Lehet-e egyformán szeretni több gyereket?

Ugye, ez a kérdés már Benned is megfogalmazódott, talán már akkor, amikor még csak azt tervezgetted, hány gyermekkel is lenne igazán kerek az életed? Hogy örülnél egy kissrácnak, majd egy kisleánynak, de ha fordítva érkeznek, az sem baj, mindegyiket egyformán fogod szeretni, a világon a legjobban! Talán Te is félve kérdezgetted kisgyermekes barátnőidet, ugye mindenki egyformán szereti a gyerekeit és nem tesz kivételt közöttük?

A lehetséges válasz pedig bizonyára az volt, hogy nem is lehet kivételt tenni, hiszen mindegyik gyermekünk a legféltettebb kincsünk, egy önálló kis személyiség, akikben sok-sok tekintetben saját magunkat, a párunkat, és a szüleinket is viszontlátjuk.

Hogy lehet-e egyformán szeretni a gyerekeinket? Ez a téma vélhetően nagyon sok kismamát és szülőt foglalkoztat, de nem mindenki tud vagy akar róla nyíltan beszélni. Biztatnék mindenkit, hogy ne tekintsünk rá úgy, mint tabu témára, hiszen ez épp olyan fontos kérdés, mint akárcsak az orvos-, az óvoda-, vagy az iskolaválasztás, amiről senki nem szégyell beszélni, és ahogy szülővé válunk, mi több, többgyermekes szülővé, máris választ kapunk erre a kérdésünkre!

Egy 8 éves fiúgyermek és egy 2,5 éves kislány édesanyjaként, saját tapasztalataimat megosztva őszintén mondhatom, én is pontosan így voltam ezzel a témával. Először csak érdeklődve kérdezgettem az akkoriban már többgyermekes barátnőmet, vajon Ő mindig egyformán szereti-e a lányait, és igencsak meglepő választ kaptam: egyformán szereti őket, de vannak bizonyos korszakok, amikor az egyikért jobban odavan, könnyebben szót ért vele, édesebbnek, kedvesebbnek, vagy éppen kezelhetőbbnek - és így érthető módon szerethetőbbnek találja. Bevallom, nagyon örültem barátnőm őszinteségének, de én, akinek akkoriban még nem voltak saját tapasztalatai, inkább furcsállottam ezt a választ, mint hogy igazán megértettem volna.

Majd ezek a gondolatok egy időre háttérbe szorultak, amikor a fiamat vártam, hiszen a legcsodálatosabb érzés volt anyává válni, és a legegyértelműbb válasz volt számomra az, hogy nagyon-nagyon fogom szeretni a gyermekemet, bárhogy nézzen is ki, bárkire hasonlítson is, bármilyen legyen is a természete. Ahogy aztán cseperedett az egyszem fiúgyermekem, a szeretet érzése mit sem változott, és épp ez az erős érzés, a közöttünk lévő szoros kapocs keltette a bizonytalanságérzetet, igazán ekkor fogalmazódott meg bennem ismét a kérdés: vajon a második gyermeket is fogom tudni ugyanúgy szeretni, ahogy az elsőt? És a másodiknak is jut majd annyi belőlem, a szeretetemből, mint az elsőnek?

A második gyermekem egy új szerelemben, új házasságban, 6 évvel a fiam születése után érkezett hozzánk. A két gyermek közötti nagyobb korkülönbség miatt a fiam már könnyen megértette a kistestvér lényegét, és örömmel várta. Így ez számomra nagy könnyebbséget jelentett abban, hogy az érkező kisbaba iránti izgatott-aggódó-kíváncsi érzéseket külön tudjam választani a fiam iránt érzett töretlen szeretetemtől. De a kérdésre továbbra sem tudtam magamnak megadni a választ. Bizonyára nem is akartam.

Az én energiától fűtött, sok-sok szülői figyelmet igénylő fiam után egy tüneményes, gyönyörűséges, nyugodt kislányom született. Úsztam a boldogságban. Az első pillanattól kezdve. Ahogy teltek a napok, hetek, hónapok, a kis újszülöttemből csecsemő, majd tipegő, mára pedig egy vidám, csacsogó kislány lett, és kettőnket ugyanolyan szoros kapocs köt össze, mint a fiammal.

Hogy lehet-e egyformán szeretni több gyermeket? A válaszom: igen! Azonban nem lenne az írásom teljes, ha nem vallanék őszintén arról, amit még annak idején a hozzá szegezett kérdésemre adott válaszul a barátnőm. Ezzel ugyanis véleményem szerint mindannyian így vagyunk: a gyermekeinket, legyen 2, 3 vagy akár 6 is belőlük, egyformán szeretjük, mindegyiket másért, de ugyanúgy. Az egyiket éppen a szőke, göndör fürtjeiért, a másikat a kedvességéért, a harmadikat a szavalóversenyen elért 2. helyezéséért, a negyediket a nagyszerű sporteredményeiért.

De ne szégyelljük bevallani magunknak: mindig van egy kedvencünk. Ma a kistesó, mert vele újra átélhetjük a babázós időszakot, de fél év múlva az elsőszülöttünk, mert a kicsivel ellentétben vele már jókat tudunk beszélgetni. Mindegyikükért odavagyunk: örülünk a srácunknak, és a kisleányunknak - vagy éppen fordítva -, hiszen mindegyiket egyformán szeretjük. A világon a legjobban!

Nagy Kriszta , 2012. május 10.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(21 hozzászólás) 

2012 05 16. 23:26
dia
Ah, annyira fényesre vagyok már fényezve, hogy a fényem - hopp! - törölte a sötétséget.

Memara, csak szólok, a következő hasonló kommenteknél - személyeskedés, gyalázás, csepülés és egyebek, és mielőtt félreértenél, tisztáznám, hogy nem az ellenem irányulókra, hanem a többieket érintőkre gondolok - nem csak a kommentjeidet tiltom le.
→ válasz erre
2012 05 17. 06:55
de nem úgy volt, hogy lelép innen végleg, és megy a konkurenciához? vagy már az összes oldalon sikerült kiutáltatnia magát? :P
→ válasz erre
2012 05 17. 22:10
Kedves Memara!
Új vagyok még itt, most olvastam először commentet Tőled. Látom, a többiek már ismernek...megtudhatnám, hogy hány gyermek édesanyja vagy?
Miért írsz egymás után több mondatvégi írásjelet? Mi az, hogy "stupid ész"? Ez egy képzavar. Elég megkeseredett ember lehet az, aki ennyire fröcsög. Sajnálom is, hogy ennyi karaktert pazaroltam a te értékelésedre.
Kriszta írására reagálva: Nekem 3 gyerekem van, és bizony nem egyformán szeretem őket. Ez nem intenzitást jelent, de máshogy kötődöm az első szülöttemhez, legkisebbhez, és a középső lányomhoz. Jó, hogy Kriszta ezt felvetette.

→ válasz erre
Összes hozzászólás (21) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
X
Mi bántja a gyerek lelkét? - TeakiadóKamaszmentő - TeakiadóBabázz lazán! - TeakiadóNem születtél anyának! - Teakiadó
Nem születtél anyának! - Teakiadó