Mérlegeljünk!

Első gyereknél az ember hajlamos aggodalmaskodni. A szülői idegbaj oly mértékű lehet, hogy arról legendák, poénok és szólások is születtek. Már a terhesség alatt beszerzünk egy rakat cumisüveget, nem árt, ha van felkiáltással, ha tehetjük, felíratjuk az első adag tápszert is a gyerekorvossal, csakis a – totális - biztonság kedvéért. Aztán megérkezik a baba, és körülbelül egyetlen tollvonással bírálja felül szinte minden elképzelésünket a babagondozásról.

A szoptatással kapcsolatban sokan úgy gondolják, valamiféle rózsaszín ködbe burkolódzik közben az anya és gyermeke, megbonthatatlan szent egységben – esetleg még mellé halk hegedűszó is dukál aláfestésként, de ez már tényleg cinizmus részemről. Hát, kérem, a baba etetése az első időkben kicsit sem idillikus, sokkal inkább tipikusan olyan része a szülőségnek, mely rengeteg idegeskedni valót rejt magában.

Sok anyuka találkozhat például azzal az elvárással, hogy a gyerek minden egyes étkezését mérje, és írja. Vagyis evés előtt, majd etetés után is tegye a mérlegre a gyereket, a kettő különbségét pedig jegyezze fel: ez az a mennyiség, amit a gyerek egy adott étkezésnél elfogyasztott. A gond csak az, hogy sok mérlegelő anyuka azt tapasztalja: a gyerek nem annyit eszik, mint amennyi az elvárt, az orvos és a statisztikák szerint kívánatos mennyiség.

De persze, mi másra is számítunk? A gyerek szerencsére nem biorobot, aki egyfajta működésre képes egy bizonyos területen. Logikusan végiggondolva, mi magunk sem eszünk minden étkezéskor ugyanannyit, és a naponként elfogyasztott ételmennyiség összege sem egyenlő. Miért is várjuk hát el ezt egy kisbabától?

A babák teljes mértékben ösztönlények, legerősebben az életösztön munkál bennük. Vagyis abban az egyben biztosak lehetünk, hogy részükről mindent el fognak követni azért, hogy életben maradjanak. Ehhez persze enniük és inniuk kell – erről mindjárt még egy gondolat -, meg szükségük van arra is, hogy egyenletes hőmérsékleten, tisztán tartsák őket. És ők elérik. Ha kell, üvöltenek érte, anya-apa meg rohan úgyis, az a dolguk, Természet Anyánk úgy építette beléjük a „most rögtön ugorj” ösztönt, mint a huszonegy. Betonbiztos alapokkal.

Egyszóval, abban biztosak lehetünk, hogy a gyerek jelezni fogja, ha éhes. Ki üvöltéssel, ki ficergéssel és egy kis nyávogással, de jelezni fogja. Egyetlen kivétel ezen szabály alól az a gyerek, akit valami ebben megakadályoz, például a súlyos sárgaság, de az ilyen esetekben ezt az orvos is megemlíti – ettől ugyanis túlságosan aluszékony lesz a gyerek, akit meghatározott időközönként, általában háromóránként a szülőnek kell felébresztenie és megetetnie. De ismétlem, ez a kivétel.

Ha pedig a gyerek éhes, akkor enni fog. Annyit, amennyire neki szüksége van. Ha mérlegeljük minden egyes alkalommal, akkor bizony sokszor fogjuk elhűlve tapasztalni, hogy a gyerek gyakorlatilag mérhetetlen mennyiséget vett csak magához – és itt jön be az ivás-téma, ekkor ugyanis a gyerek nagy valószínűséggel csak szomjas volt, és csak pár kortyot vett magához a vizesebb elülső tejből. Aggodalomra semmi ok, a következő etetésnél valószínűleg mérhető mennyiséget produkál mérleg nélkül is.

Az idegbaj ellen egyetlen gyógyszer van: mérlegelni azt a lehetőséget, hogy eltesszük a mérleget. Bízzunk a gyerekben, bízzunk abban, hogy az életösztöne sokkal erősebb, mint az izmai, és bízzunk magunkban, hogy megértjük, mit akar, rá fogunk jönni, hogyha éhes. Ahogy azt is látni fogjuk mindenféle skála és statisztika nélkül, hogy rendesen fejlődik. Elegendő, ha csak hetente egyszer, a védőnő méricskél a rendelőben, sokkal megbízhatóbban mutatja meg a gyerek fejlődését ez a módszer. Otthon meg csak bújjunk össze, feledkezzünk meg grammokról és dekákról, jöhet az a rózsaszín köd, és szólhatnak végre azok a hegedűk.

Milyen viszonyban voltatok a mérleggel?

Szilágyi Diána , 2011. január 27.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(5 hozzászólás) 

2011 01 28. 08:33
Hálistennek nekem a párom erősebb volt, és nem engedte hogy rágerjedjek a mérlegre, mi csak heti 1x mérünk és boldog az életünk :)) Mi kis termetűek vagyunk, a babuci sem nagy, 3140gr-mal született, 3030-val hoztuk haza, 3 hónaposan 5420gr, egy makkegészséges, jókedvű tünemény :))
→ válasz erre
2011 01 28. 09:36
Szerintem az első pár hétben érdemes naponta mérni a picit. A védőnő tanácsára sajnos elkezdtem nem mérni a picimet. 1,5 ét után megmértem, a bébim 200g-ot fogyott, a tejem pedig majdnem elapadt. (Pedig előtte 10 naposan 100 g-ot evett 1 ciciből.) Sok-sok fejéssel helyre állt a rend, de a szoptatásról sajnos le kellett mondanunk, mert a lefejt tejet cumisüvegből kapta és utána már nem nagyon volt kedve dolgozni a tejcsiért.
→ válasz erre
2011 01 29. 13:56
Mi sem mértünk. Egyszer egy szopi sztrájk miatt kétségbeestem, és mértem egy hétig, de csak az ősz hajszálaimat gyarapította. Soha többé nem mértem egyik gyerekemet sem.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (5) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XGyerünk, anyukám! - Teakiadó