10 dolog, amiben a szülők füllentenek a gyereknek

Hányszor, de hányszor mondjuk el a gyereknek, hogy csak őszintén, ne füllents, ne hazudj, meg hogy a sánta kutya is gyorsabban halad. Azt meg észre sem vesszük – vagy igen, csak nagylelkűen legyintünk rá egyet a képzeletbeli kezünkkel, hiszen csakis a jó cél érdekében -, ha mi magunk mondunk valami olyat a gyereknek, ami nem igaz, vagy csúsztatás, netán erős túlzás.

Összeszedtünk most 10 elég tipikus szülői – na jó, mondjuk ki – hazugságot, amivel szinte nap mint nap tömjük a gyerek fejét. Tény, hogy csak és kizárólag azért, hogy a gyerek jól megnevelődjön, és ezt ezzel az eszközzel érjük el a leggyorsabban meg a legkevesebb vitával. De hogy ez felment-e minket a füllentés felelőssége alól, és hogy vajon akkor hogyan is várhatjuk el ennek ellenkezőjét tűzön-vízen keresztül a gyerektől – no, az már más kérdés.

De lássuk azokat a bevett kis mondatokat, amik csak úgy kigördülnek a szánkból.

1. Aki hazudik, annak puha az orra!– Ez volt az a mondat, amitől gyerekként állandóan bűnösnek éreztem magam, mert nekem akkor is puha, ha nem hazudok. Még ma is. A tiétek?

2. Ne vágj pofákat, mert még úgy maradsz!– Alternatívája a „Ne bandzsíts, mert úgy marad a szemed!”. Később bezzeg arctornáztatás címén direkt pofákat vágunk a pettyhüdt bőr és a toka ellen.

3. Ha így rosszalkodsz, elvisznek a rendőrök! – Anya meg majd persze végignézi, sőt, még bilincset is tettet a kezeidre, gyerek!

4. Hagyd abba a hisztit, különben a doktor néni kénytelen lesz jóság-injekciót adni neked!– A gyógyszergyárak legújabb készítményükkel pedig milliókat kaszálnak és azóta egy rossz gyerek sincs a világon.

5. Nem kaphatsz Barbie-t, rá van írva, hogy csak 10 évesnél idősebb gyerekek játszhatnak vele.– Az meg anyád nagy mákja, hogy még nem tudsz olvasni, ugye.

6. Ha nem jössz szépen, itthagylak!– Aztán otthon megmondom a másik szülődnek, hogy ez van.

7. Nem veszünk túrórudit, nincs több pénze anyának! – A kosárban heverő többi áruért mosogatással fizet, amikor te nem látod.

8. Már hogyne lenne Télapó / Húsvéti Nyuszi / Angyalka / Jézuska! Nem is értem, miről beszél Andriska! – Még pár év múlva úgyis kiderül az igazság… Mondjuk, nálunk a gyerek azzal fogadta, hogy ez a legszebb hazugság, amit valaha hallott.

9. Nem, Apa nem bántja Anyát! Csak csiklandozza!– Aztán, ha a gyereknek fura előképzetei lesznek arról, hogy a csiklandozással születik a kistestvér, senki se csodálkozzon.

10. Most nem vesszük meg ezt, kicsim, de legközelebb mindenképp!– A legközelebbig pedig forrón reménykedünk benne, hogy te jól elfelejted.

Volt már rá példa, hogy hasonló mondatokat vetettetek be a gyereknevelés során? Ha igen, akkor mit?

Szilágyi Diána , 2014. március 20.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 

2014 03 26. 10:19
Csak a 8-ast. De az szerintem nem hazugság, hanem a gyermek képzeletvilágában való aktív részvétel, apró csodatétel :)
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?