Növeli a császármetszés a cukorbetegség kockázatát

Ír kutatók most a császármetszés eddig nem ismert árnyoldalára világítottak rá. Már régóta ismeretes, hogy császármetszéskor trombózis, fertőzés vagy az altatás szövődményei fenyegetik a leendő anyát. Chris Cardwell és Chris Patterson, a belfasti Queen's Egyetem kutatói, tizenhat országból tízezer, 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyermekének adatait értékelték ki, így bukkantak az újabb meghökkentő összefüggésre. A kutatás során a kontrollcsoportot több mint egymillió, nem cukorbeteg gyermek alkotta. Az eredmények szerint a császármetszéssel született gyermekeknek jelentős, mintegy húsz százalékkal nagyobb hányada betegedett meg 1-es típusú cukorbetegségben.

A kutatók számára egyelőre rejtély, hogyan befolyásolja a császármetszés a cukorbetegség kialakulását. A diabétesz és a nők kora, a születési súly vagy a csecsemők táplálása között ugyanis nem találtak összefüggést. Az biztos, hogy a fejlett országokban egyre emelkedik az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek száma - Németországban százezerből mintegy 13 gyermek érintett, ez az arány pedig évente 3-4 százalékkal nő.
A Die Welt német lap cikke szerint így lehetséges, hogy a fenti jelenség valóban összefügg a császármetszések növekvő számával – áll az MTI tudósításában.

Napjainkban Magyarországon is szinte minden harmadik szülés császármetszéssel történik. Tizenöt évvel ezelőtt a császármetszések száma még csak fele ennyi volt. A beavatkozás gyakorisága mögött több ok is áll - a nők fájdalomtól való félelme, vagy az időpont megválaszthatósága csupán kettő ezek közül. De az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint, csak minden tizedik szülésnél lenne orvosilag is indokolt a beavatkozás.
 

 
 
 
Címkék:  

szülés

X
EZT MÁR OLVASTAD?