Egy öleléssel a koraszülöttekért

Magyarországon minden tizedik baba koraszülöttként érkezik a világra, és bár az orvosi ellátásuk megoldható, mégis az újszülöttkori halálozások kétharmadát a koraszülött babák teszik ki. Képzeljétek el, milyen esélyekkel indul egy olyan korán érkezett baba, aki például egy fejlődő országban születik meg.

A világon évente 20 millió koraszülés történik, a babák közül 4 millió veszíti életét. Ám az életben maradt 16 millió babának sem örülhetnek feltétel nélkül szüleik: nagy részük komoly és hosszú távú egészségkárosodással kénytelen leélni az életét.

Ezeknek a károsodásoknak az egyik leggyakoribb oka az, hogy a koraszülött babák esetében a bőr alatti zsírréteg még nem fejlődik ki, ezért a hőháztartásuk még nem működik. Márpedig – és ez lenne egy koraszülött baba legfontosabb „feladata” – a növekedéshez, a belső szervek fejlődéséhez állandó hőmérsékletre van szükség. Ezt normál esetben az anya méhe biztosítja, a koraszülött babák esetében pedig az inkubátor.

Ám egy inkubátor ára közel 20 000 amerikai dollár, a fejlődő országokban pedig ezt a költséget a kórházak nem vagy csak ritkán engedhetik meg maguknak. Mindamellett a kórházak elérhetősége is bajos: Indiában például a legtöbb baba otthon születik, és ha baj van, sokszor 4 órányi utat kellene megtenni a kórházig. Ez az időtartam egy koraszülött baba számára halálos veszélyt jelent.

Jane Chen és munkatársai ezért egy olyan eszköz kifejlesztésére adták fejüket, mely biztosítaná a koraszülöttek életét megmentő meleget, de elektromosságra nem lenne szükség hozzá. Fontos volt számukra, hogy az eszköz legyen roppant egyszerűen használható, hogy egy otthon szülő anya vagy a vele lévő bába is tudja kezelni. Ugyanígy szempont volt az is, hogy az eszköz legyen könnyen sterilizálható, sokszor újrahasználható, vízálló, és ami a legfontosabb: olcsó.

Így született meg az Embrace (Ölelés), mely egy aprócska hálózsákra emlékeztet. Csakhogy a zsák hátán található zsebben egy különleges, viaszt tartalmazó párnácska található, amelyet meleg vízzel vagy melegítő eszközzel is fel lehet hevíteni. Ez a különleges viasz aztán 4-6 órán át képes biztosítani a koraszülött baba számára életet jelentő 36-37 fokos meleget – hogy legyen idő beérni a kórházba. Mivel a zsák belsejében varrás nem található, könnyedén sterilizálható, az ára pedig töredéke annak, amennyibe egy inkubátor kerül: mindössze 25 dollár.

Jane Chen az alábbi videóban részletesebben is mesél az eszköz születésének történetéről, és arról, hogy reményeik szerint egy meleg öleléssel akár 1 millió kis élet megmentésére is lehetőségük lesz évente.

Persze, lehet erre azt mondani, hogy a fejlődő országokban mekkora problémát jelent a túlnépesedés, minek törik magukat. Ám ahogy azt Chen is kifejti, a kutatások szerint azokon a helyeken, ahol a csecsemőhalandóságot sikerül hathatósan és tartósan csökkenteni, általában megáll, majd visszafordul a túlnépesedési trend. Hiszen a szülőknek nem kell attól félniük, hogy az általuk annyira várt gyermeket ilyen-olyan okból elveszíthetik - és attól is kevésbé, hogy a korán érkezett baba később életre szólóan gondozásra szorul.

Szilágyi Diána , 2013. július 03.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
X
Nem születtél anyának! - TeakiadóBabázz lazán! - TeakiadóKamaszmentő - TeakiadóMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó
Nem születtél anyának! - Teakiadó