Alig van falusi bölcsõde

Országosan csupán ötven községben van bölcsőde, amelyek alig ezer gyermeket látnak el.

Mindössze ötven községben van bölcsőde az országban, a falusi bölcsődékben ellátott kisgyermekek száma nem éri el az ezret - mondta Szombathelyen az országos bölcsődei konferencia csütörtöki nyitóelőadásában Katonáné Pherl Erika, az esélyegyenlőségi tárca megbízott főosztályvezetője.

Szavai szerint legalább kistérségi szinten bővíteni kellene a bölcsődei férőhelyek számát ahhoz, hogy a nők foglalkoztatottsága vidéken is növekedni tudjon, de fontos lenne a hátrányos helyzetű, főként roma családoknak és fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családoknak is biztosítani a kisgyermekek napközbeni ellátását, akik ehhez a szolgáltatáshoz eddig nem tudtak hozzáférni.

A szakember szerint megoldást jelenthet az úgynevezett többcélú integrált intézmények számának növelése, amelyben egy községi vagy kistérségi intézmény az egyes csoportok szakmai önállóságát megőrizve egyszerre működtet bölcsődét.

Katonáné Pherl Erika elmondta: terveik szerint a 2007-es költségvetésben tovább szeretnék emelni a bölcsődei normatívát, valamint a családi napközi otthonok számát, amelyből ma még csak 72 található az országban. A főosztályvezető szerint a bölcsődei szolgáltatások szerkezetének "színesebbé" kell válnia és a működtetésbe be kell vonni az egyházakat és a civil szervezeteket is.

A háromnapos szakmai konferencián a regionális módszertani bölcsődék és a megyei segítő módszertani bölcsődék vezetői, szaktanácsadói vesznek részt.

Belpolitikai Napló

Forrás: Hiradó.hu/MTI

 
 
 
Címkék:  

család

X
EZT MÁR OLVASTAD?