Szerezz örömet másoknak!

Sorozatunkban azokat a gyermekkori "parancsokat" vesszük végig, amiket szüleinktől kaptunk. Később szülővé válva, magunk is ezeket adjuk tovább a gyerekeinknek.

Ezek a "parancsok":

  1. Légy tökéletes! (Itt találod a cikket.)
  2. Bírd ki! (Itt találod a cikket.)
  3. Szerezz örömet másoknak!
  4. Siess!
  5. Küzdj!

Más forrásokban: Tégy mások kedvére!

A gyerekek, főleg egy kislány gyakran hallja, hogy legyen kedves és segítőkész. Később, amikor felnő megtapasztalja, hogy valóban szívesen fogadják a segítségét. Úgy érzi, kedvelik azok, akiknek örömet szerez.

  • A munkatárs örül, mert mindig van kit megkérni a helyettesítésre.
  • A barátnő örül, mert mindig van, aki meghallgatja.
  • A család örül, mert anya mindent megold.
  • A szülők örülnek, mert a gyerekük folyamatosan rendelkezésre áll.
  • És még sorolhatnánk....

Sokszor hallhatjuk, hogy valaki a gyerekeinek, a családjának, a munkájának "áldozta" magát. Már a kifejezés is elgondolkodtató. Kíváncsi lennék, ha őszintén beszélgethetnék ilyen emberekkel, akkor mi derülne ki? Miért hangsúlyoztam ki, hogy őszintén? Mert mindenki magának hazudik legkönnyebben. Nem szándékosan. Nem ismerjük magunkat, nagyon nehéz szembenézni a saját döntéseinkkel és azok következményeivel.

Vajon ez egy tudatosan választott út volt, vagy csak belesodródott valaki egy helyzetbe, amiről nem tudta hová vezet, és később már nem tudott szabadulni belőle?

Hol a határ? Meddig legyek figyelmes és odaadó, és honnantól mondjak nemet?

Ez a határ mindenkinél máshol húzódik. Ebben az is szerepet játszik, hogy ki kapta a szüleitől ezt a "parancsot". Természetesen ez mindkét nemet érinti. A nőknél talán azért hangsúlyosabb, mert a női szerepekkel kapcsolatban még mindig nagyon erősen élnek ezek a sztereotípiák. (figyelmes, odaadó, önfeláldozó stb.)

Tehát? Mikor vagyok jó társ, anya, barátnő, gyerek, munkatárs stb.? Ha folyamatosan magam elé sorolom mások igényeit vagy megengedem magamnak, hogy bizonyos esetekben nemet mondjak és a saját érdekeimet helyezzem előtérbe?

És további nagy kérdések:

  • Biztos, hogy szerencsés ez a minta, amit a gyerekeimnek mutatok?
  • Vajon eljön majd az a nap, amikor már áldozatnak fogom érezni magam?
  • Ha nemet mondok bizonyos helyzetekben, akkor már nem leszek szerethető?

Ha ezt a "parancsot" kaptuk, akkor félünk, ha nem vagyunk segítőkészek és támogatóak, akkor nem fog elfogadni a környezetünk. Félünk, ha nemet mondunk, akkor önzőnek tartanak. Félünk, hogy nem  tudunk egyenrangú kapcsolatokat működtetni.

Ebben az esetben tudatosítani kell, hogy a szüleinktől kapott mintáról van szó, amit felnőttként meg tudunk változtatni.

Szülőként pedig fontos megtanítani a gyerekeinknek az érzelmeik kifejezése és az igényeik megfogalmazása természetes. Mint ahogy az is normális, hogy ez nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog. De ettől ő még nem lesz kevésbé szerethető!

 

A cikk elkészítésében segítségünkre volt:

Keresztúri-Tóth Kriszta

www.noatet.hu

www.egyutt-neveles.hu

Keresztúri-Tóth Kriszta , 2016. október 21.
 
 
 
Címkék:  

szülők és gyerek

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?