Dohányzó anyák, problémás gyerekek

A terhesség alatti dohányzás gondokat okozhat a gyermekek viselkedésében. A problémák már a kicsik három éves korától jelentkezhetnek.

A terhesség alatti dohányzás gondokat okozhat a gyermekek viselkedésében. A problémák már a kicsik három éves korától jelentkezhetnek - állítják angol és amerikai tudósok.

A BBC News beszámolója szerint a kutatók rájöttek, hogy a terhesség alatti dohányzás károsítja a baba fejlődő agyát. A szakértők azt mondják, ez nyomós ok arra, hogy az anyák abbahagyják a cigarettázást. A vizsgált anyákat két csoportba sorolták annak megfelelően, hogy mennyit dohányoztak egy-egy nap alatt a terhesség során – írja az Orientpress. Megszületett gyermekeikről hároméves korukban kérdőívet töltettek ki az anyákkal. A teszt elsősorban a hiperaktivitásra és a figyelemhiány problémáira kérdezett rá.

A kevesebbet dohányzó anyukák fiúgyermekeinek negyvennégy százalékánál volt gond a viselkedéssel, míg az erős dohányosoknál ez az arány jóval magasabbnak bizonyult. A gyenge és az erős dohányosok esetében egyaránt nagy számban fordultak elő hiperaktív és figyelemhiányos fiúgyermekek. A vizsgálatban résztvevő kislányoknál is találtak viselkedési gondokat, de ezek nem utaltak hiperaktivitásra vagy figyelemhiányra.

Kate Pickett professzor, aki a kutatásokat vezette, azt mondta: „A terhesség alatti dohányzásnak direkt hatása lehet a magzat agyfejlődésére, ezt a tényt már korábbi patkányokon végzett kísérletek is bizonyították.”

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?