Túlsúlyos a gyerek? Így segíthetsz!

Minden negyedik iskolás túlsúlyosnak számít – derült ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a NESTLÉ tavaly végzett közös kutatásából. A lesújtó eredményhez hozzájáruló rossz táplálkozási szokások és a családi minta összefüggéseit most egy friss kutatás vizsgálta. A probléma lehetséges megoldása részben a szülői mintákban keresendő.

Négyszáz, 4 és 12 év közötti gyereket nevelő magyar édesanya körében végzett reprezentatív kutatást a NESTLÉ AZ EGÉSZSÉGES GYERMEKEKÉRT PROGRAM keretében a családok étkezési és főzési szokásait vizsgálva. Szakértők szerint ugyanis a szülők és a család étkezési szokásai meghatározóak a gyermekek táplálkozási szokásainak kialakulásában. Ezt a véleményt a kutatás eredménye is megerősítette.

A friss gyümölcs és zöldség fogyasztás mellett leginkább a rendszeres étkezés, valamint a jó szülői példa az egészségtudatos anyák főbb ismérve. Az egészségtudatos szülők gyermekei hetente legalább egyszer fogyasztanak halat, a hét minden napján esznek friss zöldséget, és kétszer gyakrabban fogyasztanak teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut, illetve zsírszegény húst, mint a kevésbé egészségtudatos anyák gyermekei. Így az egészségtudatos családok gyermekeinek esetében idejekorán kialakul a kiegyensúlyozott táplálkozás mintája, mely a túlsúly és elhízás megelőzésének alapfeltétele.

„Azok közt a gyerekek közt, akik kevesebb alkalommal étkeznek együtt a családdal, többen küzdenek súlyproblémával, több az elhízott kisgyermek. Fontos lenne, hogy legalább a napi főétkezések felét együtt költse el a család, különös tekintettel a reggelire, mely nem csak a gyermekek napi energiaszintjét, hanem későbbi kiegyensúlyozott táplálkozásukat is megalapozza”- avat be Dr. Tóth Tamás, a Magyar Elhízástudományi Társaság főtitkára.

Közös főzéssel a kiegyensúlyozott táplálkozásért

A családi, közös főzéseknek a gyermekek táplálkozására gyakorolt pozitív hatásait a NESTLÉ AZ EGÉSZSÉGES GYERMEKEKÉRT PROGRAM friss kutatása is megerősítette. Az egészségtudatos édesanyák több mint fele hetente legalább egyszer együtt főz gyermekével. Ezekre a gyermekekre jellemző, hogy örülnek az új ételeknek, és ritkábban fordul elő, hogy külön ételt kell főzni számukra. Ugyanezekben a családokban a gyermekek elsősorban a zöldségekkel, de a tejtermékekkel és főzelékekkel szemben is érezhetően nyitottabbak, mint azon társaik, akiket nem, vagy kevésbé vontak be a konyhai tevékenységekbe. Az utóbbi csoport tagjai között 15 százalékponttal magasabb a kifejezetten válogatósnak mondható gyerekek aránya. A változatos étrend kialakításához tehát fontos, hogy a szülők bevonják a gyerekeket a közös főzésbe, különösen az egészséges fogások elkészítésébe. 

„A közös főzés a nagy tápértékű ételek megismertetésének hasznos eszköze lehet. A gyerekek bevonása a konyhai előkészületekbe ugyanis amellett, hogy kiváló családi program, lehetőséget teremt rá, hogy a kicsik táplálkozással, ételekkel kapcsolatos ismeretei bővüljenek. Nyitottabbak lesznek az olyan egészséges ételek iránt, amelyeknek elkészítésében maguk is részt vesznek” – mondta el Kiss-Tóth Bernadett, a NESTLÉ dietetikusa.

„A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja a rendszeres, napi ötszöri mértékletes, sokszínű és változatos étkezés, amelyre a családi minta van a legnagyobb hatással. A mai gyerekek a holnap szülői, az odafigyelésnek tehát generációkon átívelő pozitív következményei lehetnek” – tette hozzá Kiss-Tóth Bernadett. 

 

2015. október 20.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?