Ha gyorsan nõnek a csontjai, magas lehet a vérnyomása

Azok a gyerekek, akiknek csontjai „idõsebbek”, mint amennyinek életkorukból adódóan lenniük kellene, nagyobb eséllyel fognak magas vérnyomástól szenvedni.

Azok a gyerekek, akiknek csontjai „idősebbek”, mint amennyinek életkorukból adódóan lenniük kellene, nagyobb eséllyel fognak magas vérnyomástól szenvedni. Éppen ezért a kutatók szerint a hipertenziós gyerekeknél fontos rendszeresen szem előtt tartani a biológiai érettség jelei.

A tanulmány hátterében az a feltevés áll, amely szerint a magas vérnyomás gyakran jellemző az abnormálisan gyorsan növő gyerekeket. A kutatás a csontéletkort hipertenziós és egészséges gyermekek biológiai érettségével hasonlította össze.

Az eredmények azt mutatták, hogy az átlagosan 14,2 éves, egészséges gyerekek csontjai 14,7 évesek voltak, amely teljesen normális eltérésnek számít – írja az Orientpress. Ezzel szemben a hipertenziós, 14,1 éves gyerekek csontja 16 évesnek bizonyult.

A kutatás azért fontos, mert ha időben felismerik a csontok túl gyors öregedését, a folyamat egy ideig visszafordítható, felnőttkorban azonban már szinte semmit nem lehet tenni a csontok idősödése ellen, írja a Physorg.

 
 
 
Címkék:  

gyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?