Az érzelem az első

A gyerekek a felnőtteket utánozzák. Nem vesszük észre, de figyelik az arcunkat, a mozdulatainkat, hanghordozásunkat. Figyelnek és utánoznak. Akkor is, ha vásárolunk, ha dolgozunk, ha egy másik felnőttel beszélgetünk, egyszóval minden helyzetben „résen vannak” - bár nem midig látszik, mennyire intenzív ez a figyelem.

„Az érzés az, ami az embert gondolkodásra serkenti,
és nem a gondolkodás az, ami őt érezni ösztökéli."

G. B. Shaw

Már az egészen kicsi babák is hosszan fürkészik a felnőtt arcát. Érzelmeket látnak, tekinteteket, talán ráncokat. A néhány hetes-hónapos kisbabák is képesek figyelni, ha rendszeresen beszélgetnek, játszanak velük, mondókáznak, énekelnek nekik. Ezek a kicsik érzelmileg és értelmileg is jobban fejlődnek. Figyelnek, tanulnak, elraktározzák a világ jelenségeit - és csak csekély fogalmunk van arról, mi minden ivódik be az emlékeik közé.

Még a kisóvodás gyerekeken sem látszik feltétlenül, hogy az óvodában részt vesznek-e a dal tanulásában, vagy a mesehallgatásban. Látszólag egészen mással vannak elfoglalva, babáznak vagy várat építenek, ám otthon elmesélik, hogy mit hallottak vagy eléneklik a dalt – ha van, aki meghallgatja, ha van felnőtt, aki kíváncsi rá.

Az embereket, így a gyerekeket is elsősorban érzelmek irányítják.Az érzelmek azok, melyek meghatározzák létezésüket. Vonzza őket egy olyan felnőtt arca, amelyen érzelmek tükröződnek. Elvarázsolja őket az emberi hang, ha nem monoton, hanem színes.

Hihetetlen fontos feladata a felnőtteknek, hogy biztosítsák a gyerekek érzelmi éréséhez, harmonikus személyiségfejlődéséhez szükséges tápláló környezetet. Pótolhatatlan egy felnőtt arca: egy élő, lélegző, nevető, beszélő, éneklő, vagy épp csendes emberi arc.

Boldog és szerencsés az a gyerek, akinek a mindennapjaiban jelen van a játszani hajlandó felnőtt, akinek kedve és ideje is van a játékra-énekre. A játék alatt ugyanis a felnőtt is megváltozik: felszabadultabb, boldogabb lehet, ha megengedi magának ezt az állapotot. Vissza kellene találni a bennünk lévő játszani képes kisgyerekre!

A játékpszichológia és játékpedagógia hosszan, részletesen foglalkozik a játék, mint alapvető emberi tevékenység jellemzőivel. De hadd ragadjak ki néhány fogalmat, amit a legegyszerűbb lovagoltató vagy csiklandozó játéknak is sajátja: ritmus, ismétlés, a veszély legyőzése, átélése, beavatottság, a létrehozás öröme…

De hát ki lovagoltat? Ki csiklandoz? Ki emel a magasba? Kinek az öléből zuhanhat hátra a gyermek azzal a biztonsággal, hogy őt elkapják, másodszorra is, ötödszörre is, tizedszerre is… Csak a felnőtt lehet ebben társ. Az első játszótárs a felnőtt!

Nekünk kell játszani a gyerekekkel ahhoz, hogy egészséges felnőttekké váljanak, és képesek legyenek arra, hogy majdan ők is játszó felnőttként, saját gyermekkorukat felidézve, saját szorongásaikat kijavítva, újrajátszva, újra átélve gyógyítsák saját lelküket és építsék gyermekeik érzelmi világát.

A néphagyomány őrzi az ölbeli játékokban, az altatókban, művészi értékű rímeiben, népdalaiban a felnőtt és a gyermek együttes játékának évszázados-évezredes emlékeit. Sosem egyedül főzte a kicsi gyerek a tenyerében a borsót, nem a saját kezét csípte a vakvarjúcska, hanem mindig volt, aki odaguggolt hozzá, vagy az ölébe vette, ringatta, énekelt, játszott vele.

Vagy ha nem volt, hát nem volt annyira boldog az a kicsi gyermek, mint amennyire lehetett volna, s nem lett belőle olyan boldog felnőtt, mint amilyen lehetett volna.

"A művészet, titokban és mélyen, a művész lelkében,
semmi egyéb, mint a játékösztön egyik megnyilvánulása."

(Márai Sándor)

 

Hazay Tímea
Ringató foglalkozásvezető
www.hazay.hu, www.ringato.hu

Hazay Tímea , 2013. szeptember 03.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 

2013 09 03. 21:38
Tudod hányan vannak úgy, hogy áááá, még nem is beszél a gyerek, úgysem érti, amit mondok... Vagy egész egyszerűen nincs kedve/ideje "béna gyerekdalokat" énekelgetni. Bizony sajnos sokan nem veszik a fáradtságot arra, hogy minimális szinten odafigyeljenek a gyerekükre.
→ válasz erre
2013 09 04. 16:29
dia
@manguszta: Hidd el, nem árt, ha ezt néha leírjuk.:)
→ válasz erre
2013 09 09. 18:12
A Csiga, biga gyere ki és a Bújj, bújj zöld ág, önmagában lehet, hogy "öregít". Igen, öregít, ha csak hallod és nem játszod őket. Ugyanis ezek nem dalok, hanem énekesjátékok és itt mindenekelőtt a játékról van szó. Ha fel tudja valaki idézni, hogy a Bújj, bújj zöld ág-nak milyen jó, izgalmas játéka van (nagyobb óvodásokra, kisiskolásokra kell itt most gondolni), máris nem öregszik, hanem fiatalodik tőle. A néphagyományban ugyanennek a Bújj, bújj zöld ágnak teljesen más szerepe volt... Szóval…, mégis kell játszani tanítani?:)
→ válasz erre
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?