Hetedikre csak sikerült

Hétgyerekes anyuka vagyok – Az elején még trollkodtak azzal, hogy "tönkreteszem a testem" és hogy a szexen kívül szerezzek más hobbit is. A sok gyerek nem mindenkinek való, de nekünk úgy gondolom, abszolút igen. Férjemmel már korán eldöntöttük, hogy azt szeretnénk, ha gyermekeink egy mozgalmas háztartásban nevelkednének.


Kommentben az igazság

Imádom a nagy családunkat, annak ellenére, amit a trollok mondanak. Hét gyermekünk van a férjemmel, első fiunk 2009-ben látott napvilágot, a hetedik testvér és egyben az egyetlen lány pedig idén született. Jól számoltok, ez azt jelenti, hogy az első gyermekünk óta minden évben terhes voltam. 18 és 19 éves korunk óta együtt vagyunk, 20 és 21 éves korunkban pedig már össze is házasodtunk. Néhányak szerint túl gyors volt a tempó, de nekünk pont kényelmes volt. Imádjuk, ha telt ház van otthon, viszont az köztudott tény, hogy nem mindenki van ezen a véleményen, sőt. Ebben pedig nap mint nap megerősít az instagramon vagy akár a facebook-on kapott kommentek áradata.

Más helyett is szült

Voltak, akik azon gúnyolódtak, hogy hét próbálkozás kellett ahhoz, hogy kislányunk szülessen, míg mások egyszerűen azt mondták, hogy tönkreteszem a testemet azzal, hogy ennyi gyereket hozok a világra. A trollok engem hibáztatnak a túlnépesedésért, és azzal viccelődnek, hogy nem tudom, hogyan készülnek a gyerekek, vagy hogy nincs más hobbim, mint terhesnek lenni.

Elértem valamit

Más rosszindulatú nézők a hét gyerek felnevelésének költségeit kommentálják, azt találgatva, hogy egyáltalán megengedhetjük-e magunknak, hogy mindet felneveljük. Imádjuk megosztani a történetünket, de gondoljatok arra, hogy mit hallanak a gyerekek, amikor ezzel szembe találkoznak bármilyen szituációban? Elgondolkodnak, rossz érzés költözik beléjük és én ettől amennyire csak tehetem, meg szeretném őket óvni. Aztán eljött az a pont, ahol betelt a pohár és meguntam a hallgatag, „csendben tűrő” anyuka szerepét, visszavágtam a gyűlölködőknek is, megosztva velük azt is, hogy magam mögött tudhatok két megírt könyvet, megszereztem a mesterdiplomámat, és három vállalkozást indítottam el az utóbbi időben, miközben neveltem a gyerekeket, ja és igen, terhes is voltam közben.

Ahány ember…azaz gyermek

Viszont azt is tudni kell rólam, hogy nem ez volt az első, se nem az utolsó alkalom, hogy visszavágtam a rosszindulatú kommentelőknek. Korábban már reagáltam a durva megjegyzésekre, és a következőt írtam a 884 ezres Instagram-követőtáboromnak: "Mindannyiunknak megvannak a saját döntései. Ami engem illet, nem adtam fel, csak gyarapodtam! Hálás voltam, hogy sok álmomat megvalósíthattam.” Annak ellenére pedig, hogy folyamatosan visszavágok a trolloknak, a kommentek nem fogynak el, az emberek nem fogynak ki a rosszindulatból. Egy nemrégiben készült videómhoz valaki a következőt írta: "Omg, én mennyit aggódnék a pénz miatt ennyi gyerekkel!". Míg egy másik pedig ezt: "Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem! Megpróbálod megteremteni a saját országodat?”

Szóval, ahány ember annyi vélemény, azaz nálunk ahány gyermek, annyi vélemény – azaz hét, mert nagy család vagyunk és én erre büszke vagyok.

Forrás: Pregnantlife.net

 

 

D. Dominika , 2022. július 27.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?