Hogyan érhető el, hogy a gyerek ne álljon szóba idegenekkel?

A gyerek még nem érti, hogy miért nem fogadhat el csokit idegenektől, illetve miért nem árulhatja el, hogy hol lakik vagy éppen melyik iskolába jár. Szülőként muszáj bizonyos szabályokat megtanítani a gyermek számára, hogy biztonságban lehessen.


Sokszor felnőttként is nehéz különbséget tenni a jó és a rossz emberek között

Szülőként fel kell készíteni a gyermeket arra, hogy felismerje, és megfelelően kezelje a veszélyes helyzettípusokat. Ébernek és figyelmesnek kell lennie, azonban ez nem azt jelenti, hogy állandóan rettegnie kell, érdemes megtalálni a megfelelő egyensúlyt. Sok esetben felnőttként is nehéz különbséget tenni a jó és a rossz emberek között, és ezt gyerekként még nehezebb. 

Feltétlenül meg kell tanítani a gyermeknek, ha egy idegen megszólítja és elhívja őt valahova, esetleg megkínálja valamivel, akkor azt válaszolja, hogy „Megkérdezem a szüleimet!”. Ha ez olyan helyen történik, ahol nincsenek jelen a szülők, akkor az adott kísérőjét kérdezze meg, például az óvónőt vagy a tanítónőt. Fontos tudatosítani a kicsiben, hogy erre minden esetben szükség van, ehhez feltétlenül ragaszkodjon. Nem fogadhat el semmit a szülők, az óvónő vagy a tanítónő jóváhagyása nélkül.

Tájékoztatni kell arról, hogy mikor és ki fog érte menni

Meg kell tanítani a gyermeket arra, hogy a játszótéren csak addig mehet el, ameddig a szülő látja. Sőt, egyértelműen is lehet fogalmazni, például csak a homokozóig vagy éppen a mászókáig mehet el. Amennyiben a gyermek már iskolába jár, mindenképpen tájékoztatni kell arról, hogy mikor és ki fog érte menni. 

Fel kell hívni a figyelmét arra, ha egy idegen megszólítja és azt mondja, hogy a szülei kérték meg arra, hogy vigye haza, ne fogadjon szót. Mondja azt, hogy mindenképpen megvárja a szüleit vagy a nagyszüleit. Ez sajnos gyakori módszer, szóval erre mindenképpen fel kell hívni a gyermek figyelmét. 

A veszélyes helyzetek magyarázásához a mesék világát is segítségül lehet hívni

Nem szabad a gyermek dolgait felcímkézni. Ez azért fontos, mert ha mindenhol ott a gyerkőc neve, például a táskán vagy a sapkán, akkor azt az idegenek egyszerűen leolvashatják. Ha pedig a gyermeket a nevén szólítják, könnyen bizalmat válthatnak ki belőle. Továbbá az ilyen veszélyes helyzetek magyarázásához a mesék világát is segítségül lehet hívni. Számos olyan történet van, mely ilyen szituációkról szól. Jó példa erre a Ne állj szóba idegenekkel, Micimackó! című mese, melyben Róbert Gida anyukája állít össze egy listát önvédelmi tanácsokról, amiket a gyermek Micimackóval együtt ismerhet meg.

Végül pedig következzen az egyik legfontosabb tanács, meg kell tanítani a gyermeknek a következőt: ha veszélyhelyzetet érez, hangosan sikítson és próbáljon meg elfutni. Például, ha nem hagyják békén vagy erősen megfogják a karját, akkor torkaszakadtából üvöltsön. Ezzel elijesztheti az idegent, illetve felhívhatja a járókelők figyelmét arra, hogy baj van.

S. Dóra , 2022. július 29.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?