Ilyen egy krónikus fájdalommal küzdő anya élete

Igen, én is, mint minden nő, aki gyermeket tervez, elhatároztam, hogy egy szuperlaza, „cool” anyuka leszek, aki mindenhova viszi a gyerkőcét, és állandóan közös programokkal, élményekkel gazdagítja annak gyerekkorát. De van, amit egyáltalán nem terveztem, van, amire egyáltalán nem számítottam… 

Mert van, amire nem lehet felkészülni. Például arra, hogy a fájdalom nem csak megnehezíti a mindennapjaimat, hanem teljesen kifordít önmagamból és totálisan megváltoztatja a személyiségemet is.

Az első három gyerkőccel teljesen simán ment a terhesség, ezért is mertünk a férjemmel, még így, idősebb fejjel (én 40 múltam, Ő pedig két évvel idősebb nálam) még egyet bevállalni. A két lányom már tinédzser, az öccsük pedig lassan betölti a hatodik életévét. Mindig is sokat mászkáltunk Velük, szülinapi bulikra, színházba, koncertekre jártunk, rengeteget kirándultunk, az utóbbi években pedig már utazgatni is tudtunk. Aztán jött Máté… vagyis a negyedik terhességem.

A kínzó hátfájdalom a második trimeszter elején jelentkezett, és az orvosok azt mondták, mostanra teljesen el fog múlni. Sajnos, ennek az ellenkezője történt; a szülés után nemhogy enyhült volna, hanem állandósult és egyre súlyosbodott az egész hátamat lebénító érzés. Tíz hónap telt el a kisfiam megszületése óta, és valljuk be, nem ez az az időszak, amikor egy anya úgy igazán maradéktalanul ki tudja pihenni, és tehermentesíteni magát. Sőt! A folyamatos kialvatlanság nálam duplán is jelen van: egyszer Máté miatt kelek, egyszer pedig a miatt, mert sehogy sem esik jól a fekvés. A nyakamtól kiindulva egészen az utolsó csigolyámig hatol a lüktető, égő érzés, és ami a legrosszabb, hogy teljesen tehetetlen vagyok ellene.

Ilyen egy krónikus fájdalommal küzdő anya élete

A fizikai fájdalmaimat tetézi a lelkiismeret furdalás, amit a miatt érzek, hogy „bevállaltuk” ezt a kései kisbabát, és most nem tudom neki mindazt a szeretetet, gondoskodást, odafigyelést megadni, amit a testvéreinek; amit ő is megérdemelne. Szenvedek attól, hogy nem lehetek szabad, nem tehetem szabadon, amit szeretnék.

A hátamból ráadásul a karjaimba és a kézfejembe is kisugárzik az érzés, gyakran zsibbadnak a végtagjaim, így, ami korábban húsz percet vett igénybe, manapság már akár negyvenet is. Csak, hogy mindenki számára világos legyen a helyzet: a teendőim megsokasodtak, én pedig lelassultam. Hurrá!

A narancsfacsarás, egy leszakadt gomb felvarrása, a gyerekek felöltöztetése, mind-mind nehézségbe ütközik számomra, nem beszélve a cipekedésről vagy a gyerekülés behelyezéséről a kocsimba. Korábban csoportvezető voltam egy pénzügyi tanácsaó cégnél, és húsz ember tartozott az irányításom alá… Szóval képzelhetitek, mennyire megsemmisítő érzés, hogy nemhogy mások vezetésére nem vagyok alkalmas, de még saját magamat és a családomat sem tudom kiszolgálni, karban tartani. Nem tudok részt venni életük sok fontos eseményén, és belesajdul a szívem, hogy nem mehetek el velük az állatkertbe.

A barátaim szerintem biztos azt hiszik, csak kifogás, hogy megint rosszul vagyok, e mögé bújok, mert nem szeretném megbántani őket, mikor találkozóra invitálnak. Pedig Istenem, ha tudnák, mennyire szívesen velük tartanék! De jelenleg az életemben minden a hátfájásom körül forog, és sokszor csak annyit kívánok, bárcsak tízből csupán kilenc percet tölthetnék a krónikus fájdalomban, egyetlen egy percet pedig tünetmentesen. Bárcsak enyhülne a bűntudatom, tehetetlenségem, a haragom.

Bárcsak őszintén el tudnám fogadni, hogy nem vagyok rossz anya, pusztán arról van szó, hogy ezt a testet kaptam, ez a test most így funkcionál, és én így is mindent megteszek azért, hogy jobban legyek és a családom ne nélkülözzön.

Bea , 2019. január 16.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?