3 gyerkőc 3 éven belül tényleg túl sok? Íme, az igazság!

Egy késő nyári délután éppen az egy, illetve kétéves fiaimat tologattam a szomszédos parkban, a harmadik gyerkőc pedig már elég látványosan gömbölyítette a pocakomat, mikor is egy mellettünk elhaladó hölgy száját a következő félhangos mondat hagyta el: „Három pici gyerek?! Nem lesz az túl sok?! Jól bevállalta!”

Először felkaptam a fejem és kedvem lett volna visszaszólni valami olyasmit, hogy miért kell mások dolgába ütni az orrát, vagy, hogy a szeretetből és a baba kacajból sosem elég, de aztán lecsillapodtam és rájöttem, hogy ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor igaza van. Három pici gyerkőc egyszerre (illetve egymás után) nagyon sok!

Különben is… Biztosíthatok bárkit, aki ugyanerre adja a fejét, hogy nem lesz ilyen és hasonló kommentektől mentes az élete: így jobb, ha hozzászoksz és elengeded a füled mellett, egy kedves mosoly kíséretében.

Úgyis csak az számít, te mit érzel belül!

Persze ez nekem sem ment egyik pillanatról a másikra, de őszintén szólva, kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy azon filózzak, vajon mit mondhatnak a hátam mögött, és igazuk van-e a kívülállóknak. Nekem még az is nagyon sokat segített, hogy papírra vetettem a gondolataimat. Íme, 9 őszinte gondolat a három pici gyermek tarkította életről:

  1. Az elmúlt években annyit jártam orvosnál, mint az eddigi életemben összesen. A terhesség alatti, a szülés utáni vizsgálatok, illetve a kisgyermekek beteges korszakai miatt gyakorlatilag az elmúlt három évemből egyet orvosi rendelőkben és kórházban töltöttem. Alig várom, hogy végre megszülessen a harmadik bébi, a többiek pedig kinőjék ezt a korszakot.
  2. Állandó „balesetek” áldozatai vagyunk, már ami a pelust és az ilyen-olyan foltokat illeti. A kétévesem a minap már szólt, hogy most pisilt a pelusába (ez egy fontos állomása annak, hogy hamarosan már időben jelezze, ha pisilnie-kakilnia kell), az egyévesem pedig a szoba közepén végezte el a dolgát – előtte még hosszú út áll (nem beszélve a harmadikról, aki még el se indult ezen az úton!).
  3. Vagy épp egy hiszti közepén állunk, vagy két hiszti között vagyunk, a nap minden pillanatában. Ezeknek a pici embereknek nagyon nehéz még kezelni a saját érzéseiket, amíg pedig beszélni nem tudnak, a legtöbb szükségletüknek is sírással adnak hangot. És ha az egyik rákezd… Természetesen a másik folytatja.
  4. Egy folyamatos döntéshozó masinának érzem magam – olykor csak apróságokról kell döntenem, míg máskor életbevágóan fontos változtatások eszközölésére van szükség.
  5. Egy tompa, ám egyre erősödő kimerültség állandósul az életedben – mind fizikálisan, mind mentálisan, mind érzelmileg.
  6. Nem tudsz makulátlan külsővel az utcára lépni: biztos, hogy mindig van rajtad valami, amit a picik leettek, rád öntöttek (vagy Te magamra), valami maszat, morzsa. Én már egészen megszoktam; én csak úgy hívom, hogy „állandósult otthoni outfit”.
  7. Háromgyermekes anyaként nem lesz majd magánszférád, az intimitás és a jóleső magány, mint olyan; megszűnik létezni. Otthon a gyerkőcök miatt nem tudsz egy forró kád fürdőt venni és alaposan „lecsutakolni” magad, maradnak a lopott percekben egy-egy testrészt érintő „cicafürdések”. Közösségben pedig mások figyelik árgus szemekkel minden mozdulatod.
  8. Borzasztóan jó mediátornak, „üzletkötőnek” kell lenned, ha három pici lurkód van. Az élet szinte minden területén alkudoznod kell velük, hogy egyrészt egymást ne piszkálják, másrészt pedig beléjük tuszkolj valamennyi tápanyagot, vagy épp rábírd őket az alvásra.
  9. Mindig kapok valami bókot a kicsiktől, állandó a szeretet-áramlás. Nem beszélve a hatalmas ölelésekről és a cuppanós puszikról!!
Panna , 2018. augusztus 26.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?