Érdekességek a gyermeknevelés történetéből - 1. rész

A gyermeknevelési elvek szinte évtizedről-évtizedre változnak. Amit anyáink jónak tartottak, mi teljesen másképp gondoljuk helyesnek, és talán majd a mi lányaink is teljesen más ideákat tartanak majd szem előtt. Tekintsünk vissza egy kicsit a történelembe, melyik korszakban hogyan viszonyultak a neveléshez eleink.

Őskor

Mintegy százezer évvel ezelőtt jelent meg a biológiai értelemben vett mai ember. A nevelés, a tapasztalatok átadása, az életszabályok közvetítése fokról-fokra szervezettebbé vált.

Játékos keretek között folyt az életre való felkészülés: a gyerekek már egészen kis koruktól kezdve a felnőttek szerszámainak és harci eszközeinek élethű, de kicsinyített változatával játszottak, gyakoroltak. A gyerekek anyjuk vagy apjuk munkáját figyelve és utánozva sajátították el a gyakorlati készségeket. Az utánzáshoz itt már a bemutatás, a szemléltetés módszere társult.

Kezdetben nem létezett elkülönült oktatás-nevelés, a tanításnak, tapasztalat-átadásnak ezt a primitív formáját maga a társas élet kényszerítette ki.

Ókor

A különböző társadalmakban különféle eszméket szem előtt tartva nevelték a gyerekeiket. Egyiptomban pl. hároméves korukig szoptatták a gyerekeket, maguk az édesanyák foglalkoztak velük, csak az előkelő családok fogadtak fel dajkát. Az egyiptomiakat foglalkoztatta gyerekeik sebezhetősége, esendősége. Bőséges gyermekáldással rendelkeztek, a csecsemőgyilkosságot tiltották, foglalkoztak a gyermekgyógyítással, az újszülötteket nem pólyázták be. A kicsik babával, labdával, fából készült állatfigurákkal játszottak, a nagyobbak körében pedig a különféle társasjátékok voltak közkedveltek.

A gyerekeket tekintették a jövő letéteményesének, oktatni, nevelni kellett őket. A nevelés legfontosabb célja a tradíciók, az örökérvényű normák, az istenektől származó igazság megismertetése volt. A gyerekeket tökéletlen lénynek tekintették, az egyiptomi freskókon ábrázolták őket. Minél hamarabb a felnőttek életszabályai szerint kellett élniük, a legnagyobb elismerést az váltotta ki, ha egy gyerek felnőtt módra beszélt, azaz szabatosan, választékosan.

Spártában ugyanekkor a polisz beleszólt a polgárok legszemélyesebb magányügyeibe, még a házasságkötés feltételeit is szabályozták. Az újszülöttel az állam rendelkezett, az életképtelennek tartott csecsemőket kitették a Taigetosz melletti barlangba, vagy ledobták a hegyről. A nevelésre rendkívül nagy gondot fordítottak a gyerek születésétől kezdődően. A fiúk családi nevelésük után, hétéves korukban táborokba kerültek, a paidonomosz (gyermekfelügyelő) vezetése alá. Innen származik a pedagógus szavunk.

Athénbana város vezetői fontosnak tartották a gyerekek helyes nevelését, elrendelték, hogy a szülők kötelesek a gyermekük neveléséről gondoskodni.  A görögök hittek benne, hogy az egészséges, ép testben valóban erkölcsileg fejlett, tehát ép lélek lakozik. A nevelés a családban kezdődött. A kisgyermek körül minden felnőtt abban versengett, hogy minél derekabbá tegyék. Ezért figyelmeztették állandóan a helyes viselkedésre szép szóval vagy akár veréssel. A verést csak végső esetben alkalmazták, a fegyelmezés-fenyítés szigorának nem elsősorban a büntetés volt a célja, hanem a fejlődéshez szükségesnek tartott felügyelet biztosítása.

Az ókori Rómában másféle embereszmény alakította a gyereknevelést: a jó római polgárt, a derék férfit tartották ideálisnak. A római család zárt egységet alkotott, melyben az apa feltétlen hatalommal rendelkezett. Az apa magához emelte a földről újszülött gyermekét s ezzel kezdődött meg a családi nevelés. A csecsemőt anyja dajkálta, ő volt az első nevelője hétéves korig. A gondoskodás mellett megtanította az ősi hagyományokra, a vallás legfontosabb tanaira, a helyes viselkedésre. A lányok nevelése férjhez menetelükig megmaradt a család keretei között.

A rómaiak a görögökhöz hasonlóan felfigyeltek a gyerekek játékos kedvére - csörgők, babák -, ám a görögöktől eltérően nagy jelentőséget tulajdonítottak a gyerekekben rejlő természetes kíváncsiságnak, emlékezőtehetségnek és a versengési szellemnek. Emellett negatív tulajdonságokat is észrevettek bennük. A korabeli szövegekben sokszor előfordul engedetlen, hirtelenharagú, irigy gyerekről szóló híradás.

A fiúk nevelését hétéves korukban apjuk folytatta. Megtanították őket írni, olvasni, számolni, elsajátítatták velük a 12 táblás törvényeket. Később elmentek velük a Fórumra, ahol részt vehettek a közügyek intézésében. Megtanulták a törvénykezés eljárásait, a szavazás lefolytatását. 17 éves koruktól ők is részt vehettek a szavazásban.

Folytatása következik!

Nágel Zsuzsi , 2013. január 16.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?