Papinapló 13. – Buborék, buborék, Mimóból jött ki az elébb

A héten sziporkázott a kisfiam. Három különböző témakörben is lenyűgözött minket.

Az első visszanyúlik az előző hétre, amikor a nagymamája az ágyunkba fektetve altatta el. Mint kezdő szülők, joggal hihettük, hogy egyszeri sikeres alkalom volt. Hát nem. Azóta Virág minden nap a csodatürcsin szenderegteti Mimót, és volt olyan, is, hogy mantrával szédítettem álomba. Kisebb-nagyobb mocorgások és gyönge sipákolások után gyorsan be is alszik. Tudjuk, igen, persze, megvan a veszélye, hogy odaszokik. De eddig mindig sikerült áttenni a saját ágyába mukkanás nélkül. Szóval, ha így jó neki, és ezen múlik a családi nyugalom, hát legyen. És egyszerűen annyira cuki, hogy az sem zavarna, ha emiatt néha a pamlagon kellene aludnom. (Kapcsolódó szökési módszereket itt találtok.)

A másik nagy újdonság, hogy nem csak akkor mosolyog Poronty úr, ha véletlenül úgy marad, hanem akkor is, ha rámosolygunk. Viru vette észre, hogy ha az arcát simogatja, akkor mosolyra nyílik Mimó szája. Azóta már a simi sem kell feltétlenül, elég, ha ránevetünk, ő pedig tele szájjal örül ennek. És nem csak egyszer, hanem majdnem mindig, amikor megismételjük. Mi ott még nem tartunk, de nagyon várom már, hogy elszavalhassam kiváló barátom versikéjét, amit a lánya kacagó korszakában költött: „minden reggel nevet, egész évben Sziget”. Ebben minden benne van. Aki érti, az megérti, aki nem, az szerintem sejti.

A harmadik, és egyben legviccesebb új szokása Mimónak inkább kicsit gusztustalan, de minket ez nem zavar. Az elején nyilván véletlenül, de most már szinte biztos, hogy szándékosan nyálbuborékok fújásával szórakoztatja magát. Szerintem, ha rágózni kezd majd, akkor nem lesz nehéz megtalálni, mert hangosan durrogtatni fogja a bubikat mindenfelé. Emiatt viszont feltétlenül meg kell neki tanítom Papa intelmét, miszerint nem szabad lenyelni a rágót, mert akkor lufikat fog pukizni. Igaz, hogy hiába mondta, nálam sem jött be ez a figyelmezetés, mert azóta sem sikerült a mutatvány. Na, majd a fiamnak összejön.

 

Az elmúlt hetekben puffogtam azon, hogy nem lehet tudni a MÁV-START menetrendjéből, hogy alacsony- vagy magaspadlós vonat jön-e. Kiderült, hogy van megoldás, csak kicsit bonyesz, mint minden. Szóval, ha az ember a vasúttársaság Vonatinfó nevű appjában (androidra itt, ios-re itt tölthető le, ingyenes) nézi a menetrendet, és rákattint a kívánt járatra, azon belül pedig az információ gombra, majd a vonat számára, és a technikai információk fülre lapozgat, akkor megtudhatja, hogy akadálymentes lesz-e a vonat. De csakis akkor, ha az már elindult. Jó, hát nem egyszerű, viszont legalább működik.

gumikrumpli, 2015. május 18.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?