Mi alapján választunk nevet a babának?

A Nyelvtudományi Intézet minden évben frissíti az anyakönyvi bejegyzésre alkalmas utónevek listáját. Amikor anyukám egyik nővére született, még az Annamária nevet sem hagyták anyakönyvezni, ehhez képest a decemberi frissítés után ne lepődjünk meg azon sem ha gyermekünk egy Frodóval, két Gandalffal, Cseresznyével, Dióval, Fahéjjal vagy Turullal jár majd egy csoportba. 

Bizony, a fenti nevek hivatalosan is anyakönyvezhetőek. Az hagyján, hogy egyik-másik még viccnek is rossz, de még akkor is szerezhetnek nekünk néhány kellemetlen percet, ha nincs gyerekünk. Hogyan döntjük el, hogy a Zejnep, az Ata vagy a Bahar nevek fiúhoz vagy lányhoz tartoznak-e? Szerencsére ráérő perceinkben már ezt a "tudásunkat" is tesztelhetjük ezen az oldalon. Addig is nézzük, normális esetben mi alapján választunk nevet a család legijfabb tagjának.

Hagyomány - Sok családban élnek még a klasszikus hagyományok, miszerint a gyerekek – általában az elsőszülöttek – a szülők nevét kapják. Így fordulhat elő az, hogy a tradicionálisan borzasztó nevek mégis tovább és tovább öröklődnek generációkon keresztül. Nem semmi például egy pár hónapos gyerek, aki a Béla, Dezső, Jolán, Ilonka nevek valamelyikét viseli. Persze később majd jobb lesz.

Sok családnál szelídült ez a hagyomány és esetleg második névként kapják meg a gyerekek a szülők, vagy a nagyszülők nevét.

Hangzás - Egyszerűen tetszik a csengése és magad sem tudod, hogy miért? Ilyen is van, nem is kevés. Sokszor a szülők azért választanak egy-egy keresztnevet, mert az jól passzol a vezetéknévhez vagy mert egész egyszerűen jól hangzik.

Becenév - Egyre divatosabb és elterjedtebb, hogy a keresztnevek egy-egy becézett formáját – vagy becenévnek tűnő nevet – adnak a szülők a gyereknek. Kata, Bori, Vera, Zsóka, Kriszta, Gyöngyi – ezek mind ilyenek.

Jelentés vagy eredet - Vannak olyan anyukák, apukák, akinek nem is a hangzás a legfontosabb, hanem sokkal inkább a jelentés vagy a név eredete. Az interneten számos oldalt találunk, ahol böngészhetjük a keresztnevek eme két attribútumát. Például ha azt szeretnénk, hogy a lányunk neve azt jelentse, erős asszony, válasszuk a Lola nevet, ellenben a Lea név lesz a tökéletes választás, ha a vadtehén/antilop jelentésre vágyunk.

Néha a családoknál szóba sem jöhet más, csak eredeti, hamisítatlan magyar név, mint az Álmos, Koppány, Emese, vagy éppen Bibliai nevek, mint Máté vagy Ádám.

Valami különlegeset - Sok szülőt egyetlen dolog vezérel: ne olyan neve legyen a gyereknek, amibe aztán minden játszótéren triplán belefutnak. Így születnek olyan nevek, mint a Zille, a Bonita, Zora és hasonlók. Direkt nem vesszük ide a brazil szappanoperák – vagy ma már a görög és Tolkien-i mondavilág – magyarosított neveit, mert az már több mint különleges.

A röhejesen különleges - A fent már említett nevek mellett a Zeusz, Nauszika, Ramszesz, Brájen, Eszmeralda, Rodrigó és társai nevek szintén gond nélkül bejegyezhetők. Talán erre több szót nem is érdemes vesztegetnünk.

Nálatok mi alapján dőlt el a csöppség neve? 

Mátyás Lara , 2014. január 07.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 

2014 01 08. 11:29
Ezek szerint én vagyok lemaradva, de nekem az Ilona vagy Ilonka névvel semmi bajom, ergo szörnyűnek sem tartom. Nem így a Dzseniffert, Szamantát, Zorrót stb, stb.

Amúgy az alapján választunk nevet, hogy hangzásában és stílusában is találjon a vezetéknevünkkel, illetve valami köze legyen a származási családunkhoz (az örmény, illetve erdélyi magyar közösséghez). Ja, és hogy ne lehessen idiótán becézni, vagy csúfolódni a név valamilyen rövidítését.
→ válasz erre
2014 01 08. 11:33
Egyébként a listán vannak régi magyar nevek is. A Mikolt, a Benke... szóval nem mind szörnyű. (Jó, erről nem is volt szó, hogy mind az lenne, csak megjegyeztem.)
→ válasz erre
2014 01 08. 13:38
tradicionálisan borzasztó nevek??? ezt most magamra vettem, nekem második lányom Ilona, és szoktam Ilonkának becézni. Ez miért szörnyű? Bárhol meghallják a nevét, arról ájuldoznak, hogy milyen jó egy ilyen szép, régi magyar nevet hallani!

→ válasz erre
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XBabázz lazán! - Teakiadó