Szoptatás ... hitek és valóság A L’allaitement maternel … . Entre croyances et réalités című tanulmány ismertetése

A tanulmány kiinduló pontja egy látszólag triviális kérdés: Hogyan lehet egy ilyen egyszerű és természetes dolog, mint a szoptatás, kérdéses a társadalom, a társadalom egészségéért felelős szereplők számára. Kérdéses annyira, hogy szükség van mind az anyák figyelmét felkeltő akciókra, mind a szakemberek képzésére. A szoptatást ösztönözni kívánó vitákban rendszeresen felbukkannak olyan állítások, amelyek nagyon természetesnek látszanak, és a szoptatásról alkotott hagyományos elképzelések közé tartoznak. Mennyi a valóság és mennyi a hit / hiedelem ezekben az állításokban? Elősegítik-e a cél elérését, és mindenek előtt: melyek ezek?

" A szoptatás lehetővé teszi a jó anya-gyermek kapcsolat kialakulását"
 
Egy asszony, aki anyává válik, heves testi és pszichikai változásokon megy keresztül, a terhesség alatt, de a szülés során és a szülést követő hónapok alatt is. Ebben minden asszony a saját útját követi, amely függ a saját életétől, a gyermek apjától. Ezen az úton a szoptatás egy esemény a többi között. Mindenkinek a saját története szerint különleges jelentése van: egyes koraszülő anyák számára az elégtétel lehetősége, érzelmekben gazdag testkontaktus másoknak, a táplálás legegyszerűbb módja. Ahány anya-gyermek vagy család, annyi különböző jelentés kapcsolódhat a szoptatáshoz. A szoptatás nem garantálja, hogy az anya vagy apa jobban megérti a gyermek testi-lelki szükségleteit, mintha üvegből táplálnák. Nem egyedül a szoptatástól függ az anya-gyerek kapcsolat, még ha figyelembe vesszük is az egyedülálló testi és pszichikai mechanizmusokat.
 
A szoptatás időnként segít az érzelmi nehézségek (szeparáció, koraszülés) gyógyulását, támogatja az anyaságukban bizonytalan anyákat. Olyan archaikus érzéseket ébreszt bennünk, amelyeket a legtöbbször a mindennapi tudat elrejt előlünk. Ezen a területen szabadon keletkezhetnek egyéni és kollektív hitek és mítoszok. Jó néhány anya, aki a szoptatást választja, ebben a nagyobb kompetencia érzését találja meg. Egy anyának, aki elég jó anyának tartja magát, hogy Winnicot kifejezését használjuk, nagyobb esélye van, hogy megfelelően viselkedjen a babájával szemben. Mindennek, ami körülveszi az anyát, ezt a kompetencia érzést kellene erősíteni és ápolni. De ugyanez nyugtalanítóbb eredményre is vezethet: "a jó anyák szoptatnak", tehát ahhoz, hogy jó anya legyek, muszáj, kell, kötelező szoptatni.
szoptatás - tévhitek
Az elég jó anya lehetővé teszi gyermekének, hogy megszerezze a majdani autonómiájához szükséges testi-lelki készségeket. A jó anya nagyon elmosódott fogalom, az ember nem tudja, hol ér véget, annyira teljesnek és határtalannak tűnik. A fiatal anya idealizált: derűs, boldog, eltelve attól, hogy betöltötte biológiai küldetését, figyelmes, azonnal kielégíti az újszülött minden szükségletét, kész lemondani női vágyairól, ő a tökéletes szeretet és áldozatkészség hordozója. Mint Szűz Mária jól ismert képe, akit a déliek szeretettel "a jó anyának" neveznek.
 
A valódi kérdés: hol van a szoptatás helye az egyes asszony számára? Egy feladatról van szó, amelyet végrehajtva képzeletbeli parancsnak teszünk eleget, vagy arról, hogy ez az egyik lehetséges módja az anyává válásnak.
 
“A szoptatás visszatérést jelent a természeteshez és semmi sem egyszerűbb”
 
Él az a hit, hogy létezett egy olyan történelmi időszak, amikor minden gyereket az anyja táplált anyatejjel. Eszerint az anyai attitűdöket a modern társadalom kulturális és szociális hatásai rontották meg, és ezek hatására távolodott el az anya természetes táplálási funkciójától. Így van ez valóban?
 
Már az asszírok, egyiptomiak, görögök, rómaiak alkalmaztak szoptatós dajkákat. Hippokratész (Kr. előtt 4. század) tanácsokat adott a megfelelő tápláláshoz és számos antik filozófus arra buzdította a fiatal anyákat, hogy maguk szoptassák.
 
A XIV- XV. századtól évszázadokon át, különösen Franciaországban alkalmazták a szoptatós dajkákat. És ez minden társadalmi réteget érintett. 1793-ban a Konvent kimondta, hogy a szoptatás anyai kötelesség, legalábbis az olyan anyák számára, akik segélyt kérnek a nemzettől.
Az egyház és az orvosok minden szexuális kapcsolatot tiltottak a szoptató anya és házastársa között, félve attól, hogy egy új terhesség veszélyeztetné a szoptatott vagy a születendő gyermeket. A család megélhetéséhez minden kézre szükség volt, beleértve az anyáét is, aki így nem tudta a csecsemőjét is szoptatni.
A dajkaságban adás mellett hosszú ideje táplálták a csecsemőket állati tejjel. A XVII. században Finnországban a legtöbb parasztgyereket így táplálták, fölszabadítva az anyát a nehéz mezőgazdasági munkák számára.
 
A szoptatás nem természetes. Az a mód, ahogy az újszülöttet táplálják, a kultúra része. A táplálás az embernél kulturális aktus is, még ha elemi szükségleteket elégít is ki. Ugyanez igaz a szoptatásra is: a gyermek táplálása szociális viselkedés, amely bonyolult és sűrű kulturális szövetbe ágyazódik be. Ha elfedjük ezt a kulturális dimenziót, az egészségügy szereplői duplán ellentmondásos helyzetbe kerülnek: hogyan lehetséges, hogy ilyen sok energia szükséges egy ilyen természetes, egyszerű dolog elterjesztéséhez?
 
Gyorsan jön a gondolat, hogy az anyák elvesztették természetes állapotukat, ösztöneiket. Egyes szakemberek széttárják a kezüket, mások képzéssel próbálják meg az anyákat biológiai természetükhöz visszairányítani.
 
“A szoptatás területén a Dél mutat példát.”
 
A nem indusztriális társadalmakban az etnográfusok és antropológusok eltérő táplálási szokásokat írnak le. A szoptatás időnként kizárólagos, de a leggyakrabban alkalmaznak valami kiegészítő táplálékot, néha a születéstől kezdve.
Az UNICEF jelentés a “világ gyermekeinek helyzetéről, 1998-ban” szerint a 0-3 hónapos korban kizárólagosan szoptatott gyermekek aránya széles skálán mozog: Nigéria: 2%, ellenben Ruanda: 90%.
Az elválasztás gyakran későinek tűnik az ipari társadalmakéhoz képest (1 és 3-4 éves kor között). Ez időnként a gyermek ritmusához igazodik, máskor radikálisan, egyik napról a másikra az anya megtagadja a mellét a nyugati ember számára érthetetlen hadicseleket használva.
Az anyai szoptatás itt sem természetesebb, mint nálunk: itt is kulturális tényekre felel, gyakran ellentmondásosan.
 
Az anyatej hatásának eltúlzása ismét arra utal, hogy mennyi hit és elképzelés veszi körül az anyatejet. Az emberi tej egyrészről csodálatos táplálék, amit a Szűz a saját melléből fakasztott, hogy meggyógyítson jó néhány szentéletű férfiút, mindenféle gyógyításra képes, még feltámasztásra is.
Ma orvosi publikációkra hivatkozva és a szoptatás elterjesztését célozva azt állítják, hogy a szoptatás jobb teljesítményt eredményez többek között a látásélességben, a nyelv elsajátításban, a mindennapi intelligenciában vagy az iskolai sikerekben. Az idegsejtek vagy a retina sejtjei valószínűleg jobb teljesítményűek a legmegfelelőbb táplálékkal táplálva. Azonban nagyon sok tényező van, amelyik szerepet játszik az iskolai sikerekben vagy a nyelv elsajátításában, így merészség az anyatejnek ilyen hatást tulajdonítani.
Az anyasághoz kapcsolódó érzések hullámzása megtalálható az anyatejjel kapcsolatos elképzelésekben. Megőrizni a mindenhatóságot – talán ezt jelenti az, ha az anyatejet utolérhetetlen minőségű fogyasztási termékként értelmezik. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy az anyatejre is a fogyasztói marketing szabályai lesznek érvényesek: a divat hatása, a családok és az egészségügy szereplői ismét dogmaként kezelik a kérdést.
 
Az anyatej nem csodás folyadék: csak egy élettani termék, amelyet a tejmirigyek termelnek, hogy az anya táplálja gyermekét, és amely az esetek nagy részében élettanilag a gyermek igényeihez igazodik. Fontos tájékoztatni az anyát, hogy milyen fontos az anyatej a gyermek számára, de az is fontos, hogy ne ruházzuk fel képzeletben olyan hatásokkal, amelyeket nem ismerünk pontosan.
 
A szoptatás elterjesztéséhez egy új kulturális attitűd meghonosítása szükséges. A szociális-gazdasági feltételek, a mentalitás és a tudományos ismeretek fejlődése az utolsó évtizedekben lehetővé tették, hogy eltávolodjunk a tiltásoktól, a hagyományos béklyóktól, amelyek a szoptatáshoz kapcsolódnak. Ne áldozzuk fel ismét a valóságot a hiedelmeinknek.


Laurence Girard
Institut Co-Naitre

2004. április 05.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?