SZOBATISZTA CSECSEMŐK – MINDEN, AMIT AZ EC-MÓDSZERRŐL TUDNI KELL

Amikor arról írt egy szerzőnk, hogy a három hónapos babája szinte szobatiszta, és jelzi, mikor jön rá a szükség, azt gondoltam, csak valamilyen elvadult anyuka lehet. Utólag megkövetem, hisz feltérképezve az EC-babás módszert, be kellett látnom, hogy a dolog nem is olyan elvadult ötlet, sőt! Ráadásul a környezetet is kíméli, ami szintén nem utolsó szempont. Zimre Zsuzsa írása. 

Nem csalás és nem csoda

Egy gyerek általában hároméves kora körül válik szobatisztává. Ha csodagyereked van, kicsit előbb. És aztán itt vannak még az EC-babák, vagyis az elimination communication, azaz ürítéses kommunikációs gyerekek – jó, hülyén hangzik a megnevezés, de ami mögötte van, az nem. 

Az itthon „természetes csecsemőhigiénia” néven elterjedt műfaj lényege, hogy már az egészen pici – értsd, néhány napos gyereket is figyeled, hogyan viselkedik, mielőtt kakil vagy pisil. Ha pedig ezt felismered, akkor kényelmes pózba kell csak tartani a babát, és eközben bili, csap vagy vécé fölé emeled. Ilyenkor lehet különböző hangokat adni vagy énekelni, és ezektől ő majd összekapcsolja a két dolgot. Nekem ez pont úgy hangzik, mint a kutyakiképzés, de természetesen eszembe sem jut egy babát egy kutyához hasonlítani, még mielőtt…

Így természetes 

A szakértők szerint a babák ösztönösen nem akarnak maguk alá piszkítani, ezért is szeretnek pelenkacsere alatt üríteni. A gyereket az ösztönös viselkedésmód felé lehet terelni különféle technikákkal. Persze ez az egész nem erőszakos, távolról sem arról van szó, hogy a módszer alkalmazói lekötöznék a babát – régen lehetett ilyen horrorsztorikat hallani – hanem arról, hogy odafigyelnek az igényeikre.

A módszer négy részből áll: időzítés, a baba jelzései, ráhangolódás, asszociáció. 

A szülő – monitorozva a gyerek szokásait – alakítja ki a ritmust. Az biztosnak tűnik, hogy a gyerekek – és felnőttek is – ébredés után pisilnek egyet, ezt érdemes megfigyelni. A testtartás, mimika, mozgás, mind-mind jelezheti az ürítési szándékot, amire a gondos szülő reagál. Ha megvan, mikor ürítene a baba, akkor egy hangjelzést kell a folyamathoz kapcsolni, melynek révén majd akaratlagosan is el fogja tudni engedni a záróizmait. Nem szabad elfelejteni:

ez a módszer nem biztos, hogy elsőre működni fog, azon kívül minden gyerek más, ezt is érdemes fejben tartani. 

A ráhangolódásban segít a baba hordozása, mert a fizikai jeleket könnyebb értelmezni. Ha a gyerek a szülővel alszik, akkor pedig a reggeli vagy éjszakai pisilésre lehet könnyebben reagálni. A szakértők szerint ez nem kötelező, ha valaki nem szeretne hordozni vagy a családi ágyba engedni a gyereket, akkor sincs baj, a siker nem ettől függ. 

 

A cikk további folytatása: wmn.hu

Zimre Zsuzsa , 2018. április 26.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?