Hétvégi programajánló - Színezz Rembrandttal és válassz sportágat!

Biztosan alig várjátok már, hogy szánkózni induljatok a frissen hullott hóban vagy éppen óriási hóembereket görgessetek az ablak elé, de erre úgy néz ki, hogy a közeljövőben esélyünk sem lesz. Hiába mutatja a naptár azt, hogy éppen a tél közepén járunk, erre a hétvégi programra még várni kell. Mit lehet csinálni az otthon csintalankodó kicsikkel?

Szerencsére gyerekprogramokból – nem úgy, mint a hóból – ezen a hétvégén sem lesz hiány. A gyerekprogramok sorából most sem maradhat ki a mese, de találtunk a hétvégi családi programok között olyat is, ahol hó nélkül is tudtok majd szánkózni, síelni.

Mit érdemes betervezni a következő hétvégére?

 

Világszép nádszálkisasszony

Litvai Nelli a Neptun Brigád felkérésére  2009-ben készítette el az ismert népmese alapján új meséjét. Ez alapján készült el a Neptun Brigád és az Új Színház koprodukciója, a Világszép nádszálkisasszony című zenés mesejáték, szombaton 15 órakor a Thália Színházban várnak benneteket ennek az előadására. 

A világ utolsó csücskében, a Szurokfekete tenger hetvenhetedik szigetén akkora a sötétség, hogy kardot lehet akasztani rá… Itt raboskodik a világ legszebb lánya, akit a Világot Járó Gonosz Boszorkány rabolt el. Világszépe folyton arról ábrándozik, hogy valaki majd megszabadítja, ám a vigasztalan, sötét napok egyre csak telnek. Aztán egy távoli királyságból végre elindul egy királyfi, hogy kiszabadítsa a nádba zárt szépséget.

 

Színezz zenét Rembrandttal!

A Szépművészeti Múzeumban szintén szombat délután, 16 órakor egy interaktív előadáson – egy mese keretein belül, különböző zenei és képi játékok segítségével – ismerkedhettek meg a Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállítás kiválasztott képeivel. A program ingyenes, 4-10 éveseknek ajánlják, előzetes bejelentkezés sem szükséges.

Az előadás nem tartalmazza a kiállítás megtekintését. Az audiovizuális játék célja a kiállítás képeinek kreatív átélése a zene eszközeivel.

 

„Szervusztok, Pajtikák!”

Kemény Henrik emlékének szenteli a Vigadó ezt a hónapot. A Szervusztok, pajtikák! című tárlaton például 130 bábot és marionettet, mintegy 320 eredeti kelléket és díszletet, valamint személyes relikviákat is megcsodálhattok a híres bábművésztől. Legnépszerűbb bábfigurájára ki ne emlékezne? Vitéz László, a piros sipkás, vidám fickó, aki palacsintasütőjével tanítja móresre „a csoki pofákat”, azaz az ördögöket és magát a halált is, sokunk kedvence volt. Február 1-ig bemutathatod őt a gyerekeknek.

 

Téli Sportágválasztó – Mozogj télen is!

Január 18-án, vasárnap 10 és 20 óra között várják a családokat a Városligeti Műjégpályára, ahol a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A megjelenő sportágakat minden esetben sportszakemberek, edzők képviselik. Ők mutatják be az adott mozgásforma lényegét, és információt adnak a sportág gyakorlásának lehetőségeiről, feltételeiről. A Műjégpálya elkerített 2000 m2-es jégfelületén és mögötte található gyakorló jégpályán kipróbálható lesz a jégkorong, a korcsolyasportok, a curling, a bandy, a bob, a szánkó, a szkeleton és a jégvitorlás.

A jégpályák mögött pedig letelepített műanyag pályákon mindenki tesztelheti magát síelésben, snowboardozásban, sífutásban és biatlonban is, de még a kutyaszánhúzást is ki lehet próbálni. Mozogjatok télen is!

 

 

Ha jól sikerült a hétvégétek, akkor oszd meg velünk az élményeiteket!

 

A programajánló összeállításában segítségünkre volt az


2015. január 16.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?