Szoptatással a cukorbetegség ellen

Azoknál a középkorú nőknél, akik szoptatták csecsemőiket, kisebb valószínűséggel alakult ki a kettes típusú, felnőttkori diabétesz. A szoptatás és a cukorbetegség közötti összefüggés mégsem ok-okozati.

Mintegy 53 ezer, 45 év fölötti nő részvételével zajlott az az ausztrál kutatók által végzett vizsgálat, amely megállapította, hogy minden év szoptatás kapcsolatba hozható a nőknél a diabétesz kialakulásának 14 százalékos csökkenésével.

A Diabetes Care című szakfolyóiratban közzétett eredmények nem azt igazolják, hogy maga a szoptatás védő hatású a 2-es típusú cukorbetegség ellen, tehát nem ok-okozati összefüggést állapítanak meg.

Bette Liu kutatásvezető, az University of Western Sydney munkatársa szerint azonban több korábbi tanulmány is kapcsolatot állított fel a szoptatás és a diabétesz kifejlődésének csökkent kockázata között – írja a Hírextra. A mostani vizsgálat újdonsága a megelőzőekhez képest, hogy olyan nőkre is kiterjedt, akik soha nem szültek.

Ehhez a csoporthoz képest azoknál a nőknél, akik szültek ugyan, de nem szoptattak, 50 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki 2-es típusú cukorbetegség, ugyanakkor nem nőtt a kockázat azoknál a nőknél, akik szültek és legalább három hónapig szoptatták csecsemőiket.

Liu úgy véli, a gyerekszülés növeli a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát a nők későbbi élete során, ám a szoptatás ugyanilyen mértékben csökkentheti a rizikót. Az összefüggés hátterében Liu szerint a szoptatás alatti hormonális változások, és azok esetleges hosszabb távú hatása állhat.

2010. április 08.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XBabázz lazán! - Teakiadó