Ki ez a gyerek? - mert ránk nem ütött, az biztos

Nagyon sokat kellett várni a harmadik gyerekre, annyit, hogy már-már majdnem feladtuk. Amikor az ultrahang jelezte a petezsákot, a doktornő még arra kért, ne éljük bele magunkat. Én viszont tudtam, ha itt van, már nem engedem el, és igazam lett.

Két tesója ujjongott velünk együtt és már négyen álmodoztunk róla, milyen is lesz majd. A férjem lányt szeretett volna, mert azt lehet babusgatni meg bújós lesz, én pedig nevetve tromfoltam le, a fiúk is bújnak! Együtt megyünk majd biciklizni, párnacsatákban ő lesz a harmadik, és megtanítjuk szalonnát sütni, és veszekedés tört ki abból is, ki fog vele majd verseket tanulni, mert mindenki magának akarta. Nekem mindegy volt, így is-úgy is szeretni fogom! Sokat tesz ezért a természet maga is.

Aki szoptat, az tudja, hogy nincs erősebb kötelék annál, amikor egy csecsemő az anyját nézi, miközben megtelik a hasa, és elmúlik az a furcsa, kellemetlen érzés, az éhség, amit még meg sem tud fogalmazni magában. Már a szagod, a bőröd illata is megnyugtatja, és miközben megnyugszik, szemeivel téged néz, kicsi kezével a melledet fogja, számára te vagy az Isten, neked meg Ő a mindened. Annyira szerettem ezeket a pillanatokat, depressziós lettem, amikor egyéves kora előtt, elválasztotta magát.

Amikor alszik, arca kisimul, és biztos vagy abban, hogy a mosoly, amit elereszt neked is szól. Igen.
Csakhogy két alvás és szoptatás között ébren van és személyisége már néhány hetes korában megmutatkozik és akkor kezdődött a baj és hónapról-hónapra, évről-évre fokozódott.

Nem értettük egymást.

A két másik gyerek is totál különbözik, ellentétei egymásnak. Mondjuk azt, van egy Álmodozóm és egy Lázongóm. Azt hiszem, ha röviden kell megfogalmaznom, akkor ez a két szó jellemzi őket, de egy közös bennük, hogy megtaláltuk a közös hullámhosszt, a legkeservesebb kamasz időkben is.

De a Kicsivel ez nagyon sokáig nem sikerült. Ki ez a gyerek? Mert ránk nem ütött, az biztos. Undok, akaratos, és kifejezetten unszimpatikus, kezelhetetlen.

Két-három éves lett, mire lehetőségem volt arra, hogy beszéljek róla Ranschburg Jenővel, tanácsot kérjek ez ügyben, mert a kétségbeesés mindennapos lett. Egyszer csak azt kérdezte, mit gondolok magamban: Jó fej a gyerek? Azt kérte, gondoljam át ezt az egy kérdést, semmi többet. Elsőre elkezdtem sorolni a jó tulajdonságait, zseniális humora van - tudom, mert tapasztaltam -, iszonyat kreatív. De amikor magamra maradtam, azt gondoltam: Nem, nem jó fej - legalább magamnak be kellett vallanom.
Aki anya, az legalább sejtheti, hogy mekkora dráma ez egy szülőnek. Olvastam szakirodalmat, pszichológustól pszichológusig jártam, nagy nehezen rájöttem, hogy nem tudok a személyiségén változtatni. Mert ő más, nem az anyja, nem az apja.

Ma már el tudom fogadni és ezért könnyebb is a dolgom. Magamban mentséget is tudok találni minden számomra "elfogadhatatlan" - ezt írnám, ha igaz lenne, mert igenis el tudom fogadni - tettére, mert az Ő szemével látom a világot. Sokkal jobban megértem, ha magamat, kizárom a dologból.

Néhány hete kezembe akadt egy könyv, Vekerdy Tamás és Ranshburg Jenő is írt bele, amelynek az a címe: Az első találkozás. Aha élményem volt. Pont arról írt, amit én éreztem: valaki álmodozik egy családba illő gyerekről - ahol túráznak, bicajoznak -, és kapnak egy lusta, nyafogóst, aki miatt az egész családi élet megváltozik. És még sorolhatnám a hülye példáimat, amelyek egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy lefessem a drámát, amelyet az elképzelt és a megszületett gyerek közötti különbség „okoz”.

Hogy miért írtam le mindezt?

Hogy megkönnyítsem azoknak a szülőknek a dolgát, akik hasonló cipőben járnak. Megnyugtassam őket, nincsenek egyedül, és ha elfogadják, hogy a gyerek ilyen, és így is tudják szeretni, akkor közelebb is kerülnek hozzá. Tudom, hogy nehéznek tűnik, de sok munka, és belső utazás kell ahhoz, hogy a történet jó véget érjen, hogy az a közös hullámhossz, ha törékenyen is, de létrejöjjön.

Ma már azt is tudom, hogy az apai és anyai minta alakítja, formálja a személyiségét, akkor is, ha ő bizony totál más karakter. Az viszont nagyon fontos, hogy mindez az abszolút elfogadás mellett, erőszak nélkül, csupán a cselekvéseinkkel, a tetteinkkel láthatatlanul történik.

Zizi

Zizi , 2012. május 30.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 

2012 05 30. 21:55
Ígí kerek,így szép.Három gyerek,az három gyerek.Egy csapat.Olykor "banda"-"maffiózók".
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?