#baba#anya

Ez mutatja, hogy beágyazódás zajlik a kismama szervezetében

Nőgyógyász mondja el, hogy pontosan milyen jelek utalnak a beágyazódásra.

Azok a párok, akik régóta próbálkoznak családalapítással minden menzesz előtt reménykednek, hogy most végre elmarad a vérzés, aztán amikor mégis jelentkezik, akkor elszomorodnak, holott ez jelezheti a beágyazódást is, főleg, ha nem időben és kis mennyiségben jelentkezik. A témában dr. Angyal Géza szülész - nőgyógyász főorvos, a Trimeszter Termékenységi Klinika szakembere segít.

A beágyazódás jelei

A beágyazódás jelei sajnos közel sem egyértelműek, hiszen igen sok egyéb folyamat részei is lehetnek. Ennek megfelelően hiába fáj a nő feje a menzesz előtt egy héttel, ez még messze nem azt jelenti, hogy most végre sikeres volt a családalapítási kísérlet.

Ezzel együtt azonban érdemes figyelni a következőkre:

Látható a fentiekből, hogy sajnos ezek akár a menzesz közeledtére figyelmeztető jelek is lehetnek, azaz az egyértelműtől igen messze állnak.

Vérzés és hőemelkedés

A nők testhőmérséklete hullámzik a ciklusuk alatt. Ez a hullámzás csak néhány tized fokot jelent, de ott van. Az ovuláció idejére jellemzően egy kissé lecsökken a testhő, majd megemelkedik, de a menzesz jelentkezése előtt megint lecsökken. Amennyiben a beágyazódás megtörtént, a testhő nem csökken vissza a menzesz előtt.

A vérzés jelentkezése a menzesszel kapcsolódik össze, főleg akkor, ha a pár régóta próbálkozik a családalapítással, azaz a fogamzásgátló szedése már rég nem aktuális. A vérzés időben jelentkezve egyrészt információt ad arról, hogy a szaporító rendszer működik - hogy mennyire jól, azt ebből az egy adatból nem lehet megmondani -, illetve jelzi a ciklus végét és az új kezdetét. Azonban, ha a vérzés kis mennyiségű, és a menzesz ideje előtt nagyjából egy héttel jelentkezik, akkor a beágyazódással járó folyamat része is lehet.

 

– mondja dr. Angyal Géza a Trimeszter Termékenységi Klinika szakértője.

Ez a vérzés azonban jól elkülöníthető a menzesztől, és nem csak azért, mert nem “időben” jelentkezik. Ez a vér nem friss, vagyis jellemzően barnás, sötétebb árnyalatú, ráadásul pecsételés jelleggel van jelen. Az oka pedig az, hogy a petesejt a beágyazódás során kapcsolatot hoz létre a méh megvastagodott falával, melynek során a véráramlás is kialakul. Ez azonban nem egy gyors folyamat, innen pedig eredhet a kis mennyiségű, pecsételő vérzés.

Mi növeli a beágyazódás esélyét?

A várandósság létrejöttéhez mindenképpen szükséges, hogy az édesanya szervezete képes legyen vállalni a terhességgel járó kihívást. Ez ugyanis megnövekedett tápanyagigényeket jelent, amit fedezni nem egyszerű. Hiába a rendszeres mozgás és az egészséges étkezés - melyek alapfeltételei az egészségnek -, sajnos ezek mellett is jelentkezhet a tápanyaghiány. Ennek oka, hogy napjainkban az élelmiszerek beltartalma jelentősen lecsökkent, ezt pedig szervezetünk is érzi.

A tápanyagpótlást ma már a WHO is javasolja, ennek pedig jó eszköze lehet egy várandósvitamin. Ehhez azonban tartsuk szem előtt pár dolgot:

  • Az eltérő trimesztereknek nem azonos a tápanyagigénye sem. A készítménynek tehát követni kell tudni a trimeszterek tagoltságát.
  • A szervezet a szerves, biológiailag aktív formában bevitt anyagok hasznosítását sokkal magasabb hatásfokkal képes megoldani, mint a szervetlen összetevők esetében. Ez akár 80%-kal is jobb hasznosulást eredményezhet!
  • Fontos a komplexitás. Az egyes anyagok segítik mások hasznosulását, ez igaz például a vas és a C-vitamin, vagy éppen a réz és a cink esetében is, vagyis a kiválasztott készítmény legyen sok összetevős a hatékonyság érdekében.

Fontos azonban kiemelni azt is, hogy a beágyazódás jelei nem mindenkinél és nem azonos mértékben vannak jelen. Azaz a pecsételés - bár jelezheti a beágyazódás létejöttét - elmaradása esetén sem kell csüggedni. A terhesség létrejöttének egyértelmű bizonyítékát a szakorvos tudja megadni.

Babanet, 2025. január 22.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?