Ver a gyerekem! Babanet-Est TV Magazin

Gyakran találkozom azzal a jelenséggel a játszótéren, bölcsõdében, hogy a gyerek gátlástalanul rácsap az anyjára-apjára. Nemcsak viccbõl, hanem indulatból is. A szülőkön ilyenkor észrevehető, hogy nem igazán tudják, hogyan reagáljanak. Üssenek vissza? Emeljék fel a hangjukat?

Ráadásul, komolyan zavarba is jönnek, hiszen a jelenetet végignéző kívülállók közül sokan nem restek kifejezni rosszallásukat a gyerek neveltetésével és láthatóan sanyarú helyzetével kapcsolatban. Hiszen a gyerek biztos azért viselkedik így, mert otthon is ezt látta.

A visszaütést semmiképpen sem ajánlanánk, mert ahogy a jó öreg közmondás is tartja: az erőszak erőszakot szül. Az ütésre adott válaszütés további ütéseket szül, és innentől nehezebb kilépni ebből a játszmából, maximum a gyerek már nem az anyját-apját fogja ütlegelni, hanem a többi gyereket. Első körben azt sem javasolnánk, hogy üvöltsünk rá az ebadtára, mert nagy valószínűséggel fel sem fogja, mit művelt. Mégis mit tehetünk akkor?

Először is, fogjuk meg a kezét az ütés után, és nagyon határozott, de végtelenül nyugodt hangon közöljük vele, hogy ezt nem szabad, és ezzel fájdalmat okozott. Esetleg azt is meg lehet említeni, hogy ha legközelebb ilyet csinál, akkor már csalódást is okoz a viselkedése, arra ugyanis általában érzékenyen ügyelnek a gyerekek, hogy ilyen ne forduljon elő. A legjobb, ha még azelőtt sikerül elkapni a kezét, mielőtt az ütést teljesen bevinné, de számítsunk rá, főleg, ha komoly indulat munkál benne, hogy ilyenkor a legtöbb gyerek útjára indítja valamelyik másik végtagját is. Ilyenkor nem kevés ügyesség és hajlékonyság szükségeltetik, ezért nem árt, ha némi kung-fu tehetség birtokában vagyunk.

Ne sajnáljuk arra az időt, hogy alkalomadtán újfent elismételjük a fentieket, következetesen, minden olyan esetben, mikor ez a viselkedés újra felbukkan. És vértezzük fel magunkat végtelen türelemmel, mert szükség lesz rá, ha nem akarunk valami csúnyát tenni, majd utána kemény lelkiismeret furdalással küzdeni.

Ha gyermekünk úgy osztja az áldást, mint egy cséplőgép, és már nincs annyi kezünk, hogy közbeavatkozzunk, hátulról öleljük át, és tartsuk így szorosan, de szeretettel, míg lenyugszik, és beszámítható nem lesz ismét. És akkor jöhet a fent említett határozott, de nyugodt mondóka.

A bámészkodókkal pedig, mint már sokszor elmondtuk, egy paraszthajszálnyit se törődjünk. Egyrészt kívülről könnyű okosnak lenni, másrészt nem nekik kell szembesülni egy elkapkodott válaszlépés következményeivel.

Tippek:  
  • Mindig kérdezzünk rá a gyerek indulatának okára, és beszéljük meg, miképpen lehetett volna elfogadható módon előadni az igényeit.
  • Ne érezzük magunkat hibásnak, ha gyermekünk csapkodni kezd. Akinek még nincs megfelelő eszköze az indulatok kiéléséhez, az ösztönösen cselekszik. A mi feladatunk megfelelő eszköztárral felvértezni őt.
  • Éreztessük a gyerekkel, hogy akkor is szeretjük, ha agresszívan lép fel velünk szemben, de azt is, hogy a viselkedése (de nem a gyerek maga) elfogadhatatlan.
Szilágyi Diána , 2009. március 20.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
X
Babázz lazán! - TeakiadóMi bántja a gyerek lelkét? - TeakiadóKamaszmentő - TeakiadóNem születtél anyának! - Teakiadó