Háborúzó testvérek

Egy testvér érkezése mindig felkavarja az érzelmeket, főleg a nagyobbik gyereknél. Akkor is nehéz megküzdenie ezzel, ha kicsi köztük a korkülönbség, de akkor is, ha nagyobb és esetleg ő maga is könyörgött a kistestvérért. Mégis: a testvér örök szövetséges, akire felnőttként is támaszkodni-számítani lehet. De addig is, nem árt néhány trükk, amivel túl lehet élni azt az időszakot, mikor a testvérféltékenység ékes jeleként minden apróságon egymásnak esnek.

Persze, vannak olyan testvérpárok is, akik soha, de soha nem bántják egymást, ám általában a szülők tapasztalnak némi villongást. Ott is ahol kettő, ott is ahol három és ahol még ennél is több gyerek van. Mondjuk, utóbbi esetben a gyerekek általában megoldják egymás között, vagy a nagyobbak segítségével, de a két-három gyerekes családokban többször okozhat fejtörést a szülőknek: mit csináljanak, ha a gyerekek összeverekszenek vagy bántják egymást?

A szakemberek szerint alapvetően nem kell a szülőnek beavatkoznia a testvérek konfliktusaiba, kvázi döntőbírát játszania, ám az olyan helyzetekben, amikor félő, hogy konkrétan vér fog folyni, már érdemes tenni valamit. Ám ahelyett, hogy szétcsapunk köztük, netán sarokba állítjuk vagy kukoricára térdepeltetjük őket, íme, néhány olyan módszer, amivel a feszültség kvázi magától elpárologhat.

Ha még a nagytestvér is igazából csöppség, teljesen normális, ha a kicsi felé irányuló negatív érzelmeit püföléssel, markolással, durvasággal próbálja kifejezni. Normális, de azért nem szabad hagyni. Ha ilyet látunk tőle, fogjuk meg a kezét, mondjuk meg, hogy nem szabad. Aztán ölelgessük meg, és próbáljuk meg elterelni a figyelmét a kicsiről egy kis közös játékkal, mesével, rajzolással.

Ha már nagyobbak a testvérek, leggyakrabban azon kapnak össze, hogy kié legyen a piros autó, a kedvenc baba, vagy a mindkettőnek feltétlenül szükséges legó darabka. Ilyenkor a legegyszerűbb megoldás, ha elvesszük a vitatott birtokjogú tárgyat, és eltesszük szépen addig, míg a kedélyek lecsillapodnak. Mondjuk, esélyes, hogy ebben az esetben az indulatok a szülő felé irányulnak majd, de azt már talán egyszerűbb kezelni.

Ezt viszont szintén át lehet fordítani játékba, például azzal, ha mindenki kap egy párnát, és inkább egy párnacsatába fojtják az agresszivitásukat. Nyáron akár vízipisztoly csatára is változhat a verekedésnek induló jelenet. Hasonló korú gyerekeknek pedig javasolhatjuk azt is, hogy az ész nélküli püfölés helyett inkább játsszák le a dolgot szkanderozással.

Igazán egyszerű, de nagyszerű és nem utolsósorban szülői idegrendszert kímélő módszer például az, ha a gyerekeket együtt egy tükör elé ültetjük „büntetésből”. Egész biztos, hogy elkezdenek pofákat vágni, ami jó eséllyel végül nevetésbe fullad, mindenki lenyugszik és szent lesz a béke. Egy ideig legalábbis.

Persze, előfordulhat, hogy mégsem, akkor viszont jöhet a következő tipp bevetése: egységesen minden vitatkozó végezzen el 20 guggolásból felugrást, esetleg lábemelést, netán fussanak a kertben öt kört – akár időre is, mert az még móka is. Ha ez sem elég, akkor fogjuk őket nevelő célzatú fizikai munkára: essenek neki a fürdőben a csempének, azt jó nagy lendülettel is lehet csinálni, porszívózzák ki a szőnyegeket, locsolják meg a virágokat. Még jobb, ha olyan feladatot találunk nekik, amit csapatként kell elvégezniük, mert egyedül nem jutnak vele sokra.

De természetesen érdemes azon is elgondolkodni, hogy mi állhat a durván megnyilvánuló testvérféltékenység hátterében? Mert ugyan az érzés normális, ám előfordulhat, hogy a szülő viselkedésével nemhogy enyhíti a testvérek közötti feszültséget, hanem még tovább fokozza - erre utal, ha különösen a szülő jelenlétében mennek a balhék.

Gondoljuk át, hogyan viszonyulunk az egyes gyerekekhez, nincsenek-e az egyikkel szemben teljesíthetetlen elvárásaink – akár olyan is, hogy a testvért szeretni kell, és hogy a nagyobbnak kell okosnak lennie, pedig a kicsi is lehet agresszor -, kap-e mindkét gyerek a személyiségének megfelelő figyelmet. Sok esetben a szülői attitűd változásával, a szülő fejlődésével együtt egyszer csak változni kezd a gyerekek egymás közötti viszonya is.

Ti hogyan kezelitek a gyerekek közötti veszekedést-verekedést?

Szilágyi Diána , 2012. március 07.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 

2012 03 09. 10:01
Köszi az ötleteket, meglátjuk élesben meghatja-e a két Ördögfiókámat.:D Nálunk még szövetség messze nincs, kicsik még hozzá, bár ha a Nagyobb büntiszékben ül, vagy meglátogatja a sarkot, akkor a Kicsi tüntetőleg odaül/odaáll mellé.:-) Ellenben az tény, hogy egész álló nap ölik egymást, főleg egy-egy autón tudnak vérre menő csatákat vívni, 10cm-re az autósládától, amiben van vagy 80 jármű....
→ válasz erre
2012 03 09. 10:09
dia
aprooka, és persze a 80 közül épp mindkettőnek az az egy a feltétlen és elengedhetetlen fontos szükséglet a további léthez, ugyi?:)
→ válasz erre
2012 03 09. 14:13
dia, ez így van szó szerint. Hajamat tépem, mert tényleg az ember lánya nem hinné el, ha nem ebben élne....hogy egész álló nap képesek folyamatosan veszekedni. De közben meg imádják egymást, de lételemük a piszkálódás. Rettenet fifikásan csinálják. Pl a Kicsi csak úgy teng-leng (Látszólag!!!) a Nagy körül, aztán ha Bátyó vmit elenged egy mp-re, Öcsi keselyűként megragadja és irtózatos tempóban, sakál-üvöltéssel rohan a két lábam közé, hogy ő nem csinált semmit, és védjem meg....komoly! És ilyenkor közvetlen a lábaim előtt ordítás-csatát vívnak, tudják hogy egymáshoz nem nyúlhatnak, így marad a verbális önkifejezés, orruk összeér és visítááááás....én meg nem tudom sírjak vagy nevessek ezeken a jeleneteken, mindenesetre nagyon vadászom a lehetőséget hogy felvegyem videóra, mert kész!:DDD
→ válasz erre
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?