Milyen magas lesz a gyerek?

Gyakran felmerül, hogy a kortársaihoz képest inkább kisebb vagy nagyobb-e egy gyerek.

Sok szülő szeretné tudni, milyen termetű lesz egyszer a gyermeke. Az is gyakran felmerül, hogy a kortársaihoz képest inkább kisebb vagy nagyobb-e egy gyerek. Vajon a szülők génjei határozzák-e meg a felnőttkori magasságot? Vajon az életmód és a táplálkozás a meghatározó?

Már az anya testében is a hosszúság alapján vizsgálják meg a legtöbbször a kisbabát. Majdnem minden ultrahangos vizsgálat során megmérik a baba súlyát és hosszát, egészen a születésig. Ezen adatok alapján ítéljük meg a magzat fejlődését, így tekintjük őt egészségesnek – írja az Orientpress. Talán ezért sem tudunk később ezektől a mondatoktól szabadulni: „Te aztán jól megnőttél!” Szülőként, gyermekünk születési súlyát és hosszát sem felejtjük el könnyen.

A gyermekek, míg elérik felnőttkori magasságukat, mindennap nőnek-főleg éjszaka. A legtöbbet az első életév alatt, aztán lelassul a folyamat. Egy iskoláskorú gyermek, átlag évi 6 cm-t nő, majd a pubertáskorban bekövetkezik egy újabb nagy ugrás. A gyermekek évente úgy 3 százalékkal közelítenek a felnőttkori magasságukhoz, írja az eltern.de.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?