Hagyd a gyermeked játszani, hogy sikeres vezető válhasson belőle

A vezetői státuszba kerülőket sokszor negatív előítéletek övezik: ahhoz, hogy valaki főnöki pozíciót birtokoljon, karrieristának, arrogánsnak, énközpontúnak kell lennie. Azonban ez korántsem igaz mindenkire. Hogyan alapozd meg már gyermekkorban, hogy a gyermekedből sikeres, ám emberséges irányítóvá váljon?

De mit is jelent valójában (jó) főnöknek lenni?

Igazi vezető egy olyan emberből válhat, aki:

  • Jól ismeri magát és tisztában van a hibáival, erényeivel, így magabiztosan tud fellépni.
  • Képes másokat is inspirálni a képességeivel/eredményeivel, mert a környezete felnéz rá.
  • A saját önbizalma miatt, a munkatársai is bizalmat szavaznak neki.
  • Elismerik mások sikereit (nem pedig féltékenyek rájuk) és arra bátorítják őket, hogy szintén osszák meg tudásukat a világgal, ne fukarkodjanak a szellemi javaikkal.
  • Mindig képesek a változásra/változtatásra, függetlenül attól, hogy épp kicsi vagy nagy lépésre van szükség; meglépik.
  • Az életünk többi területén is kiteljesednek, boldogak, elégedettek.

Tehát a közfelfogással ellentétben, az, aki magasra akar törni, csupa pozitív tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen, és fontos, hogy jól értsen az emberek nyelvén. Szülőként természetes, hogy a saját gyermekünknek is ilyen jövőt képzelünk el, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy maximálisan támogatni tudjuk.

Íme, néhány dolog, ami azt támasztja alá, hogy a kreativitást igénylő játékok, segíthetik a vezetői attitűdök kialakulását a lurkónkban:

  • Ezekkel a játékokkal segíthetjük a csemeténket, hogy a személyiségéhez leginkább passzoló módját találja meg az önkifejezésnek.
  • A feladatokon keresztül felfedezheti a saját képességeit, tisztába kerülhet a belső értékeivel, felfedezheti, miben kiemelkedő és arra is ráérezhet, hogyan tudja kamatoztatni tehetségét.
  • A kreativitása kiaknázása közben tágul a világképe; a világ egy újabb szeletét ismerheti meg, újabb lehetőségeket fedez fel, új területen próbálhatja ki magát, ahol, ha sikereket ér el, épül az önbizalma, önszeretete, önismerete.
  • Minden apró siker alkalmat adhat a saját egyedi személyisége megünneplésére, az öndicséretre, önmegélésre.

Hagyd a gyermeked játszani, hogy sikeres vezető válhasson belőle

De vajon mi számít kreatív játéknak? Csak a művészi tevékenységek? Korántsem ilyen szűk a lista. A kertészkedés is jó, az építés/építőkockák/lego, a különböző szerepjátékokkal, dialógusokkal összekapcsolt elfoglaltságok vagy a tánc, de segíthet a kicsi a házi munkában is.

Fontos tudnod, hogy ahhoz, hogy valóban fejleszd a gyermekedben a vezetői gondolkodásmódot, a játékokat Ő kell, hogy kezdeményezze (persze azért rávezetheted, de nem lehet kötelező és nem befolyásolhatod a végkimenetelét túl direktben).  Te, mint szülő, csupán azért vagy jelen, hogy Őt segítsd (meg is kérdezheted, hogy most „mit csinálj”).

      Engedjük, hogy a maga módján tapasztaljon gyerkőcünk a játékok által, ám érezze, hogy biztonságos környezetben van, bármit kipróbálhat, bármerre terelheti a játékot.

Plézer Panna, 2018. november 30.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?