Koppi-napló – A hordozó és a beszorult cumi esete

Madárcsicsergős szép napokat mindenkinek – vagy ahogy pár nap hallottam: csiripelnek a fák és zöldülnek a madarak. Igen, végre itt a várva várt jó idő, és ezzel együtt végre megérkezett a Lujzus-féle csatos hurcink! 

Hogy ez miért ekkora öröm? Tudom, csak ügyesség és gyakorlás kérdése, de nekem még mindig kínszenvedés magamra kötnöm Koppányt a kendőnkben. A csatos megoldással ez az idő néhány percre rövidül és így még a hátamra is fel merem rakni.

Koppány vasárnap lesz 6 hónapos. Igen, már fél év eltelt a születése óta és csak úgy repülnek az órák. Az én pici fiam egyre nagyobb, egyre okosabb és egyre akaratosabb. Ha éppen úgy van kedve, hiszti helyett nagy vagányan visszafordul a hátára, de még nem az igazi. Persze nem minden babának ugyanaz az a fejlődési üteme, és különben is még van bő egy hónapja kifejleszteni, de azért csak kell valamin izgulnia egy anyának.

Márciusban kétszer – ismétlem: csak kétszer! – kellett orvoshoz mennünk és, képzeljétek, az április is hasonlóképpen telik. Sőt, ha minden igaz, májusban nem kell semmilyen dokihoz sem mennünk. Minden kezd beállni a saját ritmusunkra: Koppánnyal autózom, utazgatunk, barátnőzünk, csajozunk és éljük az életünket. A csatos hurci külön szabadságot adott, mert a böröndnyi méretű saját tasimban is elfér. Ha meg nem akarom cipelni Koppány egész napos ennivalóját, a váltóruhát és egyebeket, akkor elférünk az én bőröndömben mindketten. Vagy épp fordítva: mindketten elférünk majd a hordozó saját táskájában, ha kész lesz.

Persze van még mit tanulnom, például nem kell feltétlenül magammal cipelni 10 órakor a délutáni kaját, ha kocsival vagyunk. Mire megszoktam, hogy menetközben készítsem el a tápszert, addigra Koppi leváltott két étkezést, így most találhatom ki, hogyan etessem úgy, hogy ő is viszonylag emberi kinézetű maradjon és én is.

Egy kis kitekintés: most vettem észre, naplóírás közben, hogy az én kisfiam kúszik, de nem előre, hanem helyezgeti át magát, hogy bizonyos tárgyakért „elmenjen” a járókában. Persze mindezt egy kör alakú pályán, de bizonyos kiszemelt tárgyakért araszolgat.

Mielőtt ezt kiszúrtam épp azt akartam írni, hogy mennyire jó hordozni, és hogy a baba és az anyuka együtt-mozgása még jobb, így múlt héten kipróbáltuk a mamás-babás latin fitneszt… Hát, ha Koppányra figyelek – és ezt teszem, mert kiköveteli – akkor egy mozdulat sem sikerül úgy, ahogy kellene. Egy sem! Szóval a torna végére megjegyeztek minket: Koppit azért, mert ő volt az egyetlen, aki a torna első 10 percében, a bemelegítés alatt, úgy döntött, hogy elege van – túl hamar raktam a hátamra –, engem meg az abszolút koreográfia-ellenes ügyeskedésem miatt. De megyünk máskor is, saját csatos hurcival csak egyszerűbb lesz. Így már akkor kapom fel és rakom le Koppit amikor csak akarom.

Nagy dologra derítettünk fényt hétfőn. Rájöttem, hogy az általunk használt cumi miért csak fél éves korig jó. Mikor Koppi megkapta az első 6 hónapos kor fölött használható cumiját, nem láttam nagy különbséget, ezért úgy voltam vele, elfér a szekrényben. Nem fényképeztem le, de Koppány úgy passzírozta be a cumit a pofijába, hogy a cuminak a jobb felső szára is eltűnt (ennek a cuminak négy – mondjuk így – szára van) a szájában. Ez még nem lenne akkora gond – hiszen csak nem nyeli le –, de a szárat ügyesen az ínye és az ajkai közé applikálta, ami aztán saját maga által nem korrigálható beszorulást eredményezett.

Nevezzetek gonosz anyának, de miután megmentettem a hason, beszorult cumival a szájában jajveszékelő dedemet és megnyugtattam, próbáltam úgy röhögni, hogy ne hangozzon nyerítésnek és ne bántsam meg pici fiam lelki világát.  

Csumpi

Csumpi , 2014. április 01.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?