5 ok, amiért még jobban imádom a férjem, mióta a gyermekem apja lett
A válási statisztikák egyre elszomorítóbbak kis hazánkban (is). Természetesen azzal nem értünk egyet, hogy a (nem várt) terhesség miatt kösse össze életét két ember, azzal pedig főleg nem, hogy egy pár csak a házasságuk megmentése végett vállaljon gyermeket. Abban viszont nagyon is hiszünk, hogy egy gyönyörű szerelem kötelékét egy apró új jövevény még szorosabbá tudja tenni!
Persze, mindannyiunkban él egy elképzelés arról, milyen apák/anyák leszünk, ha egyszer gyerkőcünk születik. Egészen tini korunktól kezdve gyűjtjük a példákat és ellenpéldákat, fogadkozunk, hogy „én bizony soha nem fogom ezt csinálni a gyerekemmel”, és elhatározzuk, hogy milyen demokratikus, laza szülők leszünk, akik sosem felejtik el, hogy ők is voltak fiatalok.
De végül az élet úgyis felülírja az elméletet; a gyakorlatban, egy-egy éles szituációban derül ki, hogy drága férjünkből milyen édesapa válik. Mi csupa jó tapasztalatot gyűjtöttünk: a férjeink sokkal fantasztikusabb apákká (és még igazibb társakká!) váltak, mint azt gondoltuk! Hogy miért mondjuk ezt? Íme 5 ok:
- A férjünk volt a legstabilabb támaszunk, a szülés utáni felépülés alatt!
Sok nő teste nagyon megsínyli a szülést. Főleg a császárral szülő anyukák tudnának mesélni azokról a fizikai fájdalmakról, amiket még hetekkel-hónapokkal a műtét után is el kellett viselniük. Ebben a nehéz időszakban kimondhatatlan sokat jelent a segítő kéz, amit a párunk nyújt, a gondoskodás és szeretet, amivel körülvesz és ellát minket – akkor, amikor minden mozdulat nehezünkre esik! A férjeink hősként viselkedtek; csupán azokra a pillanatokra hagytak minket egyedül, amikor kisurrantak zuhanyozni egyet, de szinte azt is észrevétlenül! Köszönjük!!
- A legédesebb, legviccesebb arcokat tudják vágni, mikor a kicsit a kezükbe fogják!
A babák olyan dolgokat képesek kihozni az egész környezetükből (főként a saját tulajdon szüleikből), amit sokéves ismeretség után sem tapasztalsz rajtuk! Azok az apukák, akik ráadásul világ életükben nagy poéngyárosok voltak, szinte megtáltosodnak, amikor megszületik a gyermekük! Grimaszokat vágnak, maki, béka (és egyéb állat) hangokat utánoznak, soha nem látott zsonglőrködésbe kezdenek a gyerek játékaival, csak, hogy kacagni lássák/hallják azt! Imádunk érte Titeket!
- Még több gyereket akarnak, annyira élvezik az apaságot
Bár egyetlen gyerkőcöt összehozni, megszülni, felnevelni – s mindezt pénztárcával bírni- sem könnyű, nagyon csípjük, amikor a párunk, felbuzdulva az első baba „sikerén” kedvet kap a következőhöz sőt, néha olybá tűnik, akár egy egész foci csapatot is szívesen vállalna! Az sem tántoríthatja el őket, hogy még nem is olyan rég volt, amikor feleségükként vizesedtünk, sőt néha talán kicsit elviselhetetlenek is voltunk a fel-alá száguldozó hormonjaik miatt! (Ezúton is köszönet a türelmetekért!)
- Jól bírják az „undi”, szagos csomagokat
Mi először azt hittük, hogy a gyermekünk apja kevésbé fogja tudni kezelni a kakis pelenkát, a lehányt cuccokat, a morzsás autót, az összenyálazott holmikat. De alig telt el pár nap friss apukaként, máris (majdnem) olyan profin csomagolták a lurkót ki s be – sőt, még a „szakértői” popsitörlés sem maradt el! Wow: gratulálunk Nektek!
- Mindig mellettünk (mögöttünk) állnak, és azzal bíztatnak minket, hogy mi vagyunk a legjobb anyukák a világon!
… Ehhez nem is lehet sok mindent hozzáfűzni: néha, amikor teljesen elbizonytalanodunk abban, hogy jól végezzük-e a feladatainkat, csak egy szerető szülőtárs megnyugtató szavai és hátsimogatása képes elhitetni velünk, hogy „minden rendben”! Köszönjük, hogy vagytok nekünk!
Ti miért vagytok hálásak a gyerkőcötök apjának?
Plézer Panna, 2017. május 30.
