5 szabály, amit én és a férjem bevezettünk, ha valamiben nem értünk egyet a gyereknevelés terén

A szülők minden vágya, hogy a lehető legjobb legyen a gyereknek, és remek felnőtt váljon belőle – ám mindannyian mások vagyunk, így természetes, hogy másként is gondolkozunk a gyereknevelésről. Az, hogy a barátokkal nem értünk egyet bizonyos dolgokban, teljesen normális, az viszont nem árt, ha a szülők között van valamiféle konszenzus azzal kapcsolatban, hogyan nevelik a gyerekeket. A következő 5 szabályt érdemes bevezetnetek, ha úgy gondoljátok, túl sokat vitatkoztok ebben a kérdésben…

5 szabály, amit én és a férjem bevezettünk, ha valamiben nem értünk egyet a gyereknevelés terén

1. Ne döntsetek azonnal, ha csak nem muszáj!

A legrosszabb taktika az, ha anya és apa egymásnak esik a gyerek előtt amiatt, hogy kaphat –e még egy szelet tortát. Nem kell, hogy bárki is „rossz zsaru” legyen a gyerek előtt – ha nem olyan a kérdés, amiben ott és akkor kell dönteni, és kisebb volumenű az ügy, érdemes kicsit halogatni a döntést, és később, nyugodt körülmények között átbeszélni a dolgot. Illetve nem árt megegyezni abban sem, hogy hasonló esetekben mi legyen a helyes döntés. Így elkerülhetitek a veszekedést vagy a vitát a kicsik előtt.

2. Fogadjátok el, hogy mindketten alapvetően más emberek vagytok

Teljesen természetes, hogy két ember két különböző szemüvegen keresztül szemléli a világot, emiatt gyakran nem hagyjuk, hogy a másik kibontakozhasson. Pedig a nevelés lehet kreatív dolog is, és sokféleképp el lehet ám érni, hogy a gyerek rendet rakjon a szobájában, vagy megegye a kevésbé áhított főzelékeket is. A szülőknek érdemes hamar felismerniük, hogy nem csak egy út van a célig, és többféle módszer is beválhat a nevelésben. Hagyni kell a másikat a saját módján, a saját gondolataival meggyőzni a gyereket bizonyos dolgokról akkor is, ha mi másként csinálnánk.

3. A cél a fontos

Koncentráljatok arra, hogy a dolgok végkimenetele az, ami valójában számít. A szülőknél a célok remélhetőleg közösek, és bár eltérően is el lehet érni ezeket a célokat, vannak helyzetek, amikor hozhattok közös szabályokat. Például ha a gyerek kap egy feladatot, de nem boldogul, mikor avatkoztok be? Azonnal, vagy hagyjátok kibontakozni, netán mindent rábíztok, és a végsőkig nem szóltok bele a dologba? Érdemes az ilyen helyzeteket is átbeszélni, és egyezségre jutni abban, mit láttok közösen a legjobbnak ezekben a szituációkban.

4. Vonjátok be a gyereket is!

Könnyű elfelejteni, hogy ezeknek a kis embereknek, akiket felnevelünk, valamikor független döntéshozóknak kell majd lenniük – szóval ideje elgondolkodni, mert talán a te gyermeked is tud már önálló döntéseket meghozni. Ha pedig így van, érdemes gyakorolni a döntést is, többször bevonni őt a dolgokba, az ő életkorához mérten akár alternatív megoldásokat adni olyan helyzetekre, amiben mondjuk te és az apa nem tudtok megegyezni, vagy egyszerűen szeretnétek vele együtt meghozni bizonyos döntéseket. Ez jót fog tenni a gyerek önbizalmának, és rengeteget tanulhat belőle!

5. Írjatok le bizonyos dolgokat!

Jó taktika lehet a döntések meghozatalában az is, ha időnként egy füzetbe leírjátok a kritikus pillanatokat, amik miatt meghoztatok bizonyos döntéseket. Például ha a nagyfiú már a sokadik alkalommal csapott a testvérére, és emiatt hoztatok egy szabályt, vagy amikor be kellett szüntetni az állandó tévézést az evés alatt. A szülők ugyanis néha hajlamosak engedni a kényesebb helyzetekben, ám pont ilyenkor kellene következetesnek maradni, a leírt dolgok viszont segítenek kicsit visszaemlékezni arra, miért is fontosak a szabályok.

 

 

Barbara , 2020. január 08.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XGyerünk, anyukám! - Teakiadó