Koppi-napló – Éjszaka megint többször ébredünk

Újabban megint többször ébredünk éjszaka, hiszen Koppi már nem csak nappal fordul hasra, hanem ugyanezt megteszi álmában is. Persze utána jön az üvöltés, hogy anya itt valami nem stimmel, én nem így akarok ám lenni, és még a cumim is elveszett, és akkor is, és ne mááááárrrr… 

Ilyenkor félig csukott szemmel átgázolok azon a pár méteren, és mindig rájövök, hogy nem a legjobban használom ki a teret. Találkozom egy számítógépes székkel, egy pelenkázó táskával – meg néha a sajátommal is – és hamar rádöbbenek, hogy nem túl kellemes rálépni egy rágókára. Esküszöm, hogy lefekvéskor még nem ott voltak ezek a cuccok... Tuti, hogy van egy manó, aki mindent átpakol éjszaka.

Ezután jön a Koppi-kitapogatás és átforgatás. Igen ám, csak meg kellene találni a cumit is, de villanyt kapcsolni, ááá, az túl egyszerű lenne, meg hát különben is, éjszaka van. Amikor végigsöpröm a kiságyat, Koppány már annyira felébred, hogy játéknak véli ezen tettemet, de ahogy a cumi a helyére kerül és a rongyi is az arcához ér, ő nyugisan szendereg tovább. Miután lefekszem aludni – és csakis ekkor – ez a folyamat megismétlődik, ráadásul óránként. Nem adom fel, Csoda Békám a helyén szunyál én meg gyűjtöm a kilométereket.

Van, hogy lefekvés után megállok az ágyánál a csillagképes világítás fényében és nézem. Először elcsodálkozom, hogy hogyan költözött át tíz perc alatt, majd elgondolkodom… Még mindig hitetlenkedem néha. Tényleg ő volt odabent? A babavárás ennyire gyorsan elrepült? Átfogom-e még élni? Mindent jól csináltam? Mindent úgy csinálok, ahogy kell? És ő tényleg az enyém? És tényleg ennyire csodálatos, ennyire szép, ennyire tökéletes? És ugye ez nem csak egy álom, amiben a legnagyobb vágyam teljesült? Ha az, akkor sohasem akarok felébredni. Ha végiggondolom, persze én is szerettem volna férjet, fehér ruhát – tudom, még lehet –, de a legnagyobb álmom ő volt és megkaptam. Nem tudom, hogy ez az érzés örökké tart-e. Az, hogy egy ennyire hihetetlen és csodálatos dolog tényleg az enyém.

Olyan gyorsan repülnek a hónapok, Koppi lassan fél éves lesz. Minden nap meglep valami új dologgal. Az első három hónapban a cicizésen aggódtam, majd a tápszerrel küzdöttem, de Koppány már bevág egy egész adag ennivalót, főleg ha a mama adja neki. Velem sokkal inkább cicózik, és bár megeszi ugyan a kaját, de pontosan tudom, milyen a szemüvegemen a cékla. A sárga pólón is jól áll, illetve az etetőszéken végigkenve is nagyon mutatós. Eltaláltuk a sűrűséget is, hiszen nem szereti, ha túl híg az étel, amit neki adunk. Persze közben itatjuk vízzel, mert így könnyebben csúszik.

Néha szívesen megállítanám az időt, de olyan jó látni, ahogy fejlődik. Annyi vicces és mókás dolog van, amiből akarok még és még. Akkor is tudok nevetni, mikor „szenvedve” alszik el, ami azt jelenti, hogy dobálja magát jobbra-balra és hangot ad neki, hogy így sem jó, úgy sem jó. Mintha csak azt mondaná, hogy ő már nagyon-nagyon fáradt, és anyaaaa csinálj már valamit, majd egyik pillanatról a másikra K.O.

Ő a bulik lelke, mindenki látni akarja, én meg büszke anyaként, mint egy trófeát mutogatom. Nagyon szeret csajozni, a pillogásával leveszi a lábáról a legmogorvább tekintetű embert is. És tényleg csajozik, a mostani zsánere a szép hosszú haj, főleg ha szőke. A legutóbbi nefrológiai vizsgálaton – aminek egyébként jó lett az eredménye – nagy szemekkel pillogott egy kislányra, akinek derékig érő haja volt. Csak a haj nézegetésével elvolt vagy fél órát.

A nefrológia ellenőrzésen kiderült, hogy egyelőre stagnál a veséjében a tágulat, szóval elég valószínű, hogy kinövi, legközelebb júniusban lesz ellenőrzés. A Dévény tornán is szabin vagyunk április végéig, sőt ha addigra forog a Drága, akkor ellenőrzésre sem kell mennünk. :) 

Csumpi , 2014. március 18.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?