Az 'egy gyermek politika' felfüggesztését kéri egy kínai tartomány
A délkelet-kínai Guangdong tartomány szeretne bevezetni egy kísérleti projektet, amelynek keretein belül egye családoknak engedélyezik, hogy ne csak egy, hanem két gyermeket is vállaljanak. Ennek megvalósításához kérik a központi kormány beleegyezését is, hisze a lépéshez fel kellene függeszteni azt a 30 éve érvényes rendelkezést, amely szerint egy családban csak egyetlen gyerek születhet - írja az egyik hivatalos helyi napilap, a Southern Metropolis News nyomán az Orientpress.
Tény, hogy a népességnövekedés továbbra is hatalmas probléma, amely érinti mind a társadalmi, mind pedig a gazdasági fejlődést. Ugyanakkor hosszú távon a népesség elöregedése is gondot okozhat, így muszáj köztes megoldást találni - mondta Zhang Feng.
A kísérleti program lényege az lenne, hogy amennyiben az egyik szülő egykeként nőtt fel, úgy annak a házaspárnak engedélyeznék, hogy egy második gyermeket is vállaljanak. Ez hatalmas engedmény lenne, hiszen a többi tartományban csakis azok a párok vállalhatnak legálisan két gyermeket, akik mindketten testvér nélkül, egyedüli gyerekként nőttek fel.