Ha refluxos a baba

Végre jól lakott. Óvatosan felemeltem, majd felálltam, és vállamon a gyerekkel lassan, rugózva sétálni kezdtem a szobában. Arra vártam, hogy feljöjjön némi levegő, hátha megelőzhetjük a hasfájás miatt menetrendszerűen bekövetkező bőgést. Finoman ütögettem a hátát is a szent cél érdekében, alulról felfelé, amerre a levegőt irányítani szerettem volna. Csend volt, csak mocorgott, szerintem félig már el is bóbiskolt. Aztán hirtelen egy hatalmas toccsanást hallottam. Megfordulva láttam, hogy a gyerek legalább öt méterre lőtte ki gyakorlatilag a fél gyomortartalmát. Kétségbeestem? Naná.

Én is, mint az anyák többsége, aggódva figyeltem a gyerek súlygyarapodását. Eleget hízik, megfelelő-e a súlyfejlődése? Aztán a doktornőnél megvilágosodtam: a csecsemőknél gyakori panasz az étkezések után jelentkező bukás, ami tovább fokozhatja a mamák aggódását. Szerencsére az esetek többségében átmeneti panaszról van szó, de fontos tudnunk, mit tehetünk a tünetek enyhítésének érdekében, és mikor forduljunk feltétlenül orvoshoz.

Természetes jelenség

Étkezés során, az elfogyasztott táplálék a szájból a nyelőcsövön keresztül a gyomorba jut, majd útját a bélrendszer felé folytatja. Egyes embereknél azonban visszafelé is lejátszódik ez a folyamat: a gyomor keverő mozgása miatt nemcsak a patkóbél felé jut a gyomortartalom, hanem – ha rossz a nyelőcső alsó záróizmának működése – vissza is folyhat a nyelőcsőbe, akár a garatig is. Ezt a jelenséget nevezzük refluxnak.

A kisbabáknál ez a bukás jelensége, amelyet szinte minden anyuka tapasztalhat. Azért büfiztetik a babákat etetés után, hogy a sok lenyelt levegő ne feszítse túl a gyomrot, rontva a nyelőcső záróizom funkcióját. Attól függően, hogy az anyatej, vagy tápszer mennyi ideig volt a gyomorban, egészen folyékony állapotban, vagy később túrós formában jöhet vissza, köpheti ki a baba.

Ez az első hónapokban tulajdonképpen természetes dolog, amíg a baba csak kis mennyiséget bukik vissza és egyébként fejlődése normális. A kis mennyiség nagyjából az etetés után 5-10 percig jelentkező, két-három kortynak megfelelő táplálékot jelent. A bukások egyik gyakori és igen egyszerű magyarázata, hogy a kicsi túlette magát, ilyenkor egyszerűen csak a felesleget bukja fel.

Megfelelő súlygyarapodás

A gyakori bukások láttán az édesanyák könnyen elbizonytalanodhatnak, vajon eleget eszik-e a pici, megfelelő ütemben fejlődik-e? Ma már sok kisgyermekes háztartásban van csecsemőmérleg, amivel otthon is lemérhető a pici gyarapodása. Ez egyrészt nagy segítség, hiszen így könnyen nyomon követhetjük a kicsi súlyfejlődését, de sok esetben csak arra jó, hogy az anyuka aggódása még fokozottabbá váljon.

Jobb, ha heti egy alkalommal, a védőnőnél kerül sor a baba gyarapodásának mérésére. Ha a heti mérések alapján megvan az átlagosan havi kb. 400-500 gramm súlygyarapodás, akkor nyugodtak lehetünk, a gyerek megfelelően fejlődik. Ne felejtsük el, hogy a súlygyarapodás az első hónapokban sokkal intenzívebb, akár hetente mutathat némi eltérést, és bizonyos hatásokra különösen érzékeny: a kicsik súlynövekedése akár egy időjárás-változás, vagy fogzás miatt átmenetileg lelassulhat. De ha a baba féléves korára eléri születési súlya kétszeresét, nincs ok aggodalomra.

Intő jelek

A bukások gyakorisága nagyjából a gyermek féléves korára fokozatosan csökken. Egyrészt ekkorra a gyomor záróizma megerősödik, másrészt a gyermek ennyi idősen már képes ülni, így kevesebb időt tölt fekve, ami szintén eredményezhetett bukást. Emellett a hozzátáplálás során bevezetett sűrűbb táplálékok miatt is csökkenhet a visszabukott étel mennyisége.

Ám ha az etetés során a baba hátraszegi a fejét, fájdalmasan sír, rendszeresen nagyobb mennyiség jön vissza a gyomorból, és súlyfejlődése is jelentős elmaradást mutat, akkor fennáll a reflux betegség gyanúja, ami orvosi kezelésre szorul. Intő jel lehet az is, ha a gyerek nem csak az étkezéseket követő 5-10 percben, de akár egy órával később is rendszeresen bukik, esetleg nemcsak kis mennyiségeket.

Vizsgálatok

A tünetek kivizsgálása minden esetben fontos. Már csak azért is, mert ha az orvosi vizsgálatot követően az orvos semmilyen rendellenességet nem talál, az anyuka is megnyugodhat, és kaphat olyan, hasznos tanácsokat, amelyekkel csökkenthetők a tünetek.

Ugyanakkor feltárulhatnak a gyakori bukás hátterében meghúzódó olyan egyéb súlyos betegségek is, mint például a gyomorszáj szűkület – mondta el dr. Hidvégi Edit gyermek-gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. Ez a betegség leggyakrabban a 4-7 hetes fiúk körében fordul elő, kezelése pedig sebészeti beavatkozást igényel.

A súlyfejlődés elmaradásának azonban más okai is lehetnek, melyek közül az egyik legegyszerűbb, ha a tápszert nem megfelelően - pl. túl hígra - készítik el.

Fontos a korai diagnózis

A reflux pontos diagnózisa a komolyabb szövődmények elkerüléséhez is szükséges. A kezeletlen betegség a későbbi életkorokban köhögést, sípoló légzést, orrfolyást, arcüreggyulladást, mellkasi fájdalmat válthat ki. A nyelőcső nyálkahártya felmaródása miatt akár vérzés is felléphet, később pedig gyomorszáj-szűkület alakulhat ki. A reflux során visszaáramló levegő böfögést, a savas gyomornedv a szájban is érezhető savanyú ízt, esetleg kellemetlen szájszagot okozhat, a szájba kerülő savas gyomortartalom pedig, hosszú időn át hatva pedig – a már fogakkal rendelkező babáknál - akár a fogzománcot is kikezdheti.

Kezelés

A csecsemőkori bukás az esetek jelentős részében szerencsére nem igényel gyógyszeres kezelést. Anyatejjel táplált babák esetében sajnos az anyai diéta nem segíti a tünetek csökkentését. Tápszeres csecsemőknél a sűrűbb, ú.n. AR (antireflux) tápszerek adása ajánlott.

Csökkenthető a bukások mennyisége, ha a babát naponta többször, kisebb mennyiségekkel etetjük, és az étkezéseket követő fél órában nem fektetjük le. Hasznos lehet, ha az ágy fejrészét megemeljük, hogy a felsőtest fekvő helyzetben is kicsit magasabban legyen az alsótestnél.

Ha ezek a módszerek nem bizonyulnak eredményesnek, akkor szóba jöhet a gyógyszeres kezelés. A babák refluxa általában fél-egy éves korra teljesen megszűnik. Jelenlegi ismereteink szerint a refluxot megelőzni nem lehet, és sajnos családi hajlam mutatkozik ebben a betegségben is.

2011. február 14.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(10 hozzászólás) 

2011 02 24. 19:52
nekem a 2-ik a 3-ik fiam és a kislányom volt refluxosak. a 2-ik fiam gyógyszeresen megszűnt a dolog. a 3-ik fiamnál sajnos gyomor műtétet kellett végrehajtani és a lányomnál merevgörcsöt okozott 1 hósan a savas visszaáramlás de neki is gyógyszeresen helyreállt a dolog.
→ válasz erre
2011 02 24. 19:52
bocsesz:D
→ válasz erre
2015 12 10. 22:48
A lovely bag : ) I would love to have some old toys or books from when I was a child but utnlrnufateoy my mother did not like to keep that stuff around so as soon as I outgrew something off it went to cousins. I remember a lot of those things though & wish I had several of them.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (10) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?