Sófaló nyolchónaposok

A nyolchónapos csecsemők hetven százaléka több sót fogyaszt naponta a korosztályának előírt maximális beviteli mennyiségnél, mivel a gyerekeket többek között olyan sóban gazdag bébiételekkel etetik, amelyek élesztőkivonatot és húslevet tartalmaznak - figyelmeztetnek a brit szakemberek.

A European Journal of Clinical Nutrition című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány szerint a nagy mennyiségű sófogyasztás károsíthatja a fejlődő veséket, hozzászoktathatja a gyerekeket a túl sós ízekhez, és olyan rossz étkezési szokások kialakulásához vezethet, amelyek felnőttkorban megmaradva komoly egészségügyi problémákat okozhatnak.

A Bristoli Egyetem szakembereinek "A kilencvenes évek gyermekei" című tanulmánya 1178 nyolc hónapos csecsemő háromnapi étrendjének elemzésével készült. Az 1991 és 1992 között született gyerekek étkezési szokásairól az édesanyjuk adott részletes leírást. A csecsemőket négy csoportba sorolták a kutatók a napi sóbevitelük alapján. Az eredmények szerint a kicsik többsége 3-4 hónapos korában kezdett el szilárd táplálékot enni, ami azt jelenti, hogy a legtöbb sót fogyasztók csoportjába tartozó gyerekek nyolchónapos korukra már a korosztályuknak előírt maximális ajánlott napi beviteli mennyiség - az első 12 hónapban 400 mg - több mint kétszeresét ették meg.

A csoportba tartozó kisgyerekek gyakran az anyatejnél (100 milligrammban 15 milligramm) és a tápszeres tejnél (100 milligrammban 15-30 gramm) is magasabb sótartalmú tehéntejet (100 grammban 55 milligramm) kaptak fő tejforrásként, annak ellenére, hogy az nem ajánlott az egyévesnél fiatalabb csecsemőknek - ismertette a tanulmány lényegét a Science Daily tudományos hírportál nyomán az MTI. Ezek a gyerekek majdnem háromszor több kenyeret ettek, mint a legkevesebb sót fogyasztó kortársaik, és emellett élesztő kivonatban és pecsenyelevekben gazdag ételeket is kaptak.

A britek által elfogyasztott sómennyiség nagy része az előkészítés során kerül az ételekbe, és csupán kis százalékát teszi ki a főzéskor vagy az asztalnál hozzáadott adag. A szigetországban élő fiatalok és felnőttek napi só bevitele jóval meghaladja a brit Nemzeti Egészségügyi és Klinikai Kiválósági Intézet (NICE) útmutatójában feltüntetett értéket. Évente több mint négyezer halálesetet lehetne megelőzni, ha a brit felnőttek napi 8,6 gramm helyett - amely a vérnyomásukat is növeli - csupán 6 gramm sót ennének.

"A csecsemőknek szánt ételeket hozzáadott só nélkül kell elkészíteni, és ezt fontos bevezetni a család étrendjébe - hangsúlyozta a tanulmány elkészítésében részt vevő két élelmezési szakértő, Pauline Emmett és Vicky Cribb. Mint hozzátették, a szülőknek egyértelmű tanácsokra lenne szükségük azzal kapcsolatban, hogy mely ételek megfelelőek a gyerekeiknek. - Mivel a táplálkozás során bevitt sómennyiség háromnegyede a felnőtteknek szánt feldolgozott ételekből származik, ezért a csökkentésére irányuló stratégiák csak az élelmiszeripar együttműködésével lesznek sikeresek. Ez a folyamat már megindult Nagy-Britanniában. Ha ezt a tanulmányt most megismételnénk valószínűleg jobb eredményeket kapnánk, de még mindig nem elég jókat ahhoz, hogy az biztonságos legyen a csecsemők egészségére nézve."

2011. augusztus 10.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(3 hozzászólás) 

2011 08 11. 14:43
hát ez elég szörnyen hangzik :-/ Én meglepődtem, amikor az üveges bébiételen olvastam, hogy hozzáadott sót tartalmaz. Nem értettem, miért kell só, egy 4-6 hónapos babának szánt ételbe? Hálistennek nagyon ritkán adok ilyet a kisfiamnak, tényleg csak ha nincs alkalmam főzőcskézni neki. Ő most 9,5 hónapos, néhány hete kezdtem nagyon kevés sóval ízesíteni az ételeit. Egyébként a magunknak szánt ételek is általában inkább sótlanok:)
→ válasz erre
2011 08 16. 11:18
Én is kevés sóval főzök ...magunknak is és a gyerekeimnek is anno...ha más főztjét eszem akkor is ritkán sózom meg...gyakorlatilag ahogy elém teszik úgy meg is eszem...nem szükséges a sok só...
→ válasz erre
2011 08 18. 19:41
Hát nem tudom...egyrészt osztom az előttem szólók nézeteit,másrészt azt gondolom,hogy életünk egyik elengedhetetlen eleme a só,hiszen fontos szerepet játszik szervezetünk víz-só háztartásában.Ez persze nem azt jelenti,hogy kilószám kell enni.A bébiételben valóban van egy kevés só,de ha azt megkóstoljuk,tényleg,hogy csak kevés,és ha jól belegondolunk ha max. napi 1 üveg bébiételt fogyaszt az a gyermek és mindemellett amit megeszik,az csupán gyümölcs,anyatej vagy/és tápszer,akkor tulajdonképpen a sómennyiség amit beviszünk a szervezetébe már nem is olyan megdöbbentő.
Én mondjuk ritkán adok a 9 hónapos gyerkőcömnek bébiételt,inkább a saját főztömet kóstolgatja,és ahhoz is tengeri sót használok,ami azért egész más mint egy hétköznapi asztali só.
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?