A fiatal csimpánzok a gyerekekhez hasonlóan játszanak
A kutatók 14 évig figyelték meg egy ugandai nemzeti park csimpánzainak mindennapi szokásait, és kiderült, hogy a fiatal csimpánzok az embergyerekekhez hasonlóan nemtől függően más és más játékokat játszanak. A vizsgálatok szerint bár a fiatal hímek és nőstények is elsősorban botokkal játszanak, a nőstények gyakran 'babáznak' az ágakkal - vagyis úgy tesznek, mintha kicsinyeiket ringatnák.
A szakemberek szerint egyértelműen látszott, hogy a nőstényeket jobban érdekelték a babaként funkcionáló botok, amelyeket gyakran az ölükben ringattak, és azokat a mozdulatokat utánozták, amelyeket anyjuktól lestek el. Ez a magatartás azonban abbamaradt, amint saját kicsinyeik születtek - írja a Current Biology.
Az eredmények azt is alátámasztják, hogy az, hogy az emberi kultúrában a lányok azok, akik inkább babákkal játszanak, nem csupán a nemi sztereotípiákon alapuló szocializáció következménye, hanem biológiai okokra is visszavezethető.
Ez az első bizonyíték arra, hogy a csimpánzok sokkal jobban hasonlítanak ránk, emberekre, mint hittük. Ráadásul az állatok között sem sikerült még egyetlen egyszer sem megfigyelni azt, hogy a hímek és a nőstények más játékokat választottak volna - mondta Richard Wrangham.
Forrás: OrientPress Hírügynökség