Új eljárással mentették meg egy újszülött életét

"Kulcslyuksebészeti" eljárással mentettek meg egy nyelőcső-elzáródással született csecsemőt Budapesten – tette közzé a Semmelweis Egyetem csütörtökön.

 

A SOTE tudatta, hogy Magyarországon elsőként kiviteleztek a mellkas felnyitása nélküli műtétet ilyen betegséggel világra jött újszülöttön. A beavatkozást az egyetem egyik gyermekklinikáján végezték el.

A gyermek nyelőcsöve nem volt teljes: a garatból indulva vakon végződött a mellkasban, majd egy szakaszon hiányzott; a gyomorból felfelé, a rekeszizmon át haladó rész pedig a légcsőbe nyílt. Mivel a csecsemőt nem lehetett táplálni, azonnal be kellett avatkozni. A nyelőcső meglévő felső és alsó szakaszát három kis metszésen keresztül egyesítették az orvosok.

A fotó illusztráció

A közleményben idézték Kálmán Attila gyermeksebészt, a "kulcslyuksebészeti" eljárást végző csoport vezetőjét, aki elmondta: ilyen esetekben eddig csak a mellkas megnyitásával tudták a szükséges műtétet elvégezni. Ez volt az első alkalom, hogy nagy sebhely nélkül, három vékony csövön keresztül sikerült helyreállítani a nyelőcső folytonosságát - hangsúlyozta. Hozzátette: a beavatkozás előnye, hogy alig marad utána heg, kisebb a fertőzésveszély, mint a hagyományos műtétnél, valamint egy sor hosszú távú ortopédiai problémát is meg lehet vele előzni.

Magyarországon 3-4 ezer élve születésre jut egy nyelőcső-elzáródás. Ez évente 20-30 esetet jelent - olvasható az egyetem közleményében.

Babanet, MTI, 2016. május 06.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?