3 évesen még korai, 7 évesen már késő lenne? Szakértőt kérdeztünk arról, mikor kezdjük úszni tanítani a gyereket

Közeledik a jó idő, sokan már tervezik a nyaralást, a gyerekeknek a nyári programokat. Az ovis korúaknál viszont felmerül a kérdés, van –e még idő a nyárig megtanulni úszni, vagy legalábbis arra, hogy magabiztosabbak legyenek a vízben. Mikor és hogyan érdemes egyáltalán belevágni egy 3-6 éves úszni tanításába? Erről kérdeztük Matesz Csillát, a Vízipók úszóiskola vezetőjét, a babaúszás hazai meghonosítóját. 

3 évesen még korai, 7 évesen már késő lenne? Szakértőt kérdeztünk arról, mikor kezdjük úszni tanítani a gyereket

Nyilván minden gyerek teljesen más, de nagyjából mi az az életkor, amikor érdemes elkezdeni gondolkodni az úszás megtanításán?

35 éve, a mai napig oktatok úszást, a 7 éves unokám révén pedig még jobban ismerem a mai fiatalokat. Az oktatók szerint a mostani gyerekek éretlenebbek, mint 10-20 évvel ezelőtt. A figyelmük, az izomzatuk, az idegrendszerük máshol tart, mint évekkel ezelőtt. 10 éve azt mondtam volna, 5 évesen már érdemes az úszáson gondolkozni, ma a 6 éves kort javasolnám.

Mit gondol, mi lehet ennek az oka?

A rohanó világ is okolható ezért. Ma sokkal több a császármetszés, mint évekkel ezelőtt, nem bújnak át a picik a szülőcsatornán, sokuknál a kúszás vagy a mászás kimarad. Lassul a mozgásfejlődésük, és bár az értelmi képességük megfelelő, a két dolgot egyensúlyba kell hozni. Nagyon sok 5 évesnél még mindig nincs szemkontaktus, nem tudnak önállóan orrot fújni sem – egy ilyen gyereknek nagyon nehéz például azt megtanítani, hogyan maradjon lent a víz alatt.

Mik azok a dolgok, amikkel szülőként megteremthetjük otthon az úszás alapjait?

A tornával érdemes mindent kezdeni. Mozgassuk őket, tanulják meg, hol vannak a kezek, a lábak, ismerjék az irányokat, forogjanak, erősödjön az idegrendszerük. Kiválóak a zenés, táncos foglalkozások, hogy fejlesszük a kicsik ritmusérzékét. Beszerezhetünk otthonra egy fittballt: az ezzel való torna már nekik is ajánlott, segíti az egyensúlyérzékelést, erősíti a hátizmokat, fejleszti a finom motorikát is. Emellett szerettessük meg vele a vizet, akár otthon. Engedjük alaposan tele a kádat, adjunk rájuk úszószemüveget, szórjunk le kis játékokat a víz alá, játsszunk velük kincskeresést. Szoktassuk őket ahhoz, hogy le lehet menni a víz alá, ez segít a légzés elsajátításában is. Ha ezeken túl vagyunk, és úgy érezzük, a gyerek érett arra, hogy úszni tanuljon, adjunk nekik mondjuk 5 alkalmat, hogy tényleg elérkezett –e az idő. 5 alkalom ugyanis általában elég arra, hogy mi és az oktató is megállapíthassuk, készen áll –e a kicsi.

Milyen úszásnemmel érdemes indítani?

Nagy kérdőjel, melyik úszásnemmel kezdjünk: has vagy hátúszással. A hátúszás előnye, hogy nem kell az arcot a vízbe tenni, ez jobban működik azoknál, akik félnek a víztől. Viszont az uszoda belmagassága ijesztő lehet számukra. De segíthetünk ezen is: üljünk oda a gyerekhez, tegyük a fejét a vállunkra, bizalommal fektessük a hátára vagy a deszkára. Éreztessük vele, hogy nincs mitől félnie. Viszont a mellúszásra lesz szükségpéldául akkor, ha a gyereknek nem elég erős a nyaki izomzata, vagy ha túlmerev ez a terület.

Nagyon fontos még a bizalom: tényleg olyan oktatót válasszunk, akiben bízik a gyerek, és aki képes játékosan bánni vele. Nem olimpiára kell felkészíteni, csak meg kell szerettetni vele a vizet.

 

Barbara , 2020. február 24.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó