév végére fejeződik be teljesen. A belek fala addig még tökéletlenül működik, az úgynevezett bélsorompó, amely egy nagyobb gyerek vagy felnőtt esetében megakadályozza a szervezet számára káros anyagok, fehérjék felszívódását, még nem tudja ellátni feladatát. Hasonlóképpen éretlenek még a vesék is, amelyeket a tehéntejben nagy mennyiségben megtalálható kazein és só nagyon megterhel.

Leggyakrabban a tej vagy tápszer dilemmában általában az a döntő, hogy a mamák nem tudják, az utóbbiban mi minden lehet. Pedig a tejet adó tehénről sem rendelkezünk túl sok információval, ellentétben a tápszerrel, ahol a gyártót komoly előírások és szabályok kötik (például fel kell tüntetnie a dobozon a pontos összetételt).

A kisbabák igényeinek anyatej hiányában a tápszer jobban megfelel, mint a tehéntej, vagy a kecsketej. Bár kalória tekintetében nagyjából mindegyik megegyezik, a tehén és kecsketej fehérje és ásványi anyag tartalma sokkal nagyobb, mint az anyatejé vagy a tápszeré, laktóz tartalma viszont jóval alacsonyabb. Ugyanakkor tévhit az is, hogy a tehéntejben sok a vas: nemhogy nem több, de ráadásul rosszabbul is szívódik fel, mint pl. az anyatejből. Az anyatej és a tápszer is tartalmaz élelmi rostokat, ez pedig a tehén és kecsketejből hiányzik.

Hozzátáplálás okosan

Sokan azt gondolják, hogy változatos ízekkel könnyebben felkelthető a babák érdeklődése a hozzátáplálás időszakában, de az igazság az, hogy a kicsik még ragaszkodnak a már jól ismert ízekhez, jobb szeretik a monoton ízvilágot. Ezért nincs szükség cukorral és sóval ízesített tejtermékekre sem. Sőt, egyéves korig a baba igényeit bőségesen kielégíti az a cukor- és sómennyiség, ami a gyümölcsökben, zöldségekben megtalálható. A hozzáadott cukor és só csak feleslegesen terheli szervezetüket, viszont hozzájárulnak ahhoz, hogy később szív- és érrendszeri problémákkal, esetleg cukorbetegséggel küzdjön a gyerek. Ezért a babának egy éves kor előtt semmi szüksége sincs a túródesszertekre, gyümölcsjoghurtra, pudingokra.

A legjobb, ha hat hónapos kor után megfelelő mennyiségű anyatej hiányában a baba tápszeres kiegészítést kap, és elkezdjük gyümölcsökkel, zöldségekkel kínálni. Minden új íz bevezetésénél legyünk türelmesek, nemcsak azért, mert nehéz eltalálni, mit fogad el a baba, hanem azért is, hogy az esetleges allergiás reakciókat okozó ételt is be tudjuk azonosítani. Hat hónapos kortól adhatunk almát, őszibarackot, répát és burgonyát is. Ekkor már adhatunk kis mennyiségű, jó minőségű húst is a baba ételéhez.

Egy éves korig viszont ne adjunk kukoricát, olajos magvakat, tojást és mézet. A Magyar Gyermekorvosok Társasága szerint 9-10 hónapos korban a főzelékeket anyatej vagy tápszer helyett dúsíthatjuk már egy-egy kanál savanyított tejtermékkel, natúr joghurttal vagy kefírrel is, kicsit később pedig kevés sajttal, ám teljes tejet, tejpépet még ekkor se adjunk a babának. Különösen fontos a körültekintő, óvatos bevezetés és az orvossal való konzultáció a tej és a tejtermékek esetében, ha testvérnél vagy szülőknél, nagyszülőknél fennáll a tejfehérje-intolerancia.

Szilágyi Diána

 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?