Évszakfüggő fogantatás

A Münchenben megrendezett, termékenységgel és sterilitással foglalkozó, World Congress on Fertility and Sterility világkonferencián ismertették azokat az eredményeket, amelyek szerint a mesterséges megtermékenyítés sikeressége nagymértékben függ attól, hogy az év mely szakában végzik el.

Sok orvos már régóta sejtette, hogy a nők termékenysége valamilyen módon összekapcsolódik a természetben tapasztalható változásokkal, magyarázatot azonban soha nem találtak erre a jelenségre. A mostani kutatások azonban azt is feltárták, hogy nemcsak a természetes teherbeesést befolyásolhatja a hőmérséklet és az időjárás, hanem a mesterséges beavatkozásokat is.

Dr. Daniela Braga összesen 1932 olyan nőt vizsgált, akik mesterséges megtermékenyítésre jelentkeztek egy Sao Paolóban található klinikán – írja az Orientpress. Az adatokból kiderült, hogy a teherbeesés valószínűsége jelentősen magasabb volt a tavaszi hónapokban. Egész pontosan télen a vizsgált nőknél 67,9 százalék, nyáron 68,7 százalék, ősszel 69 százalék, tavasszal viszont 73,5 százalék volt a fogantatás esélye.

Ezek az eredmények kiemelten fontosak, hiszen vannak olyan nők, akik többször is próbálkoznak a mesterséges megtermékenyítéssel, és csak nagyon nehezen vagy soha nem képesek megfoganni. Nekik ezentúl mindenképpen érdemes azt tanácsolni, hogy térjenek vissza tavasszal, hiszen akkor több az esélyük egy kisbabára.

2010. szeptember 23.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?