Szívvel látni

A genetikán megnyugtattak, hogy mivel én koraszülött vagyok, így az én szembetegségem nem megy tovább, és a feleségem veleszületett glaukómája sem valószínű, hogy örökletes, mert a családjába senki másnak nincs semmilyen szembetegsége.

Egy pár szóban leírnám, hogy mi hogyan ismerkedtünk meg, s hogy született a kislányunk, hogyan élünk, hogyan telnek a mindennapjaink.

A feleségem is és én is mind a ketten vakok vagyunk, s mint ilyen, mindketten Budapesten a Vakok Általános Iskolájában végeztük az általános iskolai tanulmányainkat, így az ismeretség, az egymásról való tudás tulajdonképpen onnan ered. Akkor még nem volt köztünk semmi kapcsolat.

Szerelmünk 1990-ben kezdődött, amikor Szegeden a Somogyi könyvtár hangos könyvtárában működő vakok klubjában találkoztunk. Első látásra szimpatikusak lettünk egymásnak. A szimpátia szép fokozatosan alakult szerelemmé.

A gimnázium után mindketten egyetemre, főiskolára mentünk, és kezdődtek a gondtalan diákévek. Egyre többet és többet voltunk együtt, hogy Kriszti bekerült Szegedre. 1995. februárjában megtartottuk az eljegyzésünket, és 1997. június 28-án összeházasodtunk. Még 97-ben sikerült szüleimtől saját lakásba költöznünk.

Mindent egyedül csinálunk, főzünk, mosunk, takarítunk. Vasalni egyikünk sem szeret, nem a megégés veszélye miatt, hanem egyszerűen a vasalást nem szeretjük. Persze az is elvégződik egyszer. 1998-ban kezdtünk elgondolkodni azon, hogy mint a házaspárok többsége, mi is szeretnénk gyereket, gyerekeket. Éppen ezért elmentünk genetikushoz.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy elmentünk volna akkor is, ha mindketten látunk, és úgymond semmi bajunk sincs, de meg szerettük volna tudni, hogy mekkora esélyünk van egészséges gyermek születésére.

A genetikán megnyugtattak, hogy mivel én koraszülött vagyok, így az én szembetegségem nem megy tovább, és a feleségem veleszületett glaukómája sem valószínű, hogy örökletes, mert a családjába senki másnak nincs semmilyen szembetegsége. De a biztonság kedvéért 10% valószínűséget mondtak, hogy nem lesz egészséges a gyermekünk.

A vizsgálatok során derült ki, hogy nagyon jól tettük, hogy a szokástól eltérően először genetikushoz mentünk és utána esett csak a feleségem teherbe, mert találtak nála egy toxoplazma fertőzést, és a genetikus azt mondta, hogy ez nagyon komoly dolog, amíg ki nem kezelik ezt a fertőzést, még véletlenül sem szabad, hogy Kriszti terhes maradjon, mert a babának súlyos fejlődési rendellenességei lehetnek. Ezután vártunk türelemmel, kb. 4-5 hónap alatt az ellenanyagszint annyira lecsökkent, hogy már biztonsággal vállalhattuk a terhességet.

2000. január 12-én megszületett kislányunk, Mariann Fanni. Nagyon vártuk mi is, és a klinikán is, hogy vajon minden rendben van-e nála és mindenki nagy örömére Fannika egy gyönyörű, egészséges baba lett és azóta is az. Az első két hétben volt segítségünk, utána már teljesen egyedül voltunk. Hál istennek, nagyon jó védőnőnk van, akihez minden problémával fordulhatunk. A babával az első pár hónap nehéz volt, mint szerintem mindenkinél, amíg ki nem tapasztaltuk, hogy mikor miért sír, mi a baja, mit akar. De szépen egymásra találtunk.

Nem hagyott azonban nyugodni minket a kislány szeme, ezért elvittük itt Szegeden a szemklinikára. Itt nagyon megijesztettek minket, és ez még enyhe megfogalmazás, hogy a picinek veleszületett glaukómája van ugyanúgy, mint a feleségemnek. Nem hagytuk ezt annyiban, és felutaztunk Pestre a szemészeti klinikára dr. Süveges Ildikó professzorasszonyhoz, aki miután megvizsgálta a babát, megállapította, hogy semmi baja sincs. Azóta először háromhavonként, és most az utóbbi időtől fél évenként járunk a szemklinikára dr. Sényi Katalinhoz, és még mindig minden rendben a babával.

Fannika gyönyörűen fejlődik, hónapról hónapra gyönyörűség látni, hogy már mi mindent megcsinál. Nagyon örültünk, amikor először felfedezte a köré kitett játékokat. Mindenki mondta, hogy a nyugalmunk addig fog tartani, amíg el nem kezd mászni. Nos, ez az idő is eljött, először gurult, utána kezdett mászni és felülni. Most már szépen áll, a tárgyakat fogva megy és ma mondták a bölcsiben, hogy egyedül megtette az első lépést.

Néhány dolog van, amiben segítségre szorulunk vele kapcsolatban. Az egyik a babakocsis sétáltatás. Erre találtunk egy nénit, aki minden nap eljön és két órát sétál a picivel. A másik a nézegetés, képeskönyvek, figurák nézegetése. Ezt úgy oldottuk meg, hogy azokat a képeskönyveket, amiket mi vettünk neki, megtanultuk. Megtanultuk, hogy melyik oldalon mi van, és így tudjuk neki mondani azt, hogy a könyvben mit lát. Van egy kedvence, egy könyvecske, amiben csupa állatok vannak.

A kapcsolatunk most lesz március végén 11 éves. Nagyon jól megértjük egymást, szinte kitaláljuk egymás gondolatait, mikor mi bántja vagy vidámítja a másikunkat. Remélem, hogy ez továbbra is így marad, de úgy gondolom, hogy ez csak rajtunk múlik.

Hegedűs István, Hegedűsné Mészáros Krisztina

2001.03.12

2001. március 12.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?